« Öt »

Hej hó, hej hó, felsőoktatásbanrésztvevőhallgatónak lenni jó: megvan a bevszámtech is, ötös lett (ez az első, pezsgőt a népnek), 6 kredit, csókolom. Ami mondjuk jobban tetszik, hogy eddig 4,81-es kreditindexem van, ez elég szimpatikus, bár egyelőre csak annyi haszna van, hogy nem raknak át költségtérítésesre. Ösztöndíj ha jól tudom csak a második szemesztertől jár, meg nem is nagyon vagyok tisztában vele, hogy kell-e valamit intézni, van-e feltétele stb. Már csak 22-én a »mikroökonómia«, amit annyira nem szeretek, mert jószágkosarak, meg kamatlábak vannak benne, aztán jöhet a második szemeszter, amit remélem nagyon fogok élvezni, mert lesz benne pl. webprogramozás is.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Éppen most olvastam: megvizsgálták, hogy a jelesre végzett orvostanhalgatók közül (maximum 1 4-ese lehetett) hányan váltak elismert, díjazott, keresett szakorvosokká (persze valami régi évfolyamból, de az oktatás jellege nem sokat változott azóta).

Egy sem. Ennyit az osztályozásról és annak értelméről.

De ezt csak érdekességképpen említettem, azért gratulálok :)
karaj: akkor én jó vagyok, mert az az egyetlen ötösöm. :D
nekem már van kettő, bibi beee… :D
Gratula :) Oszt' jó kamat(y)olást :D
Csak így tovább. ;)
v150r: :'(

EmceeMike: köszi. Te hogy állsz? :)

Andrei:Andrei: thx.
Gratula :) Kérek pezsgőt :D
v1rush: köszi! :)

csibike: köszönöm. :) Majd megiszunk egy kortyot valahol, bár utálom a pezsgőt. :]
Mefi: Van jegyem szám tudból és már megvan az analízis is. Te egy kicsit elörébb jársz :P Nem tudod véletlenül,hogy a jegyet hol tudom érvényesíteni?
EmceeMike: számtudból gőzöm sincs, tanár azt mondta fiktív vizsgára kell jelentkezni ETR-ben, de az meg ugye nincs kiírva. Viszont a fizikát már érvényesítette, meg a többit is érvényesítik folyamatosan.
Mefi:áhháá, szóval még te se érvényesítetted akkor. ok,köszi :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Igazi Wall-E robot! (2008. június 24., 09:16:47)
IV. vizsgaidőszak (2009. május 19., 08:24:40)
Rózsaburgonya (2006. szeptember 24., 12:10:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1597 napja született, 153 szóból, és 787 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: