« Nosztalgiabusz Debrecenben »

Kellemes kis meglepetéssel kedveskedik nekünk a volán augusztus 20 alkalmából: a 28-as vonalán nosztalgiajárat közlekedik, méghozzá délben, 13:30-kor és 15:00 -kor indul. Sikerült is felszállnom rá.

Belülről gyönyörű az IKARUS 311 -es, szépen megcsinálták. Benne lóg az elmaradhatatlan "Hajrá Loki!" zászló is. Az ajtók nem önműködőek, tehát külön egy volános ember nyitogatja az ajtót, aki ráadásul a meglepődött embereknek megállónként ki is szól, hogy "igen ez a 28-as!". Kis tetőablakok nyújtanak panoráma érzést, és bent a buszban tényleg kellemes a légkör, amit főként a hál'stennek nem fapofával morcosan, hanem jó hangulatban beszélgető alkalmazottaknak köszönhetünk. Látszik rajtuk, hogy ők is élvezik nagyon az "öreggel" való utazást.

A meglepő az egészben, hogy bár tömegnyomorra számítottam, mégis az embereket vagy nem érdekelte, vagy nem tudtak róla, de még ülőhelyem is volt.

Jó ötlet, jó megvalósítás, tehát most egy nagy csillag a Volánnak. Aki pedig ma lemaradna róla (és persze debreceni) az ne csüggedjen, vasárnap ugyanezekben az időpontokban ismét közlekedik a nosztalgiabusz .

smv

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
még több ilyen jó bejegyzést!
A „hajrá loki” zászló elrontja az összképet. Én nem voltam rajta, de most, hogy kiderült, van rajta ilyen zászló, úgy érzem jobb is, mert akkor vasárnap már másikat kellett volna kiakasztaniuk.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Buszozás (2006. április 25., 04:38:16)
I'm in love (2006. szeptember 25., 02:35:25)
Kuponláz (2010. január 11., 12:32:51)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1373 napja született, 300 szóból, és 1654 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: