« Utántöltés »

Plastik Józsi írt róla, hogy kicsit drágállja a festékpatront. Tulajdonképpen én is, pláne, hogy tíz fekete patron visszahozza a gép árát, vagy nyolc színes (ráadásul a mi vasunkba külön kell belerakni a feketét és a színeset is). Szóval azon gondolkodtam, hogy nem patront, hanem nyomtatót kéne venni. Általában mindig van valami egyszerű USB-s nyomtató, ami durván egy patron árába kerül, pedig van benne patron is. Aztán ha kiürül, a nyomtatót eladod, veszel egy másik hasonló mosógépet, és még árban jobban is jártál. Vagy veszel egy lézermosógépet.

A legeslegjobb megoldás viszont a patronok utántöltése, mind lézer, mind pedig tintasugaras gépek esetében. Így nyolcezer forint helyett kétezerbe fáj, és még tovább is bírja, mert nem 85%-ig töltik, hanem 95%-ig.

A fotópatron pedig a világ legnagyobb átverése, ugyanis (patrontöltéssel és nyomtatók szervizelésével foglalkozó ismerősöm szerint) ez nem más, mint a hagyományos színes patron, megspékelve desztillált vízzel, meg plusz párezer forinttal.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Nagybátjám így vett mindig nyomtatót. Kifogyott, ment az egyik nagyáruházba és 10-ért vett egy újat :)
Vegyél utántöltőt. HP nyomtató, 4 tubus utántöltő szirszar 2520 forint, és 1 üvegcséből 2szer tölthető újra a fekete patron.
Azt azért remélem tudjátok, hogy ezeket a nyomtatókat nem teljesen feltöltött patronnal árulják.
Nekem lézeres fekete-fehér Xerox nyomtatóm van, a közeljövőben tervezek beszerezni ugyanebben a – megbízható – márkában színes lézeres nyomtatót + szkennert + esetleg másolót, persze ezt egyben.
Utántöltött patronnal a mi EPSON Stylus DX4400 -unkba csak 800 forint egy patron :) azt túl lehet élni.

Amúgy minnél régibb a nyomtatód, annál olcsóbb benne a patron (legalábbis eddigi tapasztalataim szerint), bár tény, hogy lassabban nyomtat.
az pedig az egész non plusz ultrája hogy az én HP nyommerem 1,5 év után felmondta a szolgálatot, pedig jó hogyha összesen 1000 oldalt nyomtattam vele.
Nagyon jó a lézernél az utántöltés. Elvittem a PKirályhoz, aztán úgy elbaszta a tonert, hogy azóta a lap széleire szöveg helyett csak szürke sávot nyomtat. Azért ki kellett fizetni.

Egy biztos, HP lézernyomtatóhoz jobban megéri az új toner, mint hogy utána még a vécéülőkém is festékporos legyen, mert rendesen megcsinálni valamit a pénzemért, az luxus. Azóta is azzal a szarral nyomtatok, alig várom, hogy kifogyjon végre, és vehessek a töltés árának kétszeresén egy új, eredeti tonert.
smv: enyémhez nem lehet kapni.

smv: de még mindig jobban jársz.

v1rush: színes dolog soha nem vonzott, viszont a multifunkciós gépek rulzanak.

thingol: Epson vasakban mindig is olcsó volt, emlékszem még a tűs nyomtatóba 4-500 forint volt egy kazetta, amivel durván fél évig bírta.

Gregor Schultz: huh, ahol én töltetem roppant rendesek, egyszer szar volt, rögtön cserélték, minden ötötdik ingyér van, és hasonlók. Mondjuk az első öt oldal mindig szar, de utána bejáratod és megy szépen.
Mefi: de ha tudod, hogy ez olcsó, miért nem ilyet szerzel be? A miénk 3in1 cucc, olcsó bele a patron, ráadásul a színes is színenként van – azt mondta a multik tetszenek.
thingol: ezt anno nem én szereztem be, meg akkoriban azt hiszem csak a HP-nak voltak ilyen multis gépei. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ha Chrome-ot használsz, a Google-é vagy! (2008. szeptember 04., 10:13:49)
iPhone szerintem (2008. február 13., 04:29:53)
Szóvicc (2006. augusztus 03., 01:28:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1583 napja született, 248 szóból, és 1223 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: