« Idilli vasárnap »
Ülök a szokásos helyemen, két gép között, hallgatom a halk zúgást, valamint a winamp által biztosított zenéket. Reggel mikor felkeltem (relatív, negyed tizenegy) azt hittem, hogy hétfő van. Teljesen sokkolt az információ, aztán tudasult bennem, hogy csak vasárnap az a hétfő.
Erősen úgy érzem, hogy jön a jó idő. Ma kifejezetten finom a levegő, és nem olyan csípős hideg uralkodik. Ismét úrrá lett rajtam az a nagyon jó érzés, mikor érzem, hogy jön a nyár. Imádom a nyarat. Sokkalta jobb mint a tél. Melegebb van, lehet strandra menni (bár én nem szoktam), lehet fagyizni, kerékpározni, lehet jókat kirándulni és persze lehet nyaralni. Nyáron sokkal jobb az életkedvem. Inkább legy hetven fokos meleg, mint ez a retkes hideg. Tényleg, ti mit szerettek jobban, a tél idejét, vagy a nyárét?
Kommentek 
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
#1
- 2006. január 29., 12:45:43 #
- válasz
én mindkettőt, bár érdekes hogy meddig lehet a meleg és a hideg ellen védekezni… mert jól befűteni lehet, a meleg elől el lehet menni a barlagba. :)
igen, ilyenkor én is aztz várom, hogy legyen már nyár, de mikor kinn 40 fok van, akkor meg legszívesebbn hűvösebb helyre vágynék, szal jó lesz nekem a tavasz is :D
Én a telet jobban szeretem. Bár nincs szünet és nem akarok kibújni a abarlangból, de síelni, hógolyózni nagyon szeretek. Ha 0 fok van és 40 centi hó az nekem nagyon jó. Ha viszont 40 fok van akkor a saját szagomtól elájulok
Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:
Kábeltévé, teccik érteni? (2006. november 17., 09:10:08)
Elektropárnák (2010. április 27., 07:12:46)
Trafipax (2006. június 07., 03:53:16)
Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:
Ez a bejegyzés 2307 napja született, 166 szóból, és 821 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:
