« Mentőtörők »

OMSZ Mentőautó

Még egy hete sincsen, hogy legutóbb feltörtek egy OMSZ mentőt Budapesten, a Salgótarjáni úton. Az elkövető vagy elkövetők betörték az esetkocsi ablakát, majd szépen kivették belőle a GPS-t, majd angolosan távoztak. Persze a tettest nagy erőkkel keresi a rendőrség, vagyis nagy erőkkel szarnak az egészre, szokás szerint.

Az igazság az, hogy néha elgondolkozom rajta, hogy milyen országban élek. Nem lehet kinn hagyni az utcán a kocsit, mert valaki úgy gondolja, hogy neki ez kell és elviszi. De ha ez nincs, akkor minimum felnyomják, és kilopják belőle a CD-s rádiót, elviszik a GPS-t, kiszakítják a kesztyűtartót, vagy leszerelik a dísztárcsákat. Na ez az, ami miatt úgy érzem, hogy valamit tenni kellene.

Egyik mentős ismerősömmel beszélgetve (akivel együtt járok konditerembe) érdekes dolgokat hallottam. Például itt, Kecskeméten sem ritka esemény, hogy a sürgősségi kocsin dolgozó 3 fős legénység közül valaki kinn marad a gépben, mert volt olyan, aki ellopta a menetlevelet (!) az autóból, de akadt olyan, aki a zárt láncú rádióra utazott, illetve a kocsi felszereltségét képező, kb. 6 éves szutyok Nokia telefonra fájt a foga. De akadt már olyan is, hogy egy mosómedvék kasztjába tartozó, ámde ember formájú lény az esetkocsi belterében található kukát túrta éppen, hátha talál benne valami ínycsiklandó finomságot.

Egyébként nem tudom mit szólna hozzá az ilyen gusztustalan féreg, ha mondjuk a mentők éppen az ő drágalátos családjához nem érnének ki időben, mert ellopták a kocsijukból a GPS-t. Nyilván lenne pofája még fel is jelenteni a mentősöket.

suexID

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
de miért hagyják benne? azért egy értékes ( főleg a mentőknek ) tárgyat bennhagyni … vagy legalább kesztyűtartó vagy valami.
aero.: látom magam előtt, ahogy a mentők kényelmes tempóban végigmennek a városban, szépen indexelnek, megállnak minden kereszteződésben, körülnéznek, végül megérkeznek a helyszínre, kipakolják a mentőből a gps-t, a defibrillátor, dr. house-t és megérkeznek a helyszínre, ahol egyhetes hullaszag fogadja őket.

jahogy ezek általában sietnek.
aero.: Mondjuk azért, mert ilyenkor a beteg a fontos, és egy normális országban legalább a mentőben nem kell félteni az ilyesmit. Mondjuk érdekes, hogy Svédországban nincsen kerítés a házaknál, és gyakorlatilag kinn hagyhatod a kocsidat lezáratlanul a bolt előtt, mert nem lopják el.
… és a legdurvább az egészben az, hogy ez a GPS nem is a mentőszolgálaté volt, a mentős vette saját használatra, hogy hamarabb odaérjenek a helyszínre. Saját, írtóztató 80ezres fizetéséből spórolta össze … az ilyen esetek az ország tragédiái.
lippije: Valahogy meg kellene érdeklődni a mentősöknél, hogy lehet-e valami alapítványnak pénzt küldeni, hogy visszakerülhessen a GPS a kocsiba. Akár mi blogolók is összedobhatnánk rá, fejenként 1-2 ezer forintból összejöhetne az ára.
suexID: igen ám, de… vannak olyan környékek, ahol itthon sem törik fel a kocsit. Én egyszer a kocsiban hagytam kívülről a kulcsot. Hajnali 3kor csöngetett be valaki a kulccsal, hogy „Elnézést, ez a maguké?”. Megkínáltam egy sörrel, aztán ment a dolgára :)

Szar környékek mindenhol vannak.

A GPS-es alapítvány jó lenne. Valahogy fel kéne venni vele a kapcsolatot, de akár itt, Mefinél is elkezdheted a „gyűjtést”.

Btw, RSS-en végig Mefi neve van szerzőként, ez elég fura (persze a végén nem).
Múltkor (talán egy éve) meg egy tűzoltóautót beleztek ki, míg embereink akcióztak valahol.

Magyarország, Magyarország, de csodás…
aero.: Azért ha sietni kell egy beteghez, nem túl szerencsés, hogy a GPS felrakásával, stb. foglalkoznak. Ez így ésszerű. Azért azt szívből remélem, hogy az ilyenekhez pont a GPS miatt nem fognak odatalálni a mentők és ott döglik meg, úgy konkrétan.
Ez nem bennehagyás kérdése, a mentő az egy tipikus olyan „sérthetetlen” dolog amit békén kellene hagyni, és ennek nem környékfüggőnek kellene lennie… Az ilyen fuldokló kurva anyjához való kivonulást meg kellene vonni tőlük, és szopjon lovat a tisztelt család.
lippije: Az olyan emberek pedig a hősei…
Minek van itt becsülete?
Magyarország, 2008. Büszkék vagyunk rá.

Pont a napokban voltam Nagykanizsán és láttam egy ilyen „büszkés” plakátot. Pont azután, hogy a rokonság elsírta gondját baját, hogy dugig van etnikummal a környék, lopnak, csalnak, késelnek, dolgozni persze senki. Jah, és még munkalehetőség sincs. De azért büszkék rá, hogy építettek egy óvodát, bele a gettóba, ahol ugyan gyerek van, hála a cig.. izé.. biztos a nyulak voltak, de majd a ország más részéről pumpálják oda a pénzt, hogy életben maradjanak.

Gyász. Mentőből lopni, az olyan mint a temetőből a virágot, vagy talán mégolyanabb.

Mert ugye aki nem érti meg, hogy a mentő, tűzoltó csak és kizárólag jó dolog, az nem való ebbe a társadalomba (se), és erősen ajánlott a 8 év kötél.

:/
ugyan nem olvasom végig a kommenteket de szerintem nem sokba telik az a 2 másodperces művelet míg kikapja a tartóból, annak érdekében, hogy mást is meg tudjon menteni időben.
aero, te tényleg hülye vagy? Azért hagyja benne, mert kurvára nem azzal foglalkozik, hogy most mi van a GPS-sel, hanem életet ment.

És tény, hogy nem tart semeddig kivenni, ha kivehetős. Ha nem akkor bukta. De nem tart semeddig nem ellopni.

Mert nehogymár a nyuszi vigye a minigunt és kúrja a vadász feleségét is..
Ez a kukás durva. Mondjuk az egész. Szánalmasan pitiáner emberek vannak ebben az országban. Mellesleg Angliában se nagyon láttam kerítést, sőt Kanadában sem…
Ja, persze, tök egyértelmű, hogy miközben bent fuldoklik egy ember, vagy ömlik belőle a vér, esetleg neki ment fejjel egy autókeréknek, a mentős a gps biztonságos helyre tételével fog foglalkozni. Tényleg.
most megint meglepődtem az emberi butaságon. nem oltásból. bár lehet, hogy mégis.
suexID: Néztem egy felmérést, miszerint a Kanadai emberek több mint 80%-a nem zárja be az ajtót, mikor elmegy otthonról, a bűnözés -és most főleg a lopásról beszélek- pedig elenyésző. Nem tudom mit lehetne kezdeni itt Magyarországon, mert az emberek nem megváltoztathatók. Talán elővigyázatosnak kell lenni, bár a mentőknek jobb dolga is van, mint ahogy azt írtátok már itt páran.
PAStheLoD: na ti is így tudtok válaszolni, meg 70 ezres gpsnél nehogymár ne lehessen levenni. az tény, hogy életet ment, de mentene még nem egyet azon kívül …
aero.: Nem tudom biológiából mennyire figyeltél oda, de egy esetleges szívmegállás után 4 perc áll rendelkezésre, hogy az embert maradandó károsodás nélkül visszahozzák az életből. 4 perc az 4x60, vagyis 240 másodperc. 240 másodpercből pedig az a 10 másodperc, amíg kikapja a GPS-t, és felviszi magával, az nem kevés. Nyilván te sem örülnél, ha valamelyik hozzátartozód azért halna meg, mert a mentős a GPS-t szerelte éppen nagy üzemben, igaz?

Egyébként Pas nagyon jól mondta, nehogy már a mentős legyen lebaszva, mert lenn merte hagyni egy mentőautóban a saját pénzén vásárolt eszközt. Lassan már meg kell dicsérni azt a tetvet, aki volt olyan okos, ügyes és szemfüles hogy kiemelte a GPS-t a kocsiból. No comment!
Ráadásul a mentő- és tűzoltóautókban olyan speciális GPS-szoftver van, ami a tűzcsapok helyét, a nagyobb járművekkel való parkolást, a lépcsőket és egyéb apróságokat is jelez. Aki ilyeneket lop el, szemrebbenés nélkül kézlevágással jutalmaznám.
Kedves Mindenki!

Örömmel tölt el, hogy a téma ekkora népszerűségre talált. Igaz is, hol máshol, ha nem itt.
Végigolvasva a kommenteket, egy ketten nem értik mi is itt a helyzet.
SuexID hozzászólásához kapcsolódva, igen, az élet valóban ennyi. Én úgy gondolom, ahogy itt feljebb gondolták, hogy a mentőautó szent és sérthetetlen, és a benne dolgozó emberek is azok (volnának), hogyha némely helyszínen nem lincshangulat fogadná őket, mert önnön hibájukon kívül nem értek oda 15 percen belül. A távolság itt is távolság, egy mentőautó nem helikopter.
Aero: igazad van neked is, 10 másodperc kikapni a GPS-t. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni a dolgokhoz, hogy egy mentőautó mozgó jármű, így minden felszerelés a falhoz, szilárd tárgyhoz van rögzítve. Jól is néznénk ki, hogyha a repkedő orvostechnikai eszközöket kellene összefogdosni a betegtér légteréből egy „kiváló” minőségű magyar úton. Ergo, azokat is le kell bontani a helyszínen a tárolóból, majd sietni a beteghez.
Lehet kicsit szadistának tűnök, de véleményem szerint vissza kellene térni azokhoz az időkhöz, amikor lopásért kézlevágás járt.
Szégyen, hogy ebben az országban azokat lopják meg akik legalább segíteni próbálnak.
Így a végén hozzátenném, hogy érdekelne, mit kezd az eszközzel az, aki például defibrillátort is lop a GPS mellé?
Disznóölésre NEM ALKALMAS!

Üdvözlettel:
egy zöldfülü mentőtiszt hallgató
Luminancia: én mindig csak annyit szoktam kívánni, hogy aki ellop egy életmentő eszközt, annak másnap az életét pont egy olyan eszköz mentse meg (vagy ne).
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Párbeszédek (2006. január 31., 09:50:05)
Balabalalala (2010. május 22., 10:21:40)
Plébános Júdás (2011. augusztus 13., 03:21:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1372 napja született, 382 szóból, és 1817 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: