Az van, hogy sok esetben egyre kevésbé van meg az a tűz, hogy leüljek ide, és írjak valamit. Félreértés ne essék, nem akarom abbahagyni, pusztán három évnyi onlájn naplóírás után néha van olyan, hogy egyszerűen nem esik jól a bejegyzést megírása, nem jár azzal a szokásos szerzői-alkotói örömmel, amiért ezt az egészet csinálom. Még ha volna is miről írni, de persze az is előfordul, hogy az ok ennek az ellenkezője.
Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, volt egy fogadalmam, miszerint nem fogom azt eljátszani, hogy egy hétig nem írok ide semmit, aztán beböfögöm, hogy jajbocshogynemvoltblog
. Ennek ugyanis nem lenne így értelme; én legalábbis nem látnám értelmét, mert számomra a blogolás mint olyan, más jelentéssel bír.
Szeretném azt hinni, hogy ez a blog sokáig velem lesz
, szeretnék hinni abban, hogy tíz év múlva esetleg ugyanúgy írok itt – vagy máshol – az akkori dolgokról, 30 évesen, mint most itt, közeledve a húsz felé.
Ezt pedig minőségromlás (és nem -változás!) nélkül szeretném elérni. Nem zavarna, ha tíz év múlva már csak öt állandó olvasóm lenne, és nem tudom mit hoz a jövő, ezt a bejegyzést is ilyen érdekesen tudom csak lezárni, hogy.
„jajbocshogynemvoltblog” :) Alig egy éve még simán volt nálam is hasonló. Most van helyette szépen „nincsblog.html” amíg nincs kedvem írni, nincs blog. Eltünnek az olvasók/látogatók? Kit érdekel…