« IKEN! »

Előbb kiéltem magamból mindenféle alkotmányos jogot, és a »múltkor leírtak« szerint két egymás útját keresztező vonallal fejeztem ki véleményemet, tettem mindezt csöpögő orral, és még egy egy szál virágot se kaptam, pedig ez volt az első szavazásom (bár nem vagyok 18 éves, meg biztos nincs rá keret, azért kell majd tandíjat fizetni).

Szerintem nem lesz meg (vagy az 50% +1 szavazat részvételi arány, vagy a szükséges igenek száma), de erről majd később.

Az viszont vicces volt, ahogyan a szavazóhelyiség parasztbácsi – akit az Ördög tudja ki tett oda mint vezetőt – egy guszta turházás kíséretében megkérdőjelezte az igazolás valódiságát. Ugyanis nem a kijelölt lakhelyünkhöz tartozó irodában szavaztunk, ergo igazolást kellett vinni. Kérdésére, miszerint Emez hamisítvány-e? már a nyelvemen volt, hogy Az bazmeg, éppen most nyomtattam!, de aztán inkább orrot fújtam. A baj ugyanis az volt, hogy a választási iroda vezetője filctollal írta alá a papírt. A filctoll igazából aláírásbélyegző volt, mint erről a bácsit is tájékoztattam volt, ő meg csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy Hát igeeeeeeeeeen?!. Izgalmas, mi?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
40%-nak kell meglennie, cicuka
nem, 25%-nak kell igent mondania ;)

(és ez több legyen, mint a nemek, de ez nem kérdés)
ZsuKov: „Az országos ügydöntő népszavazás eredményes, ha az adott kérdésre az ország összes választópolgárának több, mint egynegyede azonos választ ad. A választópolgárok döntése az Országgyűlés számára 3 évig kötelező. Ha a népszavazás eredménytelen, a döntés joga visszaszáll az Országgyűlésre.” 45. pont, itt: http://www.valasztas.hu/hu/17/17_3.html
Jah igen, közben sHelf is odamondta. :]
Mefi: Alkotmányra sikkesebb hivatkozni: 28/C. § (6) ;D

és egy kis off, nem ide tartozik, meg egyáltalán nem is a blog írója ellen, csak úgy eszembejutott, rohadtul oktatni kéne az alkotmányt gimnáziumban.
egészen eddig 37% ment el, reméljük meglesz.

és igen, ó igen igen!
#7
gonoszkiralylany
én nem 3 igennel szavaztam egyébként (:
sHelf: nekünk tanították, de hadd ne részletezzem azt a pár órát, amennyit foglalkoztunk vele.

gonoszkiralylany: hagyod átmosni az agyad?! :)
Ha mar temanal vagyunk:

Ma kaputelefon csorog este 6kor, beleszol egy no, hogy nem tudja, hogy tudjuk-e, de ma van a nepszavazas, es ha meg nem eltunk, akkor eljunk alkotmanyos jogunkkal. En meg csak szepen annyit mondtam: Koszonom, mar voltunk!

No comment.
imoGen: legalább tudjuk miért került négymilliárd forintnál is többe a népszavazás.
#13
gonoszkiralylany
Mefi: nem :) nem lehet olyat velem
illetve én azt is „agymosásnak” éreztem volna ha gondolkodás nélkül 3 igent ikszelek, csak azért mert azt várják tőlem…
de ahogy látom, az az egy db „nem”-em nem számított :D
gonoszkiralylany: jah most olvasom, úgy olvastam, hogy „három darab igennel szavaztam”. És mire ment a nem, ha nem titok? :)
Gyakorlatilag vége, már átlépte a küszöböt a dolog, mind3 kérdésben eredményes a népszavazás. Juhé :D
– Ó, te egyszeri magyar, mit ér a te anyád?
– Eladom én őt háromszáz forintért is!

Körülbelül ez a véleményem a vizitdíjas-napidíjas részről, a tandíjba pedig értelemszerűen a nagyobb összeg a behelyettesítendő.
#17
gonoszkiralylany
Mefi: de, titok :)
52,04% … :) az 50%+1 is meglett volna.
Balázs: azért a tandíjnál nem. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Indul a mandula! (2007. szeptember 25., 03:35:06)
Fáradtság (2006. június 04., 09:21:33)
Megkiserlunk egz bejegyzest (2009. augusztus 20., 01:33:03)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1537 napja született, 270 szóból, és 1301 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: