Nos, reggel hét óra múlt pontosan hét perccel, én meg egy olyan huszonnégy-órázáson vagyok túl, amit valószínűleg Jack Bauer is megirigyelne.
Tegnap este megcsináltuk a »Médiagetszik 1×03-at«, amivel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Egyik szeme nevet, hogy átlag 40, a csúcson pedig 56 néző volt, másik szemem sír, hogy hosszas tervezés-tesztelés után az élő adást ismét nem bírta el a technika. Egyrészt úgy látszik este az összes streamakármi kevés sávszéllel bír (modemes idők, szevasztok), másrészt menet közben megfagyott a szájbaverdesett telibekúrt kettékcseszett műanyag szardarab laptop, aminek köszönhetően – akármilyen ciki is ezt már harmadszor leírni – nem sikerült a felvétel. És akárhogyan is, de ezt biztos több ember úgy könyvelte el, hogy gáz.
Aztán miután Zsuki és Reja távozott, csapot-papot itt hagyva rohantam a Margit hídhoz, és pontosan is értem oda, amikor kiderült, hogy igazából Petőfi híd, ahol lennem kellene. Ekkor már az eső is rákezdett, hazajöttem egy zakóért, és erősen gondolkodtam rajta, hogy itthon is maradok, de nem tettem, s milyen jól tettem, hogy nem tettem.
Először általános lerészegedéssel kezdtük a programot. Én ismét józan maradtam, bár ittam kb. három pohárnyi vodkanarancsot, meg valamilyen házi áfonya-akármit. Az egyik csaj nem hitte el, hogy józanul is durvábban küldöm, mint bárki részegen a társaságból, de aztán megváltozott a véleménye, hehe.
Utána elnéztünk a Rio nevezetű szórakozóhelyre (ez a ZP-vel szemben található), amiről úgy gondoltam, hogy biztosan negatív élmény lesz, de szerencsére tévedtem. Egyrészt meglepett, hogy a marcona drágaöltönyös-drágaórás-drágacipős biztonsági őrök teljesen kulturáltak, nem a máshol megszokott aggyászemélyit
stílust követik, másrészt a hely is elég kifinomult, leginkább filmekben látni hasonlót, a vécében meg volt cukorka. Mondjuk egy Bacardi Beezerért 1 250 váltót elkérni kicsit erősek érzek, de hát valamit valamiért. A zene mondjuk irgalmatlan távol állt tőlem, mondtam is poénból, hogy dízséj bobóra kellett volna jönni, aztán visítani, hogy ájmö szketmeeen
.
Ekkor hajnal egy körül járt az óra, és felugrottunk Petiékhez, ahol nagyjából öt óráig beszélgettünk az élet nagy dolgairól, majd miután végignéztük a napkeltélt, elindult az nagyvilágba.
Mire ezt megírtam lett hét óra tizennyolc perc, és bár én nem igazán vagyok fáradt, a szemem nagyon értékelné, ha lehajtanám kicsit fejem, de nem fogom; még le kell bontanom a stúdió
maradványait, aztán valami korai busszal eltávozom.
Mefi voltam a vasárnapi blogger.
