« Egy diák és egy tanár esete »

Van itt egy videó, mely a Blikk oldalán látható. Nem tudom meddig lesz ott, így leírnám mi történik rajta lényegében: egy nemcigány gyerek lökdösi, vascsővel fenyegeti és csúfolja egy több mint hetvenéves tanárát. Ezek a szavak viccesnek, gyerekesnek tűnhetnek – nem azok. Az eset egy nyolcadik kerületi iskolában történt; az igazgatónő szerint a fiú igazából nem akarta bántani a tanárt, látszik, hogy csak diákcsíny csinálta, egyébként tehetséges színjátszó. A tanár azonnal kilépett, jelenleg szanatóriumban van. Én persze nem így gondolom.

Ehhez kapcsolódik ami nálunk megy villamosságtan előadások alatt. Egy idős bácsi tartja az órát, én személy szerint tisztelem (1956-ban járt a Műegyetemre; rengetegett látott, már csak emiatt is kijárna neki a tisztelet). Korához képest roppant tájékozott, mind közéleti kérdésekben, mind a technika világában. Mégis rengetegen kiröhögik, kicsúfolják, például azért, mert a számológépet kalkulátornak nevezi.

Egy idős ember – ameddig nem hárklis mogorva vénemberről beszélünk természetesen – tiszteletet érdemel, kivált, ha valamilyen ranglétrán felettünk áll. És az oktatás intézményében a tanár a diák felett áll. Nem mondom, én is voltam bunkó tanárokkal, én is káromkodtam, én is kaptam intőket, engem is küldtek ki óráról és így tovább. Szó ami szó, nem voltam egy áldott jó gyerek, mégsem fogtam meg egy vascsövet és mégsem lökdöstem a tanárt. Nem lehet mindent azzal magyarázni, hogy valaki nem bírja elviselni a korlátokat, a hierarchiát. Sokan elküldenék a főnöküket melegebb éghajlatra, sokan meg is teszik, de kevés esetben fajul ez tettlegességig. Ha képes bántani valaki egy idős embert, képes lesz bántani egy fiatalabbat is. Aki pedig ilyenre képes, annak nem szabad emberek közé mennie, nem szabad civilizált emberek között élnie. Ha nagyon erős szavakkal akarnám kifejezni magam, azt mondanám: száműzni kellene a társadalomból.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Cigany volt?
Az igazgato no csak addig vedi amig nem lesz az o szaja is betorve (lasd talan mult heti eset, ugyanitt mondtak a hiradoban).
Ha én egy rossz szót szólnék bármelyik tanáromhoz, egyenként törnék el a pici kis ujjacskáimat. Neki miért nem? (A kérdés költői)
szörnyű, milyen tehetetlenek itt a tanárok.
Vale: tehetetlenek, mert nincsenek jogaik. Régebben rendszeresen ment a témázás erről, aminek az lett a következménye, hogyha akár egy ujjal is hozzáér a tanár a diákhoz azonnal számonkérik rajta. A büntetés pedig ott lógna a feje felett, szóval meg sem próbálnak semmit.

Nagyszüleim idejében vesszőzés járt (ha nem tudná valaki, akkor kérdezze meg a szüleit) a diáknak, akár ha felemelte a hangját a tanár ellen, akkor is. És igen, az sem volt igazságos, de inkább tanári túlkapások, mintsem agyonverjék vascsővel.
Sajnos egyre több ilyen féreg termelődik ki bizonyos körökben…
Keteltu: A büdös cigányokra céloztál?
Lev: Ennyire körülírtam volna egy bizonyos csoportot? :D
Keteltu: Az a baj, hogy ez a fajta termelődés gyorsabb, mint az egészséges…
az a baj, hogy a mai kicsik (0-15-16) finoman fogalmazva bugyborékoló fostartályra emlékeztetnek. semmi érték, nagyot szól. igazság szerint zavaró, hogy sápitoznak a barmok, hogy „jój, de hát ő egy kisgyerek, nem szabad bántani”. bántani kell, akárki akárhány éves, akármit is tett le az asztalra. ha valaki féreg, el kell taposni. nincs mese.
A tanár részéről a verés akkor sem megoldás. Szerintem nevelőintézeteket kellene nyitni, és aki úgy viselkedik, mint ez a mostani kölök, azt szépen be kellene „utalni” mondjuk 3 hónapra. Iskola után szépen húzzon be a nevelőintézetbe. Ilyen intézetek régebben is voltak, nem tudom, miért szűntek meg. Sok szülő egyébként az iskolától várja el, hogy nevelje a gyerekét.
lehet, hogy inkább csak magyar gárdistákat kéne rakni portásnak az ilyen balhés sulikba, nem lenne több lógás és rossz jegy az biztos
sajnos minden ilyen és hasonló probléma szerintem onnan ered, hogy lassan a diáknak mindenhez joga van, s kötelessége pedig annál kevesebb… No, abba is hagyom, mert erről nagyon sokat lehetne beszélni, idegeskedni miatta.
Huh, and what about me? Én igazán gyűlölök (majdnem) minden embert. ((-:
Van, ami intelligencia kerdese es lehet valakinek ot diplomaja is, nem szamit semmit. Sokkal tobbet, hogy milyen volt a szocializacioja…
#16
gonoszkiralylany
Balázs: :D én is

de ez a videó borzalom :S
gondolom majd a végén kiderül, hogy a tanár volt a hibás, mert be mert menni órára (a mocskos állat), a cigányt pedig megdicsérik, megsimogatják a fejét (ha nem tetves [az]), minden megy tovább, ő lesz a faszagyerek, mi meg majd eltartjuk a tetves családját, mert a kibaszott rühes felesége 2 hetente szül 1 alomnyi utánpótlást ezekből a mocskokból.

maniakus: a poén, hogy nagyjából tényleg így áll egyelőre.
Mefi: ma láttam a híradóban, hogy a bácsi otthagyta a pályát. valahogy meg tudom érteni
sylverdevil: gondolom egyébként is otthagyta volna, így meg aztán pláne…
Mefi! Előre is elnézést kérek tőled, és mindenkitől a következő miatt!
-----
ROHADT, MOCSKOS NEMCIGÁNY! MEG KÉNE KÍNOZNI, AZTÁN MEGÖLNI, ÉS ARCCAL LEFELÉ ELTEMETNI. MOCSKOS ÁLLAT!
-----

Tanárúr meg felmondott.
Csonti: az a baj, hogy teljesen jogos amit mondasz. :\
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Tök kreatív a csaje! (2009. július 15., 08:08:51)
Fekete... (2006. június 28., 09:48:11)
Dühkirohanok (2008. február 24., 01:02:08)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1525 napja született, 431 szóból, és 2026 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: