Mindenki (legalábbis sokan, és ennek tényleg örülök) olvasnak, sokan régóta, sokan már találkoztak velem, és így tovább. De hányan tudjátok, hogy indultam el a blogolás rögös ösvényein (be szép), míg el nem jutottam idáig? Ez bizony barátom érdeme. Történt ugyanis, hogy egy unalmas napon iskolánkba érkezett Doomocska, aki nálam egy évvel volt idősebb, és krisnás volt, és ez nekem teljesen új volt. Copi barátom mutatta be, beszélgettünk, aztán szóbajött ez az izé, ez a blog. És akkor Doomocska küldte a szakszavakat, hogy blogolt, blogger, blogban, blogring, komment, én meg néztme. És ő teljesen fel volt háborodva (jogosan), hogy én nem tudom, mi az. Aztán elkezdtem őt olvasni. Meg elkezdtem mások blogját is, például valami Cséfi nevűét, amit kétszer láttam, aztán megszűnt. Vagy Shamaltét, akinek azóta sajnos szintén megszűnt a blogja; mindkettő (akárki akármit mond) komoly veszteség a hazai blogszférára nézve.
És akkor gondoltam, miért ne. Eleinte nem volt publikus, csak egy szöveges fájlba írtam, hogy most szartam egyet, most lefekszem aludni, most megyek és kutyázom. Aztán – még mindig szigorúan szöveges fájl, semmi kategória, vagy adatbázis – csináltam egy egyszerű kinézetet, és elkezdtem az ipart. Ez volt 2005-ben. Most pedig 2008 közeleg, a sztorit innen, mint ahogyan azt fentebb leírtam: sokaknak ismerős.
