« Huszonnégy »

Nos, reggel hét óra múlt pontosan hét perccel, én meg egy olyan huszonnégy-órázáson vagyok túl, amit valószínűleg Jack Bauer is megirigyelne.

Tegnap este megcsináltuk a »Médiagetszik 1×03-at«, amivel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Egyik szeme nevet, hogy átlag 40, a csúcson pedig 56 néző volt, másik szemem sír, hogy hosszas tervezés-tesztelés után az élő adást ismét nem bírta el a technika. Egyrészt úgy látszik este az összes streamakármi kevés sávszéllel bír (modemes idők, szevasztok), másrészt menet közben megfagyott a szájbaverdesett telibekúrt kettékcseszett műanyag szardarab laptop, aminek köszönhetően – akármilyen ciki is ezt már harmadszor leírni – nem sikerült a felvétel. És akárhogyan is, de ezt biztos több ember úgy könyvelte el, hogy gáz.

Aztán miután Zsuki és Reja távozott, csapot-papot itt hagyva rohantam a Margit hídhoz, és pontosan is értem oda, amikor kiderült, hogy igazából Petőfi híd, ahol lennem kellene. Ekkor már az eső is rákezdett, hazajöttem egy zakóért, és erősen gondolkodtam rajta, hogy itthon is maradok, de nem tettem, s milyen jól tettem, hogy nem tettem.

Először általános lerészegedéssel kezdtük a programot. Én ismét józan maradtam, bár ittam kb. három pohárnyi vodkanarancsot, meg valamilyen házi áfonya-akármit. Az egyik csaj nem hitte el, hogy józanul is durvábban küldöm, mint bárki részegen a társaságból, de aztán megváltozott a véleménye, hehe.

Utána elnéztünk a Rio nevezetű szórakozóhelyre (ez a ZP-vel szemben található), amiről úgy gondoltam, hogy biztosan negatív élmény lesz, de szerencsére tévedtem. Egyrészt meglepett, hogy a marcona drágaöltönyös-drágaórás-drágacipős biztonsági őrök teljesen kulturáltak, nem a máshol megszokott aggyászemélyit stílust követik, másrészt a hely is elég kifinomult, leginkább filmekben látni hasonlót, a vécében meg volt cukorka. Mondjuk egy Bacardi Beezerért 1 250 váltót elkérni kicsit erősek érzek, de hát valamit valamiért. A zene mondjuk irgalmatlan távol állt tőlem, mondtam is poénból, hogy dízséj bobóra kellett volna jönni, aztán visítani, hogy ájmö szketmeeen.

Ekkor hajnal egy körül járt az óra, és felugrottunk Petiékhez, ahol nagyjából öt óráig beszélgettünk az élet nagy dolgairól, majd miután végignéztük a napkeltélt, elindult az nagyvilágba.

Mire ezt megírtam lett hét óra tizennyolc perc, és bár én nem igazán vagyok fáradt, a szemem nagyon értékelné, ha lehajtanám kicsit fejem, de nem fogom; még le kell bontanom a stúdió maradványait, aztán valami korai busszal eltávozom.

Mefi voltam a vasárnapi blogger.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Utolsó 5 percre ideértem, tetszett. :D
eddig egyiket sem láttam, egyszer nem volt áram, egyszer lemaradtam, most pedig ballagás … fene vigye el.
én néztem ameddig bírtam, de úgy szaggatott mint a szemét :/
Gondoltam belenézek, de 19:40 körül azt írta ki, hogy nincs bródkaszting. Szomi.
Gelgo: megfagyott a laptop. :(
djbobo nem visította, hogy „ájmö szketmen” azt szketmen dzson nyomatta. enyje mefi, milyen popzenei műveltség ez kéremszépen? :D
jó volt, jó volt, csak fagyásnál csendben leléptem :)

(a headernél meg tessék levenni a „M.G. Ma 19:00” feliratot, hacsak nem adtok ráadást :D)
1250 az nem sok, boltban is 500-600 körül mozog a Breezer ára, amit már eleve borsosnak tartok. De hát ilyen az élet. Egyébként a nyár folyamán valamikor le kéne részegedni, csak még a szálláson gondolkozom, hogyan lehetne megoldani. :)
suexID: kettesben gondoltad mefivel, vagy lehet csatlakozni? :P
VÉGRE. Az ilyen posztokat vártam. :D Mondom, hogy holnap jössz velünk :D
sylverdevil: jóhát nekem kicsit más a zenei ízlésem. „kicsit”. :D

Daeron: már ott se van.

suexID: én 550-600-ért szoktam venni, és abból már két üveget tudok 1250-ért, és még kis borravalót is hagyok. :D

suexID, Silence: felőlem yo-go a dolog, ha a bútorok egyben maradnak, rajtam kívül négy embernek tudom hosztolni az eseményt. De igazából valami vízközeli bungájba kéne lemenni két napra, aztán jól szórakozni.

Lin3Lord: dehogy jövök, örülök ha végre kialszom magam bázz. Legközelebb 17-én megyek István a királyra, meg 29-én Kaukázusra és/vagy Péterfyre, majd még eldől. :D
silence úgy érzi, nagyon irigyli mefit az István a király miatt.-.-
Mefi úgy érzi ha lenne plusz egy jegye, elhívná silence-t.
RIO BAZMEG! Na most vettem le rólad a kezemet, és még röhögtettelek tegnap!

Bacardi Breezert meg csak a metroszegszik isznak, ezt mondtam már. :D
ZsuKov: jaj, mert a ZP sokkal jobb hely, meg te mindig 1929-es borokat iszogatsz. Tudod, képmutatás. ;]
Miért nem rögzítitek a kamerával?
denes44: az lesz valószínűleg, csak azzal meg több meló van, viszont megbízhatóbb.
nem szoktam irigykedni, de ezért a napi programért most nagyon irigyellek.
ZsuKov: egyébként igen.

Rijó? diszpicsa lelőhely. mindenki úgy megy be, mintha vmi degeci gazdag lenne az apuci. A kínain vett márkás ruhák kirakata, öv kicsapva, mert úgy a raj…. szani egy hely! :)

Ital meg ott kezdődik szerintem, hogy fütyülős, aztán tequila és a végén spiztrum. :)
Silence: Persze, hogy lehet csatlakozni. De ezt máskor meg se kérdezd, szólsz, hogy hova és mikor, és megyünk inni! :D
Most nem azért, de Rió az nem bentfogyasztós :)
PAStheLoD: mármint mire gondolsz? :) Van bent bár, ha erre.
Mefi: arra hogy benn akkora lehúzás megy mintha egy weblapot 200 milláért csinálnál meg 50 helyett. :) Konkrétan kinn bő 2000ből bebaszol, benn 5000ből.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Blablabla (2009. november 09., 10:07:25)
A Magyar Posta Zrt. honlapja (2010. február 25., 11:43:52)
Legjobb a nyári napokban (2011. május 31., 10:55:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1440 napja született, 576 szóból, és 2765 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: