« Sárga szöcske »

Valaki elmesélhetné nekem, hogy a sárga szöcske fedőnevű hadművelet, a BKV és a fiatalok között előre letisztázott időpontban, szabályosan történő esemény, vagy ehhez a BKV-nak semmi köze? Ugyanis szerény véleményem szerint, előbbi esetben vicces, utóbbi esetben felháborító.

Ez egyébként onnan jutott eszembe, hogy a Fehérvári úton kisiklattak, majd összefirkáltak egy 56-os villamost még a múlt héten. Persze vicces dolog látni, ahogy kisiklik egy villamos, én nem állítom az ellenkezőjét, csakhogy a BKV-nak, az utasoknak és egyéb közlekedőnek rohadtul nem az, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen incidens sokkal súlyosabb balesethez is vezethet, aminek következtében ha valaki életét veszti, akkor már minden a dolog, csak nem vicces.

Valamint – mint azt biztosan mindenki észlelte – a BKV sárga-fekete szalagokkal izmozik. Egészen hasznos, a célnak tökéletesen megfelel; például az oktogoni földalatti megállóban a jegypénztárat, és a jegykiadó automatát szépen elkerítették, ami azért jó, mert ha bérletet veszel, nem löknek fel a siető utasok, ha siető utas vagy, szabadabb utad van a járműig, ha pedig bliccelni akarsz, akkor buktad.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
A videó a tavalyi KIN kupán készült, amikor dumáltam a BMF-es hökösökkel, akkor én is ezt kérdeztem. Azt válaszolták, hogy szerződés kötnek minden évben a BKV-val, ha jól tudom még egyik KIN-kupás villamosnak sem esett baja.
Ez kicsit odab*sz. Szívesen ott lennék én is :) Persze, ha legális. Ha nem, akkor inkább kihagynám…
Pont ma hallottam a hírekben a kisiklatott villamosról.
Ismerek par Writert(Graffitist ha így jobban tetszik), de még azok sem ennyire allatok.
Jó, mondjuk csinaltak ők is olyat, hogy tömött villamoson egy utas feje fölött 5 centire írtak az ablakra, az meg csak ült és nézett.
De ez mar szerintem kicsit sok.
Csak én érzem úgy, vagy tényleg egyre meredekebb dolgok történnek ebben az orszagban?
bahh.

a sárga szöcskézést a bme-n két dologgal együtt „tanítják” mégpedig:
„sárga szöcskézni kanyarban és hídon nem illik.” aki kicsit is ért a fizikához az érti, hogy melyiket miért és amúgy meg sárga szöcskézés miatt kisiklott villamosról még nem hallottam, a fehérvári úton máshogy siklatták ki, más kérdés, hogy az ilyeneket meg úgy eleve a tagelőket fejbelőném. mondjuk nálunk sem örülnek, ha csináljuk, de hát fílinges :D

jó hülyén fogalmaztam, de hát 3 nap alatt 3 óra alvás az csak 3 óra marad.
Ha neked az a sárga-fekete szalag tetszik, akkor ízléskialakító táborba kellene menned. Rettenetesen néz ki, a műemléki környezetben iszonyat. (Értsd: a célra valami más eszközt is találhattak volna, ami illik oda.)
Gyadi: kösz az infót. :)

RaszP.: nem vontam ám párhuzamot, csak eszembe jutott az egyik a másikról. :)

Balázs: esztétikailag undorító, tény, kivált a földalattinál, gyakorlatilag viszont tökéletes (gondolom drágább lett volna mindenhova másmilyen kinézetűt). Engem inkább az zavar, hogy úgy néz ki mint valami gyilkossági helyszín, több turista is tétován nézte, hogy most mi van.
Balázs: pink-fekete szalag? halálfejes? csillogó? :D
Raszp.-nak igaza van. Nem lesz semmi baja a villamosnak egy kis ugrálástól, csak be kell tartani az alapszabályokat és a feeling is marha jó :) Ha meg nincs előre megbeszélve, csak feldobja a sofőr unalmas munkáját…
Buszon persze nem szabad, eltörhet a tengely.

Tényleg, combino az sárgaszöcske-kompatibilis? :)
RaszP.: középkori módra ácsolt akasztófa minden bliccelőnek! (-: (Amúgy meg valami mívesebb fajta öntöttvas korlát, az sem olyan veszettül drága.)
adam: Na, olyanról viszont hallottam már, hogy eltört a féltengely kékszöcskézésnél :)
Gyadi: Azt vajon, hogy „magyarázták” ki? :)
DarkEvil: Arról nemtudok részleteket. :)
DarkEvil: közgáááááz, közgáááááz, közgáááááz.

bme-sek értik :D
Hát nem tudom, hogy mostanában már meg van-e beszélve a BKV-vel, de hogy régebben nem volt, az biztos.
Amikor mi voltunk, még akkor se pl.

RaszP.: :D
Sok ismerősöm van a BME-ről, de még nem hallottam arról, hogy a sárga szöcskézés miatt lett volna totálkáros egy villamos :) Úgy tudom, teljesen legális.
RaszP.: ajaj, ezt könnygáznak olvastam… :(
A BME-sek bolondok, ez a sárga szöcskézés iszonyatosannagy :D
RaszP.: ez így nem vitces, tessék megmagyarázni a buta GDF-esnek. :P
BME villanykaron(lehet másikokon is) szokás azt ordibálni az utcán, miközben épp ötszázan megyünk, hogy „kööözgáááz”, és mindenki azt hiszi, hogy a gonosz közgázosok azok, akik épp a rendet bontják, közben meg nem is…
Kicsit fura szokás, de hát vannak ilyenek :)
Egyébként egy külön postot megérne a BME-közgáz ellentét, ami igazából nincs is, de azért mégis mindenki szerint van. Vagy tényleg van? :)
Egy felsőbb éves mondta egyszer azt nekünk, hogy ugyan utáljuk a közgázosokat, de azért az az igazság, hogy szinte minden villanykarosnak volt már közgázos barátnője :)
Levente: így már értem, kösz! :)
Alap, hogy nincs megbeszélve a BKV-vel… szerinted ezt meg lehetne beszélni?
Isti: szerintem meglehetne. Ezen a videón például egyáltalán nem úgy látszik, hogy nincs megbeszélve.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Távoli rokon (2006. március 23., 03:14:41)
Tárolt eljárások és függvények MySQL-ben (2010. február 24., 10:14:42)
The Cinnamon Challenge (2012. február 04., 10:53:51)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1520 napja született, 258 szóból, és 1280 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: