« How? »

Mindenki (legalábbis sokan, és ennek tényleg örülök) olvasnak, sokan régóta, sokan már találkoztak velem, és így tovább. De hányan tudjátok, hogy indultam el a blogolás rögös ösvényein (be szép), míg el nem jutottam idáig? Ez bizony Doomocska barátom érdeme. Történt ugyanis, hogy egy unalmas napon iskolánkba érkezett Doomocska, aki nálam egy évvel volt idősebb, és krisnás volt, és ez nekem teljesen új volt. Copi barátom mutatta be, beszélgettünk, aztán szóbajött ez az izé, ez a blog. És akkor Doomocska küldte a szakszavakat, hogy blogolt, blogger, blogban, blogring, komment, én meg néztme. És ő teljesen fel volt háborodva (jogosan), hogy én nem tudom, mi az. Aztán elkezdtem őt olvasni. Meg elkezdtem mások blogját is, például valami Cséfi nevűét, amit kétszer láttam, aztán megszűnt. Vagy Shamaltét, akinek azóta sajnos szintén megszűnt a blogja; mindkettő (akárki akármit mond) komoly veszteség a hazai blogszférára nézve.

És akkor gondoltam, miért ne. Eleinte nem volt publikus, csak egy szöveges fájlba írtam, hogy most szartam egyet, most lefekszem aludni, most megyek és kutyázom. Aztán – még mindig szigorúan szöveges fájl, semmi kategória, vagy adatbázis – csináltam egy egyszerű kinézetet, és elkezdtem az ipart. Ez volt 2005-ben. Most pedig 2008 közeleg, a sztorit innen, mint ahogyan azt fentebb leírtam: sokaknak ismerős.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
hasonlo. megirtam th4j`fuN_-nak a blogmotor alapjait, aztan ha mar van 1 motor amit en csinaltam gondoltam belevagok. elotte nem is igazan olvastam senkit.
Amikor még nagy gamer voltam, akkor ismertem meg a kacsát. Ő a cudar times ricsije. Olvasgattam, aztán kérdeztem aztán blogolok.
Én smv mintájára indultam, aztán újra összefutottam eF`k3_vel meg th4j`fuN_nal és az ú mintájukra, aztán jöttél Te meg Shazi és egyre több értelmét láttam a dolognak. De már nem látom, csak megszokás meg jóérzés. :)
Én azelőtt nem olvastam blogokat csak alkalmilag. Itt-ott beleakadtam egy mindössze egy-két bejegyzés erejéig érdekes blogba, aztán be sem könyvjelzőztem. Tulajdonképpen pár blog van csak amit olvasok rendszeresen és magyar meg csak kettő. Mefi és Homár. A Mefi blogot a nem túl régen olvasom (talán egy éve) és nem a blog tartalma, hanem a domain név miatt /domainekkel is foglalkozgatok és volt az a ingyen .be akció…/ lyukadtam ki itt :) Aztán itt ragadtam :)
Valami Cséfi nevűét… (-:
eF`k3_: és, megérte szerinted elkezdeni? :)

Lin3Lord: ja, téged meg efkét meg thájfunt smv-n keresztül ismertem meg. :)

Andrei: ezek szerint tetszik. :)

Balázs: olvastad te is? :)
Szerintem ennél már csak az jobb, mikor befejezel egy blogot :)
BUÉK
Dear Mefi!
És doomocska még mindig Krisnás? Vagy már nem annyira. ;D

Gouranga… :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hideg tejszínes meggyleves (2009. május 24., 02:12:06)
Ömlesztve (2010. február 09., 08:59:15)
Nagyvilág (2006. május 24., 05:06:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1608 napja született, 297 szóból, és 1502 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: