« Kétszáz forint - papír helyett érme »

A hír gondolom senkinek nem új, lévén tegnapi:

A Magyar Nemzeti Bank hónapokkal ezelőtt széles körű társadalmi egyeztetést indított annak érdekében, hogy felmérje az érintettek (szakmai szervezetek és a lakosság) véleményét a kétszázforintos érme esetleges kibocsátásáról. Az egyeztetések eredményeinek és a szakmai indokok figyelembe vételével a Monetáris Tanács úgy döntött, hogy a jelenlegi kétszázforintos bankjegyet érme váltja fel. […] Legkorábban 2009-ben kerülhet sor a jelenlegi bankjegy- és érmesor megváltoztatására és idővel a 200 forintos bankjegy fokozatos bevonására. Az új érme tervezésekor a jegybank kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ne legyen összetéveszthető más fémpénzzel, az új 200-ason szereplő motívumról pedig a lakosság is szavazhat majd.

A Magyar Nemzeti Bank bejelentése

Az indok pedig: a papír kétszázas fenntartása rendkívül sokba kerül az államnak. Mivel a legkisebb papírpénz, így folyamatos mozgásban van, hamar megy a tönkre, rengeteget kell belőle gyártani. Tehát ezzel elvileg több pénz marad az állam zsebében, amit persze mi nem fogunk érezni.

Érezni fogjuk viszont a pénztárcánkat, amiben négy-öt darab kétszázas érme figyelget majd. Én személy szerint gyűlölöm a pénzérméket. Mint gyűjteni való persze nagyszerű, de mint fizetőeszköz, elavult. Általában minden címletből egyet tartok magamnál (ötös, tízes, húszas, ötvenes, százas), és virulok, ha elfogy, de hát nagyon sok helyen kérik, és ha nincsen, akkor kegyetlen bosszút állnak.

Egyébként a dolog érdekessége, hogy kicsivel több mint tíz éve, hogy kivonták a forgalomból a kétszáz forintos érmét, melyet akkor pontosan a papírpénz váltott. Emlékszem is, hogy gyűjtöttük akkor az érmét, mintha aranyat ért volna.

»Az új 200 forintos érme a mefiblogon«

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Pont fordítva. Azért kerül sokba a fenntartása, mert hamar tönkremegy és nem éri meg újat gyártani. Egy érme viszont időtálló.
Jhonny: én is mintha ezt írtam volna…
Sőt szerintem mefi nincs igazad, hiszen a papírpénz hamar tönkremegy, és azért cserélik le érmére. :D
Mefi: Nem baj Mefikém, Jhonnytól már megszoktuk, hogy se írni se olvasni nem tud! :)
És mi lenne, ha olyan lenne, mint a régi? Nekem van vagy 10 belőle, nagyon jól néz ki…
smv: Nem, mert az érme sokkal tovább bírja, ellentétben a papírpénzzel, ami hamar tönkre megy, és ezért kell fémpénzt gyártani. :D
Én érméket szinte már nem is hordok magammal (20 és 100 forintos elvétve van a bevásárló kocsik miatt). Van kb. 5-20e Ft papírpénzben a tárcámban és ott a bankkártya. Ahol lehet (pl. Tesco, benzinkút, stb.) inkább kártyával fizetek, ahol erre nincsen lehetőség ott papír pénzzel.

A kapott aprót hazaérve kiveszem a tárcából és egy kis pohárba helyezem. Ha előre tudom, hogy max. 100-300 Ft-os tételt kell fizetnem, akkor beteszem a tárcámba és apróval fizetek.

Véleményem szerint a pénz, mint fizikális fizetőeszköz elavult. Ha lenne rá lehetőség mindenhol bankkártyával fizetnék.

A számlákat utalással fizetem (amennyiben van rá lehetőség) a bank online rendszerén keresztül. Igaz ez pénzbe kerül, de nekem ennyit megér, hogy ne kelljen várni 5-20 percet a postán, hogy fel tudjam adni a csekket (főleg ilyen nyári időben, amikor a postán való fél perces tartozkodás alatt is szakad az emberről a víz).
steindani: biztos nem olyan lesz, mert az könnyen összetéveszthető az ötvenessel. Én megkockáztatom, hogy olyasmi sárga lesz, mint az ötforintos, a képén meg valószínűleg meghagyják Károly Róbertet. Vagy nem tudom mi lesz a szavazáson.

Max Logan: bevásárlókocsira van ügyes kulcstartóm, apró is szinte csak a parkoláshoz kell, de ott is hamarosan mobilosra átállunk.
Egyébként ez érdekes, mivel mostanában pont hogy egy jobb minőségű kétszázast kezdtek el gyártani, egy olyat ami nem megy tönkre három használat után (kicsit vastagabbak és erősebbek a 2007 utániak, ezt tapasztalatból mondom).

Az érmével nem tudom jobb lesz-e, bár illeszkedik a fogyasztói igényekhez. Vegyük sorra, néhány éve az alapvető kis dolgokhoz elég volt egy százas. Kaptál érte egy újságot, vonaljegyet, pékárut, csokoládét, stb. Ez is a funkciója, kicsi, nem foglal sok helyet (ellenben persze nehéz, ha sok van belőle). Most mi a helyzet? Már az elővárosi vonatokra is 120-150 Ft a jegy egy diáknak, a vonaljegy ára már egy eurónál is több, nincs olyan napilap, amit megkapnál száz forintos áron. Ergo, sokat használjuk a papírpénzt. Én ezt úgy fogom fel, hogy leegyszerűsíthetővé válnak a dolgok, én örülök ennek az érmének (bár ugyanakkor sajnálom szegény Koltai Tamásról mintázott Károly Róbertünket, hogy máris nyugdíjba küldik).

Nyilván az egyszerűsítés a lényeg, és ennek a célnak ez az új érme kiválóan meg fog felelni szerény véleményem szerint. A kérdés, hogy hogyan fog kinézni, és hogy annak idején minek vonták ki a forgalomból, ha most újra bevezetik.
levee: én mondjuk jobbszeretem ha van nálam tíz papírkétszázas, mint tíz érme.
Elavult az érme, lol. Vezessük be akkor inkább a tengeri kagylót a papír kétszázas helyett! Nehogy megszakadjál Mefikém a plusz 30-40 grammtól.
ZsuKov: ne legyél hülye. Nem mindegy hogy van nálad tíz darab papírpénz, vagy tíz darab érme… A kisgyerekeknek meg a csöveseknek lehet belefér, hogy húszforintosokból vásárolnak, értelmes ember 100 forint alá általában nem megy, persze attól függ, mit vesz.
Már mondtam, veszek neked egy Kosmodisket.
Én inkább Gyurcsány Ferenc által kiállított váltót szeretnék használni, mert az khm. nem tudna elinflálódni.

Legyen trimetál vagy lyukas, hogy ne tévesszék össze az emberek! :D

Amúgymeg olyan biztos nem lesz, mint a régi kétszázas, mert az 1) nehéz 2) előállítani is >>500 forint lehet mai árak mellett. (93-ban(?) is azért szüntették meg, mert már akkor is drága volt.)
ZsuKov: én is mondtam már, hogy ne legyél hülye. Több ember nem szereti az aprópénzt, mint ahány szereti, szerintem.

maat: én valami rézre szavazok, kétszínűt nem hiszem hogy behoznának. Bár lehet megszüntetik a fémszázast is, és akkor átadja helyét. A likas garast pedig támogatom. :D
Nekem kibaszottul mindegy, hogy papír vagy érme.
Valami van a levegőben, mert 1 hete folyamatosan oltjátok egymást mint buzi tűzoltó a petróleumos faszt. :D
ZsuKov: ja, és ha valakinek nem, az már hülye? Értem.

suexID: zsukira jött rá a hepaj, majd elmúlik neki, ha.
Mefi: nem de bazmeg a súlyára hivatkozni azért kicsit kemény volt :D
ZsuKov: lehet neked nem számít, van akinek igen, nincs ebben semmi érdekes.
Zsukov, inkább üljél vissza az Ignisbe azt menjél pár kört ;)

Mefinél a pont, fasza lesz a kilós pénztárcával rohangálni, az összes automatát át kell állítani(üdítő,jegy,stb), szóval király.
én utálom ha az érméktől dagad a pénztárcám :)
meg eleve nemszeretem a fémpénzeket, csak a baj van velük. mellesleg szerintem a végén bevezetjük majd azt is, hogy 500 alatt mindent 500-ra kerekítünk és nem lesz több gond ;)
Azért annyiban egyetértek Zsukival, hogy abba a 3-4 érmébe nem fogtok belehalni.
ZsuKov: Meglátásom szerint a pénz, mint fizikális eszköz elavult a 21-ik században. Sőt, véleményem szerint az összes papír és plasztik alapú kártya is elavult. Egyetlen chipkárta kellene, ami rendelkezik x memóriával és arra nyugodtan rá lehetne tenni mindent. A személyitől kezdve, az adókártyán keresztül, a kutyád oltásikönyvéig mindent. Ha már egyszer 21. század, akkor legyen már ennek látszatja is …
Max Logan: Hja, és ha ellopják, akkor menjen vele minden.
Max Logan: Ja aztán elhagyod/eltöröd és csináltathatsz újat X pénzért. ;) Vagy lenne róla biztonsági másolat is? :D És ha valami ügyes meghekkeli a rendszert, akkor tud magának 1500 évig ingyenparkolást és ingyen automatából kólát csinálni? :D

Meg mindig lesznek nyugdíjasok, akik a mindenkori „nemértemhogykell” és „elfelejtettemaPINt” réteget alkotják. :P Elég a (nagy)szüleimnek, hogy adót neten vallanak be, hogy tanulnák meg egy chipkártya használatát? :)
SeRapH89: az automatáknál szoktam mindig az öt- és tízforintos tömegeket elosztogatni. :D

sylverdevil: jah, fémpénzeket én sem szeretem.

suexID: nade apum pl. a pénztárgépből kivett kétszázasokkal szokott szaladgálni, és azért nem mindegy hogy a pincérbrifkójában, aminek ugye nincs cipzáras része, húsz-harminc darab kétszázas papír vagy érme van.

Max Logan: ebben van fantázia, csak az a baj, hogy sokszor ha kártyával fizetsz, úgy néznek rád mintha bankrabló lennél.

suexID: nézd, én például egy kis tasakban tartom a személyit, lakcímigazolót, jogsit, diákot, bérletet, TAJ- és adókártyát. Ha ezt elhagyom, ígyis ugrik az egész. Úgy meg legalább egy helyen valszeg el lehetne intézni, nem kéne nyolc kört futni. Bele sem merek gondolni mi lenne, ha elveszne. Csak hát Magyarország még nem elég érett ezekre a kártyás megoldásokra, szerintem.
suexID: Biometrikus azonosítás mond valamit :-)

Sony500: A hackelésről csak annyit, hogy nézd meg hogyan hamisítják a rokkant kártyákat. Szóval ez nem érv …

Egyébként meg ahogy Mefi is írta, ha elhagyod a kis tasakot, akkor min. 50e lesz és pár hét utánajárás mire mindent megszerzel. Egy chipkártyával lehetne csökkenteni a szükséges papírok és plasztik kártyák számát, valamint a papírmunkát. Elég lenne bemenni az okmányirodába, bedugják a kártyát, nyomsz egy ujjlenyomatot vagy más biometrikus azonosítási lehetőséget és már repüli is fel a cuccos a kártyára.

Ami a költséget illeti, a mai technikai szinttel nem hinném, hogy túlzottan sokba kerülne pl. egy. 1 GB-os tároló kapacitással rendelkező chipkártya gyártása.

Ami a biztonsági részét és az infrastruktúrát illeti, nem mernék megesküdni rá, hogy drágább lenne, mint a sok papírmunka és a bürokráciából adódó költségek összesége.

És mint mondottam a kártyán lenne minden, tehát a bérletedtől elkezdve, ez lenne egyben a bankártya is, tehát MINDEN ezen lenne. A biztonság kényes kérdés, de amíg van olyan adat amit lopni érdemes, mindig lesznek cracker-ek és bűnözés …
Sony500: Nem kellene PIN kód, mert biometrikus azonosítás lenne. Ez jóval biztonságosabb. Másrészt meg nem kellene megtanulni használni, mert lenne mindenhol olvasó készülék + biom. azonosítás. Ha ez nem megy egy nyugdíjasnak, akkor monnyonle …
Max Logan: Mondjuk mondasz valamit. :D

Egyébként ha lesz wifi lefedettség az egész világon (loool…), akkor már kártya sem kell, mert az ujjlenyomatodat leveszik és az automaták kezelik az adatokat.
Max Logan: Persze, hogy mond. Az az, amikor ellopják a csávó kártyáját és utána levágják hozzá a kezét is? :P
suexID: Igen, erre gondoltam :-)
Én is emlékszem még a régi 200-as érmére :) Igazából én se nagyon szeretem ha sok van nálam fém pénz, de attól a pár plusztól nem fog leesni rólam a nadrág.
én a százast imádom a fémpénzek közül (hiába hasonlították anno viccesen egy politikushoz – kicsi és kétszínű), kicsi, bimetál, szép darab.

a pénztárcámban nem is tartok aprót, csak a zsebemben, azt is kávé/kóla vásárlására fordítom amint lehet. nem nagyon szeretném, ha cigit veszek 2000-esből, hogy 200-asokat adjanak vissza, meg egy papírpénzt…

vagy ha már homár, akkor legyen olyan faszán megcsinálva mint a fémszázas.
dw1: a fémszázas nagyon jó, de a régi volt vicces, ami szétjött, ha beraktad a mélyhűtőbe. Amúgy ilyen kétszínű érmét asszem az olaszok csináltak először. :)
Mefi: A monastani meg akkor jön szét, ha melegíted, nem? Fizikatanár mondta asszem hőtágulás révén valamikor régen. Bár még nem próbáltam ki…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Lesz folytatása a Bárnak (2008. augusztus 25., 11:26:09)
Lábfééétis (2007. március 25., 01:03:07)
SZIN 2009 fellépők (2009. május 01., 10:09:58)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1431 napja született, 462 szóból, és 2389 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: