Semmi szpojler, lehet olvasni bátran, ha.
Megnéztem a »Skins« második évadfináléját (is). Hát, ez a sorozat mindent vitt nálam idén, pedig van »néhány esélyes«, de igazából ennyi érzelmet-nevetést-bólogatást semmi más nem hozott ki belőlem. Még mindig ajánlom mindenkinek, sorozatot egyébként nem néző emberkéknek is, mert az egész valami hihetetlenül jó, nem tudom egyszerűen úgy szavakba önteni, hogy hűen adja vissza azt az érzést, amikor nézi az ember.
Ez volt az első rész, amikor nem bírtam ki: sírtam. Sokszor a nevetéstől, sokszor nem. Utoljára a »Prson Break egyik részének végén sírtam« istenigazából. Igen, biztosan puhány vagyok és azért sírok, de mindenkinek aki így gondolja, ajánlom, hogy nézze végig ezt a 19 részt, aztán ha nem fog egyszer sem sírni, vagy legalábbis picit elgondolkodni, akkor másszon fel egy hídra, aztán ugorjon le onnan. Azt mondtam pont smv-nek is, hogy akinek a Skins nem tetszik, az hazudik.
Ezt a két nevet pedig valahová vastag filctollal fel fogom írni: Bryan Elsley és Jamie Brittain. Persze lehetne még sok-sok más nevet is, de ők a tulajdonképpeni főkolomposok.
Ez lehet szpojleres: azt mondjuk sajnálom, hogy a harmadik évad kissé más irányba halad majd.
