« Búcsúzunk a salátától »

Viszlát, 1-2 forint!

Bár nem ebben a formájában, de kétszáz-akárhány, ha pontosabbak akarunk lenni, akkor hatvankét és ha még pontosabbak, akkor tizenöt esztendő után búcsúzunk az egyforintostól, illetve szintén több mint fél évtized avagy tizenöt év után eggyel nagyobbik testvérétől, a kétforintostól is.

Véleményem szerint az utóbbi idők legjobb döntése volt ez, ráadásul a szokásostól eltérően a kivitelezés sem a legrosszabb. Most őszintén: ha valaki 99 forint értékben vásárol, és száz forinttal fizet, nem hiszem, hogy tartja a markát a visszajáróért. Nem is beszélve arról, mennyire zavaró, amikor megtölti a bukszát a rengeteg aprópénz, és közben semmire sem jó – átvitt értelemben. Persze gyerekkorában ki ne játszotta volna el azt a trükköt, hogy száz darab egyforintosból vett két darab csokit, bár ez inkább az én korosztályom gyerekkora, hiszen még élnek ugye olyanok, akik két forintért vettek zsömlét, hogy is ne élnének. A kerekítés pedig nem a tételekre, hanem a vásárlás végösszegére vonatkozik, tehát a drága vásárló nem veszít többet öt forintnál, vásárlásonként.

Apropó kerekítés. Vicces, hogy megy a tévében és rádióban a felhívás, előbbiben vicces biliárdgolyókkal; küldik az illetékeseknek a tájékoztató jellegű körleveleket; és vannak emberek, akik így sem értik meg, hogy most akkor hogyan is működik ez. Nem vagyok én sem matekzseni, sőt, viszont ha valaki egy ennyire elemi műveletet képtelen megérteni, az nemhogy eladóként ne dolgozzon, de ne is éljen.

Mondhatjuk úgy, hogy lezárult egy korszak, utoljára a fillér visszavonásánál érezhetettünk így. Érdekes lehet mondjuk egy idősebb embernek, aki még emlékszik arra, milyen sokat ért egy forint, és most látja, hogy mennyire keveset.

Ezek a csúnya integető pénzérmék az én szörnyszülötteim, nem kell őket bántani.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Mmég az én könyvespolcomon is vannak olyan könyvek, amik 15 meg 20 forintba kerültek :) azok lehettek ám csak a szép idők.

/jó, az 1800-as évekbeli tót evangelikus énekeskönyvről nem beszélek, meg az ugyanolyan idős bibliáról sem :P/
Zsoc: Nálam is szintúgy! Például a Pál utcai fiúk 16 Ft-ba, Tolkientől a Babók meg 23 Ft-ba került

Amúgy szerintem ez a biliárdgolyós micsoda volt az első értelmes reklám, ami jól elmagyarázta a változásokat!
egyertelmuen okos huzas volt ez. mindig is utaltam az apropenzt.
A reklám hülyeség, de tükrözi a mai magyarság értelmi szintjlét…

Amúgy majd az lesz vicces, mikor megpróbálod egy külföldinek elmagyarázni, hogy miért nem kap vissza…
Zsoc: akkor még a fizetés is párszáz forint volt, tehát arányaiban a mai és az akkori helyzetet nézve kb ugyanaz. infláció, ugye :)
Zsoc: na és a 3 forintos dianás cukorka, de utállom. :D
nemlehet többet vupiupival fizetni! :'(((
Lin3Lord: Akkor a most 5 forint alattiakat lefelé kerekítik, tehát ingyen van? :D
Zsoc: tényleg, most hogy mondod, a könyvekről el is feledkeztem.

kopa: ja, meg legalább mindenki odanézett, mert színes :)

eF`k3_: papírpénz rulez. :D

axaard: azokon a helyeken, ahol külföldi vásárol, vagy tudnak angolul (vagy más idegennyelven), vagy kiírják egy lapra. Mint ahogyan magyarul is kötelező. :)
A vásárló (ill. a másik irányból nézve a bolt) csak két forintnál nem veszíthet többet. (-:
Balázs: ezesetben az állításom helytálló. :)
Csak 250 százalékos (illetve ha a fillérekre vonatkozó kerekítési szabályokat is beleszámítjuk, akkor kb. 200 százalékos) mértékben túlzó. (-:
Balázs: direkt kerekítettem öt forintra. :)
és mi lenne ha ezzel abba is hagynák a 99999 őrületet, és mindent annyira áraznának amennyibe kerül.
human: erre én is gondoltam, de nem fogják sajnos. Pedig a 999 forintos akármi 1000 forint, mostmár tényleg.
Mefi:Azért annyira nem: három 99 Ft-os termék összesen 295 Ft.
minden ara marad ugyan ugy a polcokon, csak fizeteskor kerekites lesz.
fasza lesz a kasszasoknak. :|
Én a biliárdos reklámot nem is láttam. A múltkori Mol-os reklámot sem. Majd igyekszem több tévét nézni. Elmaradottnak érzem magam. :)
mcbuddha: jogos.

kukac7: nálatok a szoftver nem kerekít? A Nike-ban át kellett írni, mert nem értették…

Zita: én csak híradást szoktam megnézni, az előtt-után-közben meg vannak reklámok ugye. :)
human:Nemfogják, mert a többség (természetes, hogy azok, akik 3 diplomával, és doktorival rendelkeznek) a 999 Ft-ot „kilencszáz-valamennyiek” jegyzi meg, nempedig 1000-nek. Bár ez it még nemnagy összeg, de 99 999 Ft-nál már több…
#21
gonoszkiralylany
a kerekítés általános iskola, kb második osztály…
én már pénteken vásároltaam oylan boltban, ahol át volt állítva a pénztárgép, ki is írták a bejárathoz.

Aki meg 2 forintért zsömlét vett, az a 10-20-50 filléressel fizette az extra dogait, mert abból jött össze a zsebpénz.
Én az ötforintosra emlékszem, ami kis celluxszal pont akkora volt a rágógumiautómata szerint, mint egy százas :)

Egyébként gusztustalan az a reklám, mert nem a valós okokról beszélnek.
Ti. például az elmúlt 15 évben nem ment össze az egy- és kétforintos érme, vagyis nem lett nehezebben kezelhető a fizikai mérete miatt.
gonoszkiralylany: de mondom én hülye vagyok matekból, mégis értem. Ez valahol magától értetődik szerintem.

pitbull: emlékszem nővérem mesélte, hogy pár forintból megvette az uzsonnáját. :)

maat: nekem volt rengeteg százdrakmásom, ami keveset ért, de pont akkora volt, mint a százforintos régen. Telefonfülkék élvezték. :]
maat: Átfúrni a 100-ast, és damilt bele… :-D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Napi dolgok (2007. január 24., 04:26:32)
Rossz tanár (2011. október 24., 11:04:27)
2009-es Apple újdonságok (2009. január 06., 08:09:45)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1546 napja született, 430 szóból, és 1975 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: