« SZIN 2008 - 0. nap »

Szegedi Ifjúsági Napok 2008 - 0. nap

Itt a SZIN-fesztivál nulladik napjának összefoglalóját olvashatod.

0. nap | 1. nap | 2. nap | 3. nap

A további SZIN 2008 képek erre.

Mindenekelőtt: Szeged… nem is tudom. Fergeteges, szenzációs, vagy leginkább: varázslatos hely. Mikor megérkeztünk vagy tízszer kérdeztem meg, hogy mi miért nem jártunk ide gyakrabban és legalább tízszer ennyi alkalommal közöltem, hogy ideköltözöm. Mosolyognak, kedvesek az emberek, szépek az utcák, és még rengeteg dolog, amit fölösleges leírni, inkább azt, hogy aki még nem tette, egyszer mindenképpen utazzon el Szegedre.

Képek és videók akkor ahogy ígértem most nem, mert éppen egy netkávézóból írok, ahol konkrétan egy kontakthibás egér és egy akadozó billentyűzet állnak szolgálataimban, és e másodpercben a Himnusz is megszólalt, mely előtt most bunkó módon ülve tisztelgünk.


Road

Elsőként a Road zenekar zenekar lépett fel, vagyis ez volt az első műsor, amit mi megnéztünk. Előttük egy 6test nevű keménybanda próbált hangulatot csinálni, több-kevesebb sikerrel.

Szóval, Roadék tudnak bulit csinálni, még így is, hogy gyakorlatilag délután, világosban volt az esemény. Bánatomra kevesebb (pontosan négy) régi számot játszottak, de az újak közül is inkább a pörgősebb, bulihoz jobban illő változatok mentek.

Emlékszem még évekkel ezelőtt, amikor az akkor éppen befutó Depresszió zenekar roadjai (azok a lelkes srácok, akik segítenek a zenekarnak összerakni és szétszedni a dolgokat) egyszercsak megjelentek, hogy ők kreatívan a Road zenekar, és akkor most zenélnek. Azt mondták: Nem kell más, és az a szerény kis albumuk mondhatni tökéletes volt, mégha kezdők is voltak, de valami újat hozott.

Ez volt nagyjából négy éve, most meg 2008-ban a SZIN-padon egy olyan bandát láthattunk, akik élvezettel szórakoztatják közönségüket, és zeneileg is sokat fejlődtek. Remek volt.


SZIN 2008 - 0. nap Mefi videója a Vimeón.

Backyard Babies

Aztán a svédek jöttek muzsikálni, copfba kötött szőkésbarna doboscsávóval, meg remek hangú énekessel. Annyira nem figyeltük őket, csak távolból, kipihenve az előző koncert (és aznap) fáradalmait, de az utolsó egynéhány szám teljesen hangulatos volt. Leginkább igényes punkrock stílusú zenét játszottak.

Tankcsapda

E koncertek mind-mind az MTV Színpadon követték egymást, mint látszik, punkosabb-rockosabb-metálosabb felhozatallal, így nagyjából azonos közönséggel. A nap és az este csúcspontja mégis a Tankcsapda zenekar volt, akiknek műsora annyira jól sikerült, hogy mondhatni kirobbanó hangulatot teremtettek, rég voltam már ennyire hömpölygő, ennyire hangosan éneklő (és lökdösődő) társaságban.

Aki nem tudná: a Tankcspda 1989-ben alakult, és akkor egy olyan rést töltöttek be, amire nagyon nagy igény volt: a punkrock stílus hazai képviselői ők, és bár lehet mondani jót-rosszat, szerintem minden magát rokkernek valló ember hallgatott-hallgat Tankcsapdát.

Eltelt tizen-egynéhány év, és nekik megadatott a lehetőség, ami itthon sok zenekarnak nem: hogy megéljenek abból, amit szeretnek csinálni, hogy megéljenek abból, hogy elzenéljék és elénekeljék véleményüket. Hiába nincs egy számban több négy akkordnál, és hiába káromkodnak, a Tankcsapda ért ahhoz, amit csinál. Szórakoztat.

Annak, aki kitalálta hogy Lukácsék menjenek rá erősen a vizuális dolgokra, háromszor szeretnék gratulálni. Volt itt láng- és csillagszóró, négyféle füstfújás, valamint a végén egy nagy adag fehér konfetti is, mindeközben a régi, rajongók többsége által jobban favorizált számok. Egyszóval fergeteges volt.


Egyszóval, a nulladik nap remek volt, és ennél elvileg csak jobb lesz. Külön dicséretes, hogy roppant fegyelmezett és rendezett szervezést lehet látni, nincs fejetlenség sehol. Valamint hétméter magas biztonságunkról gondoskodó szekuritis Tibijeink (akik közül egyet tényleg Tibinek hívnak) nem verik be az orrodat azért, mert nem tetszik a ruhád, viszont kiszedik a tömegből a részeg, verekedő vagy csak túlzottan lökdösődő egyéneket.

Most pedig legyalogolunk szerény szállásunkig (mert sznobok vagyunk, és nem sátrazunk, igen), ahol valószínűleg holnap délután ötig fogunk aludni. További beszámolók tehát holnap. Avagy már ma. Szóval.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Na Mefi, nem futottunk még össze :P Amúgy én is megírtam a napi összefoglalómat + a képek mennek fel flickrre:
http://www.szegedplusz.hu/2008/08/[…]

„fergeteges, szenzációs, vagy leginkább: varázslatos hely. Mikor megérkeztünk vagy tízszer kérdeztem meg, hogy mi miért nem jártunk ide gyakrabban és legalább tízszer ennyi alkalommal közöltem, hogy ideköltözöm.”

ugyan ez fogalmazódott meg bennem, amikor két éve lent jártam.
imádom, hogy Szeged a hozzám legközelebb eső nagyváros. amikor a forgalmi-vizsgámra készültem annyit jártam a jobbnál jobb kis belvárosi utcákban, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy mi lenne ha mégis inkább itt tanulnék tovább.;)

mefi: nézz emailt, légy oly szíves, tenksz
Ilyenkor szoktam azt mondani,hogy nem kell ahhoz külföldre utazni, hogy szépet lássunk. :)

Érezzétek olyan jól magatokat, ahogy én is anno ősidőkben mikor sok-sok hétvégét töltöttem Szegeden. A Tisza Szálloda bennem komoly nosztalgiát ébreszt
Na most én is úgy érzem, hogy le kéne ugrani Szegedre. De hát részegek leszünk, úgy meg minden sikerül. Még az is lehet, hogy Szegeden fogok fetrengeni a sárban, mikor rádöbbenek, hogy nem ott vagyok ahol kezdődött minden :D
„Fergeteges, szenzációs, vagy leginkább: varázslatos hely.”---na igen. ezt az érzést mindig, ugyanúgy átélem valahányszor visszamegyek.
„mi miért nem jártunk ide gyakrabban” ---miért, miért, akkor ezek után tessék gyakrabban idejárni! :P

Jó SZINezést! ;)
„Mosolyognak, kedvesek az emberek, szépek az utcák, és még rengeteg dolog, amit fölösleges leírni, inkább azt, hogy aki még nem tette, egyszer mindenképpen utazzon el Szegedre.”
Mindenhol mosolyognak ahol fesztivál van, a fesztiválozókból élnek meg.

„Annak, aki kitalálta hogy Lukácsék menjenek rá erősen a vizuális dolgokra, háromszor szeretnék gratulálni.”
Rotflool :D Lukácsékban az a legnagyobb vicc, hogy 100%-ig ugyanazt a műsort képesek mindig lenyomni. Pontosan ugyanúgy áll be, a lángcsóva pont ugyanakkor pont ugyanonnan tör elő, a szélgép közben fújja a haját… Szerintem ez inkább kurva gáz, mint fuhdepozitívum, inkább zenélni kéne, de ott csak „ájájájáj”. A másik ami zavaró a sok plazaribi akik megjelennek a koncertjeikre, vicces.

„verik be az orrodat azért, mert nem tetszik a ruhád”
Hol láttál te olyan szekusokat?
„igényes” a hajam égnek áll ettől a szótól. ez nem ellened szól, hanem azoknak, akiknek köszönhetően elhasználódott még egy újabb kifejezés.
satorral az igazi. :P
Cenzi: ja, nem jött össze. :\

v150r: gyönyörű hely, 'pest legjobb tulajdonságait gyűjti össze, nagyjából kizárva a rosszabbakat.

sylverdevil: ;>

Anya: megvolt, köszönjük.

Silence: köszi, megvolt.

smv: nem feltétlen erre gondoltam, az átlagos hangulat sokkal jobb, mint 'pesten mondjuk. Fesztiválon még nem voltam, így itt nem voltak biztonságiőrös kalandjaim, de sajnos más helyen igen.

ZsuKov: a Tankcsapdát sokan szeretik igénytelen zenének titulálni, ami hülyeség.

kukac7: tüctüczenére alvás után toitoiban szarásért sorba állás, és hideg vízben zuhanyozás nem az én műfajom, tudom, sznob vagyok. :>
Silence: Igen, mami! :D

kukac7: Ott a pont! :P
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Százér a fekvőtámasz (2011. június 21., 11:54:24)
Dumaszínház (2008. március 14., 11:35:08)
Kötélugrás (2012. január 21., 11:59:30)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2245 napja született, 1319 szóból, és 7455 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: