Szegedi Ifjúsági Napok 2008 - 2. nap
Itt a SZIN-fesztivál második napjának összefoglalóját olvashatod.
A további erre.
Tegnap a városban sétálgattunk, fagyiztunk, sütit ettünk és hasonlónk, műsort csak kettőt néztünk meg.
Godot Dumaszínház
Szokásos ötórai kezdéssel, szokásos kezdés előtti ventilátortakarítás utáni porfelhővel és görnyedő háttal, ám most leleményesen újságpapíron foglaltunk helyet a Jate Klubsátorban, ahol Badár Sándor és Kőhalmi Zoltán szórakoztattak minket. Badárt még nem láttam élőben, így az ő történeteit most hallottam először, de Kőhalmi Zoltán (aki személy szerint a kedvencem) ugyanazt a történetet mesélte, amit nemrég »Salgótarjánban« illetve a Showder Klubban, ettől függetlenül ugyanúgy jól szórakoztam.
Depresszió
A koncertjén utoljára évekkel ezelőtt, a Zöld Pardonban voltam, és már akkor is megtetszett az a természetesség, amivel a színpadon rohangálnak. Gyakorlatilag nem érzed azt, hogy mőst ők A Zenekar, akik a színpadon vannak, nem köpködnek, nem lekezelőek, ugyanúgy mosolyognak mindenkire most, mint pályafutásuk kezdetén, mikor még kevésbé voltak ismertek. Persze nem az a hétköznapos, hogy egy zenekar köpköd a közönségére, de elég sok bandánál érezni egy kicsit azt a bizonyos gőgöt
.
A koncert remek volt, bár előttünk néhány tizenkét-tizenhárom éves, sörtől lerészegedett és ráadásul csúnya fiatal rázta a fejét, ami nem is lenne gond, de egyrészt mért kell ilyen fiatalon berúgni, másrészt egy hajmosás belefért volna koncert előtt.
Hallhattunk két számot a decemberben megjelenő új albumról, ami nekem azért jött be, mert kicsit a régebbi (első) albumok hangulatát idézi, mégis próbál újat mutatni.
videója a .
Ma pedig utolsó nap, ami hatalmasnak ígérkezik.

