« A továbbtanulásról és az érettségiről II. »

Nos, kicsivel több mint egy hét, és megkezdődnek a 2008-as írásbeli érettségik. Azt ugye mondanom sem kell, hogy aki eddig hanyagolta a tételeket, az most van a sárga zónában, ahol már illik elkezdeni legalább a vécén vagy lefekvés előtt olvasgatni. Nagyjából május közepén pedig már muszáj, azután elég necces a dolog, persze kérdés az is, hogy mennyire tudja az ember a dolgokat.

Az írásbeli érettségivel kapcsolatban néhány tapasztalat, hasznos jó tanács:

  • légy kipihent: persze sablonos szöveg, de egyáltalán nem hülyeség. Feküdj le kilenckor, ha kell dobj be egy szem macskagyökeret, igyál kakaót, vacsorázz rendesen, és reggel úgy kelj fel, hogy fitt vagy, fiatalos és tettrekész. Ez roppant sokat számít. Tudom én, hogy előtte buli van, hiszen szalagavató, ballagás és miegymás, de megéri nem fáradtnak lenni;
  • vigyél rengeteg tollat: biztosan lesz valaki, aki kér, meg nem lehet tudni, hogy melyik fogy ki éppen;
  • vigyél magaddal ennivalót: mindenki viszi persze a csokit, merthogy serkent, de ha nem tanultál semmit, persze úgysem segít. És az sem hülyeség, hogy jól nézd meg mit viszel, nehogy rádjöjjön a gyomorfájás. Ha csoki, akkor csakis keserű, inni ásványvíz, enni szendvicsek, mondjuk olyan, ami nem csöpög-maszatol, mert nem feltétlen izgalmas mosdóba rohangálni;
  • legyél feltétlen udvarias, csendes: én az angolérettségin egy teljesen hétköznapi mondatért meg lettem fenyegetve, hogy kizárnak (persze nem volt semmi komoly, csak az egyk tanár, aki egyébként nem is tanított, nem bírta a terhelést);
  • pontosan töltsd ki az adatlapot nem vicces az, ha azért nem lesz kijavítva, mert rosszul írtad fel mondjuk a neved, vagy emelt szinten az idióta azonosítószámod, erre nem árt figyelni;
  • jól nézd át a feladatlapot: szintén nem vicces, ha valamit rosszul értelmezel, és emiatt karó. Valamint vannak olyan feladatok, ahol meg kell jelölni, mit is akarsz pontosan, és ha nem jelölöd be, akkor automatikusan más kerül javításra, ami nem feltétlen ugyanaz, mint amit te csináltál;
  • készíts listát: a tételtanuláshoz nekem remek segítség volt, hogy a létező összes tételt listáztam egy Excel-fájlba, maj amint valamelyiket úgy éreztem, hogy tudom, kipipáltam. Ez ha másért nem is, azért tökéletes, mert látod a fényt az alagút végén.

Az írásbeli érettségire igazán készülni nem lehet; le kell tölteni a korábbi feladatlapokat, átnézni, nagyjából tudni a tételeket, és ennyi. Ha valaki tudja a négy év anyagát, annak biztosan nem lesz problémája, aki azt nem tudja, de átnézte a korábbi feladatokat és nagyjából tényleg tisztában van a tételekkel, annak szintén nem lesz problémája. Ráadásul nagyon sok tanár segítőkész a vizsga ideje alatt, valamint rengeteg segítség elérhető (atlasz, függvénytáblázat, szöveggyűjtemény stb.), amit ha használ az ember, megbukni biztosan nem fog.

Nekem ezek voltak a tapasztalataim, ha nektek van, írjátok le bátran, ha valakinek esetleg kérdése akadna, szintén. És mindenkinek sok sikert a vizsgákhoz!

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én mint sárga zónás júzer fogadom a tanácsaid. :)
En mindig elotte levo nap tanultam :D 3-4-esekre erettsegiztem igy le, de aki hulye es negy ev alatt nem jart be, vagy nem tudja mirol van szo az tanulhat, jo nehez lesz neki.
az érettségi lófasz, nem kell rá tanulni.
irasbeli utan jon meg csak a zold zona :)
én most földrajzból nyomok előrehozottat középszinten és azt tapasztalom, látva a korábbi évek feladatsorait, hogy a vaktérképes részt leszámítva (ahol ugye nem lehet atlaszt használni), az összes többi megírható lenne pusztán IQ-ból és az atlasz segítségével ~85%-osra.
más kérdés, hogy mindenképp 90 fölöttit akarok írni, a jövőre tervezett emelt szint ide vagy oda ;)
Nekem a tejcsokival sem volt gondom :) Sztem ez csak ízlés dolga… Jah, és kólát ittam, meg IceTea-t, nem ásványvizet…
en parasztkolbaszt es szalonnat fogyasztottam kenyerrel, lilahagymaval es erospaprikaval, megis kitunore erettsegiztem.
Shamalt: Egy kis Erős Pistával, nem?
nem kell ezt ennyire túlkomplikálni. én speciel vizsga közben sosem eszek, az túl sok időt von el a lényegtől, inni meg szénsavmenteset szoktam, mert a büfi a csöndes teremben még elfojtva is hallatszik.
az odafigyelés tényleg nem árt, de nem csak érettséginél, mindenhol máshol is jó, ha megnézed, mit csinálsz (ha mindenki mindent elolvasna, amit aláír…). a fáradtság meg egy olyan dolog, hogy még ha felkelni is alig bírok a viszgára, akkor is felpörgök, mire elkezdődik, jön az adrenalin.

ez az excel cucc meg már nagyon 21. század, én anno elkezdtem olvasni a könyveket, mikor valamivel végeztem, azt gondolatban kipipáltam :)
én egyetlen egy tanáccsal élnék: nem kell túlparázni. a szülők és a tanárok előszeretettel teszik ezt egy, esetleg már két évvel az érettségit megelőzően. ez pedig csak idegeskedést szül, az meg kapkodást, and so on… szóval tékitizi. amúgy is egy lószar az egész, kamu ez az érettségi. aki nem tesz le mindent középfokon minimum négyesre azzal valami nagyon nem oké. nem taglalnám most tárgyak szerint, de annyi segédeszköz és könnyítés áll rendelkezésre, hogy minimális tudásmaggal lehet abszolválni az érettségit, 4-es 5-ös jegyekkel. csak tudni kell mit hol keress, ennyi. csoki, személyi, toll, nepara, ennyi a lényeg.
Szerintem a para kell. Nálunk aki nem parázott, az szarul szerepelt. Utólag persze én is azt mondom, hogy fölösleges a para, de ha visszanézek látom, hogy a para ösztönzőleg hatott rám, és nem csak én vagyok ezzel így. Szerintem egészséges velejáró, hogy kicsit tart az ember az érettségitől. Persze túlzásba ezt (sem) kell vinni.
sok-sok szőlőcukor. ;)
Jo buli volt amugy ez az egesz erettsegi, kicsit hianyzik ez az uristen nem tudok semmit para, meg a tejoeg a kovetkezo en leszek para :). Mondtak elotte sokan, hogy milyen jo buli lesz utolag ragondolni, akkor meg nem hittem el, de most maar igen :P.
hogyne, kell egy alapvető félsz, mert ha túl lazára veszi az ember a figurát akkor még ezt is el lehet rontani. én a másik végletről beszéltem, amikor belédsulykolják két éven keresztül hogy ilyen meg olyan nehéz lesz, majd gyomorgyörccsel és kialvatlanul mész oda (mert 2-ig nem bírtál elaludni), aztán kiderül hogy vicc az egész. mi sulinkba ezt csinálták a tanárok. évfolyamtársam aki a magyar előtt szétrókázta a folyosót? vagy amelyik majdnem elájult fizika demonstráció közben és úgy kellett fellocsolni? erről beszélek, ez a felesleges.
majd 4 év múlva, én voltam olyan hülye okos, hogy nulladikos osztályba jelentkeztem. amúgy elég mókás lenne, hogy a csokitól hirtelen rád jön a szapora. :d
Raszpika, nekem nem ezt szokod mondani… :P

Egyébként csak érdeklődnék, hogy volt-e köztetek magyar vagy töri emeltszintes. Egyiknél sem használható semmi (szöveggyűjtemény, atlasz, semmi, egy teremre vagy egy helyesírási szótár). Nem lehet megírni IQból ezt a kettőt, de azért egy emelt bioszos IQ fightert is megnéznék…
Amit írtok, az a középszintre igaz persze. Titeket nem zavar, ha egy maratonfutó a célbaérés után közönyösen vállat von, hogy semmiség? (feltételezve hogy te ugyanarra nem lennél képes)
Szóval minden utólag okosnak: KUSSSÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓSZ :)
panna: én emelt infón voltam, utólag belegondolva nem volt nehéz, csak kifogtam az egyetlen tételt, amit nem tudtam, a gyakorlati rész alatt meg rámjött a hasmenés. Nem szerencsés. Aki viszont emelt szintre megy, az valószínűleg nem két nappal előtte kezdi el a tanulást.
panna: nekem nem kellett emeltet írnom semmiből, neked meg kell, plusz szerintem nincs is annyi töblettpontod, mint nekem volt. szal kussolsz, tanulsz.
Mefi:

Akkor én áthúzom az elméleted. Vagy erősítem a szabályt? :)

Raszpika, új rezsim van, csituljál :)
szőlőcukor és és börtön ablakában éneklés a wc-ben. eskü ez engem feldobott :D
alapfelállás, hogy a humán tárgyak felejtősek, mer' az atomfizikus, alkalmazott matematikus, programtervező informatikus (jeje :P) meg az orvos a kiráJ. ^.^ ezért nyelvtan, irodalom meg töri tekintetében elég megjelenni alibi szinten, aki persze nem teljesen halva született az még legalább a 2-est is megkapja.
közgazdász aspiráns metroszexuálisok pályázhatnak emelt törire, ami hasonlatos az emelt matekhez. egyszerűen tudni kell mindent. évszámok, képletek, egyre megy. tisztában kell lenni a miértekkel, illetve érteni kell, hogy mitől is perdül-fordul az a fránya egységvektor a koszinusz függvényben.

mivel úgyis annyi adrenalin lesz bennetek, hogy akár egész éjjel partizhattok előtte, akkor is meg tudjátok majd írni őket, különösen az elsőt, a magyart. más kérdés, hogy utána, ha csak nem sikítva menekültök a töritől, akkor amint kiürül a mellékvesénk adománya, úgyis összeestek mint a ropiemberke :)

tényleg nem érdemes hergelni a felügyelőket, viszont plusz pontért be lehet próbálni valami vicces pólót meg egy farmert ünneplőnek, hátha.. a szóbelin kevésbé díjazzák, hisz' akár mennyire is objektívnek kéne maradnia a vizsgáztatónak, mégis csak emberből van, valószínűleg egy elég régi revíziójúból, azok meg még konzervativizmus 5.0-val mennek szériafelszerelésként.

minden le van írva, többnyire hatszor, ami általában csak megkavar, mert ahelyett, hogy 3-4 mondatot kéne értelmezni, egyből egy „érettségi how-to” eposszal zúzzák porrá az egyértelműség Grálját, aztán meg diák legyen a talpán, aki kibogarássza, hogy mit és hova kell írni, jelölni, ikszelni, karikázni, trapézolni, diagonálni, interpolálni és egyébként is, a kötés belsőre egy korai Van Goghot szeretnék, a hátlapra meg hagytunk helyet valami absztraktabbnak.

nem kell parázni, legyetek biztosak a tudásotokban. reál tárgyak tényleg előnyben, mert nem kell esszét írni az háromszögek belső szögeiről, és nem a kedvenc magyartanárodon múlik, hogy világelső-e az innovatív mondatformád, vagy sem.

persze biztos tudásra lehet szert tenni mindenféle tárgyból, csak energia befektetés kérdése :)


érdemes még tisztában lenni a pontrendszerrel. tudni, és érteni a duplázás lényegét, meg ilyen „apróságok”.

gergő: én másnaposan mentem érettségizni magyarból, mondanom se kell, halál nyugodt voltam ^.- de valószínűleg a diákok jelentős részét ez a vizsgadrukk jobb eredményre sarkallja. jelentős részüket meg a pszichikai igénybevétel egyszerűen teljesen leblokkolja. persze, hosszabb távon jó lenne, ha egészséges elmék kerülnének a vesztőhelyre, akik nem fossák össze magukat, mert biztosak a tudásukban, tisztában vannak a kihívással, megmérettetéssel és különben is, egy kis feszültséget ki kell, hisz' mi lesz velük egy analízis vizsgán? :P
teljesen offtopik megjegyzés, hogy az egészséges mentálhigiénével rendelkező diákok, mint jelenség és cél elérését nagyban akadályozza az idegbeteg tanárok kérdéskör és szemléltető példái :|
Én a töriről majdnem lekéstem mert anyu elfelejtett felkelteni ( „jéé tényleg te érettségizel” ), famerben mentem meg az volt elő. Tiszta vicces volt ahogy beestem, már a dili benn volt, de jófej és szeretett engem és mondta nocsak Ivett nemcsak edzésen voltál :]. Végülis enyém lett az évfolyam legjobbja, pedig magántanuló vtam és mindig 3as. Jó igaz pite volt, csak olvasni kellett tudni…
raszpika cigány vagy szülök nélkül élsz és terhes vagy és vb-t nyertél valamelyik sportágban h ennyi többlettpontod van? :)
nekem az összes készülés, amit az írásbelikre megejtek, hogy átfutom a négy (hat) év törianyagát, vagyis elolvasom a könyveket meg a jegyzeteimet. ez még pont belefér a két hétbe, úgy, hogy még az emelt matekra is át tudjam nézni az összes definíciókat, tételeket és rokonaikat. magyarra talán ha marad idő, de oda csak szövegértés kell, meg fogalmazási készség. az írásbelire. szóbeli előtt majd fosunk.
PAStheLoD: :'DDDDDDDDDDDDDDDDD

béla: ne irigykedj, totális agyhalálért úgyis több többletpontot kapsz, mint ő
panna: mindkettő. :]

PAStheLoD: hát, a töri az tényleg vicces volt, a tanár egy darabig konkrétan bent sem volt, míg én mondtam a magamét. :D

Ivett: én az igazgatóval kezeltem reggel, meg segítettem neki kinyitni a lezárt csomagot.

Vale: ez remek stratégia, ha tanultál a négy év alatt.
PAStheLoD: Nocsak, valaki itt olyan kemény arc, hogy másnaposan ment érettségizni. De jó. ;)

Szerintem sem kell túlparázni, de alulértékelni sem. Most az a trend, hogy nehezítik egyre jobban (sajnos) a dolgokat, míg a 2006-os matek elég könnyű volt (még nekem is), addig 2007-esek egy fokkal nehezebbek voltak már. Töri emelttel inkább az a gond, hogy egy tizenöt soros kisesszébe mindent elvárnak, hogy beírj. Kevés a hely, pontozzák a lapot, aztán legyél ügyes. Jól felhúztam az agyamat, amikor az angol alkotmányos monarchiáról kellett írni és a megoldókulcs még a polgári forradalom hatásait, pártfejlődést, a választójogból kiesettek körét is részleteztette volna a vizsgázókkal (nem az információigénnyel, hanem a feladat megfogalmazásával és a helyeknek szűkével van a gond, na meg azzal, hogy ez elvileg egy RÖVID esszé). Igaz, osztószám van (tehát az elért pontszámot a szempontok után elosztják néggyel, s így alakul ki a végleges pont), akkor is igazságtalannak érzem, hogy ki akarják találtatni a vizsgázókkal, miről szól a feladat.
Nekünk matek kisénk nehezebb volt mint rendes érettségi (legalábbis a tanárok szeirnt: azt mondták olyan feladatsort állítottak össze, amik a középszinten még adható legnehezebb feladatok voltak). De hát már csak két hét és meglátjuk miből mi sül ki :)
rajtam az a normál para van, hogy tudom, de nem eléggé, és mi van ha leblokkolok stb.
De ez is váltakozóan érkezik.
A javítókulcsos dolgokkal nekem is problémáim vannak (ez az elmúlt pár év próba-és kisérettségieiből lejött, hogy mindig mást akarok, de mégis jól, mint amit elvár a megoldókulcs)
Én el vagyok keseredve. Egy hét alatt be tudom fenekelni 3 tantárgy 4 éves anyagát? Ugye, igen? :)
(Főleg, ha most lekapcsolom ezt a dobozos átkot)
béla: kurva anyád, így szolidan :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Legalább kimondta! (2008. január 23., 07:45:17)
Shame - A szégyentelen (2012. február 25., 11:59:35)
Fapadon repülni jó (2010. szeptember 05., 01:00:10)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1491 napja született, 659 szóból, és 3193 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: