« A Múmia - A Sárkánycsászár sírja »

A Múmia - A Sárkánycsászár sírja

Nem terveztem hogy megnézem ezt a filmet, de aztán ma hirtelen támadt ötlet után 14.59-kor még pont tudtunk három jegyet venni Balázzsal és Gigivel. Megmondom őszintén, pont azt kaptam a filmtől, amit vártam: semmit. Az előzetesben elsütötték ezt a jaj, a gonosz múmiák csalnak poén(nak szánt valami)t, ami előrevetítette, hogy egy lapos viccekkel teli idiótaság lesz.

Pedig az alaptörténet nem rossz: egy kínai császár aki legyőz minden ellenséget, kivéve a halált, keresi az örök élet kulcsát, és most, kétezer évvel később feltámad, hogy befejezze, amit elkezdett: leigázza ellenségeit és halhatatlanná váljék. Ehhez jönnek még az érdekes korok és helyszínek, mint például az 1940-es évek vagy mondjuk Sanghaj, amiket egész hangulatosra sikerült megoldani. Viszont két dologgal rontják le az összhatást, méghozzá durván: rendkívül gyenge vetítésekkel, mint például itt a fentebbi képen is, de vannak ennél sokkal gázosabbak is, és a már előbb említett egyáltalán nem vicces viccekkel. Volt persze egy-két jó, ami viszont nagyon jó volt, de a legtöbbnél összenéztünk, hogy ezt most ugye nem gondolták komolyan.

És volt még egy jelenet, ami felhúzott: egy nyíl kiszakítja főhősünk ingét, de néhány kameraváltás után az ing már ép és tiszta. Meg persze agyonvernek ötszáz zombimúmiaizét, de egy homokszem sincsen az arcukon. Nevetséges.

Aztán ott van még a színészek játéka is, ami szintén olyan erőltetett, mint valami bugyuta családi filmet néznél. Pedig ez kalandfilm lenne, és azért a Múmia első része sokkal jobb volt, bár tény, hogy akkor még kisebb voltam, és lehet, sőt biztos, hogy más szemmel néztem egy filmet. Majd újranézem egyszer.

És ehhez még hozzájön, hogy elhúzták 112 percig, pedig már a kilencvenedik percnél majdnem elaludtam. Nem tudom mikor értik már meg, hogy a jó akciófilm pörgős, és 90 percnél nem tart tovább. Vagy ha mégis, akkor valahogy úgy, hogy ne kezdjek rajta aludni.

A jó pont tehát, hogy van egy egész jó sztori, illetve néha látványos jelenetek és jó poénok, ezek arra elegendőek, hogy ne menj ki vetítés közben. Lehet, hogy eredeti nyelven a poénok jobban csattannak, mi sajnos szinkronosan néztük.

Eredeti cím:The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor
Műfaj:kaland
Időtartam:112 perc
Megjelenés éve:2008
Főszereplők:Jet Li, Brendan Fraser, Maria Bello, John Hannah

Értékelés: 2 pont
Értékelés: 2 pont (Kettő és három pont között vacilláltam, de ez sajnos csak kettő, mivel egy háromcsillagosat még újranéznék, ezt nem hiszem.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Mi tegnap láttuk, és nekem nagyon tetszett! Igaz, én nagyon szeretem a hasonló jellegű filmeket (kalandfilmeket)! De basszus, hogy Te mikre nem figyelsz! Nem is tűnt fel a jelenetben ez a béna autós kép :) Ez tényleg nagyon 60-as évek szintű, amikor nem jött össze normálisan a „ráfényképezés” – vagy minek mondják manapság!
énis megnézcsyztem a spancykkal, meg egykét barcsynőcymmel és tök yóóó volt. nemértem mibalyod wan wele?!?!?!??!!??!?!!
tök laposak voltak a karakterek
ZsuKov: nem vágom ebben mi olyan roppant vicces, ha meg kitörlöm, én vagyok a szemét.

nt: csak azért mert elöl ültünk. :]
most megleszek kövezve virtuálisan, de:

Miért talán, az első két rész jobb volt?
nt: Ez azért lehet mert ki vannak vetítve a vászonra *erőltetetten vihog*
ZsuKov: nem tudom, szerintem az első ennél jobb volt (ezt írtam is), a második meg egy halvány árnyalattal, de nem különösebben.
TúRó: vagy mert kevés hálapénzt kaptak a plasztikai sebészek *csendben elballag*
#10
gonoszkiralylany
sztem a 2. a legjobb Múmia film :)
ezt még nem láttam, de amiket olvasok róla, az alapján azt kell mondanom, h talán nem is baj…
gonoszkiralylany: imdb 5,6, az is elég sokat mond. :D
Eredeti cím: A Múmia – A Sárkánycsászár sírja

Are you sure? :)
TúRó: Bah, tudom, hogy szar, de most nagyon röhögök xD

Én csak egy dolgon vagyok kiakadva. Több pontot adtál az X-aktáknak!!! Nekem volt szerencsém egymás után nézni a két filmet (Westend moziból ki moziba be), és sokkal jobb volt a Múmia.

Egyébként már rájöhettél volna, hogy nem a hibákat kell keresni egy ilyen filmben, hanem leülni, és átélni. Nyilván nem fog tetszeni, ha a homokszemet keresgeted az ingén. Azt majd a második megtekintésnél. Ennyi erővel a Taxidermia egy iszonyat jó film (kritikus szemmel), pedig olyan unalmas, mint annak a rendje.

Persze nekem sem a legjobb film, amit láttam, de tudtam rajta nevetni, me' akartam.
Először azt hittem, ez a kép valami vicc. Nagyon gáz…
tiny: de ezt írtam, hogy pont ez a probléma: mivel átélni roppantul nem lehetett, maradt a hibák felfedezése. Ha egy jó filmet nézek, nem feltétlen veszem észre a hibákat, ez viszont nem volt jó film. Az X-akták meg mint X-akták volt rossz, egyébként sok baj nem volt vele.

Vale: és ennél csak rosszabbak vannak. De van egy-két szép is, csak tényleg ritka.
Mefi: Én átéltem :D Segített, hogy nem úgy mentem a filmre, hogy mit várok tőle, hanem azt se tudtam, hogy abban a teremben mit fognak vetíteni :D
nekem tetszett :P
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

The Godfather II. (2006. október 31., 02:10:07)
Julie & Julia - Két nő, egy recept (2009. december 29., 08:45:30)
Wall-E (2008. július 19., 08:32:35)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1388 napja született, 658 szóból, és 3145 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: