A című száma jutott eszembe, amikor meghallottam a hírt: Kanada megszüntette a vízumkötelességet Magyarország felé. Nem sokkal később szóba került, hogy az Egyesült Államok is hasonlóképpen léphetne az Unió, Magyarország felé, és pontosan tegnap írták alá az erről szóló emlékiratot, mely a szerződés alapjának tekinthető. Az Egyesült Államok egyik feltétele, hogy az elutasított vízumkérelmek száma ne haladja meg az összes vízumkérés tíz százalékát.
Technikailag ez azt jelenti, hogy szabad az utunk a világ mesik felébe. De tényleg szabad? A vízumkötelesség eltörlése nem feltétlenül jelenti ugyanis azt, hogy ki is juthatunk a nagy amerikai álomba, de legalább megvan rá az esélyünk. Persze értelmes ember nem dől be az amerikai álomnak, hiszen tudja: ott is keményen adózni kell, dolgozni a megélhetésért, fizetni a drága biztosítást, és aggódni, hogy ne lőjenek le a csúnya gengszterbácsik. De azért mégis, világot látni, szerencsét próbálni, miért ne?
A probléma ellenben ott kezdődik, amikor a magyar romák úgy gondolják, hogy ők akkor most világot látnak. Persze nem a 100 Tagú Cigányzenekarra gondolok, hanem most éppen a mohácsi romákra, az :
Ismét utazásra készülnek a mohácsi romák, most Kanadába mennének, mert március elsejétől a magyar állampolgároknak nem kell vízum. A Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke biztatja őket az utazásra, mert szerinte Magyarországon nincs esélyük a boldogulásra.
Szóval, itthon a magyar romák nem úsznak a boldogságban (őszintén megmondom én még csak hangosan nevető egyedet láttam, bár nem járkálok sötétedés után a Zöldfa úton és a nyolcadik kerület mélyebb bugyraiban), hát oké, menjenek, mi aztán nem marasztaljuk őket, hogy jönnénk ahhoz. Csak az én emlékezetemben még élénken él azoknak a bizonyos zámolyi romák esetének az emléke, mikoris jópáran elhagyták ezt a gonosz országot, utána meg sírva jöttek vissza, mert mint kiderült máshol nem igazán tolerálják őket annyira, mint itt. És én azt akarom, hogy az átlag amerikainak Mohácshoz a busójárás, meg egy csata, és ne egy olyan embercsoport zavaró jelenléte kapcsolódjon, akik, hát mondjuk ki: nem feltétlen képesek kulturált viselkedésre, beilleszkedésre. Mert ismerjük el, hogy akik alkalmasak, nem mennek el innen, hiszen beilleszkedtek a társadalomba, nem utálják őket, nem akarnak megkéselni és még sorolhatnám. És úgy egyáltalán: ne gondolják azt, hogy az összes magyar ilyen.
Egy másik országba való utazás felelősséggel jár. Nem úgy megy, hogy összerakjuk a kuffert, aztán lecgó, és majd ha odaérünk minden teljesen jó lesz, mindenki szeretni fog minket és a mérleg nyelve a jólét oldalába dől, magától. Minden ugyanaz lesz. Sőt, még egy kicsit jobban is fognak minket utálni, egy kicsit még jobban is kell dolgozni, és mindenhol éreztetni fogják velünk, hogy nem oda tartozunk, még akkor is, ha kedvesen bánnak velünk.
