Bemegyek a bauMaxba, veszek egy baltát, felmegyek a marketing osztályra, megkérdezem ki találta ki ezeket az éneklős, idiótánál-idiótább reklámokat, és pontosan annak a személynek az orra elé, az asztalba, fogom belekúrni a baltát, hadd rettenjen meg.
Háromféle reklám van: az első az, ami annyira rossz, hogy már jó, tehát mindenki megnézi, beszélnek róla, a termék eljut a közönséghez. Lásd: Sziget 2008 (Iron Maiden befigyel?), Na ki a király?
reklámja, amiben szerintem mindenki felismeri valamelyik ismerősét.
A második a teljesen jó reklám, ami esetleg vicces, érdekes, akármilyen, megnézi az ember, szintén terjeszti, és talán még emiatt ki is próbálja a terméket. Lásd: »Coke Zero reklámok«. Maga a termék kalap szart nem ér (számomra), mégis, a reklám zseniális.
És van a harmadik, amikor annyira szar a reklám, hogy a néző/hallgató érzi magát kellemetlenül. Na ilyen a baumaxos éneklős, vagy mondjuk a hüvelygombás. Persze a cégnek jó, mert én is éppen erről írok, de a közönség pedig kaparja a falat. És ilyeneket nem kéne, mert az emberek ezért gondolkodnak azon, hogy belekúrják-e a baltát a tévébe.
