Nos, augusztus harmincegyedike van, pont vasárnap. Holnap diákok ezreinek kezdődik meg az iskola, bár az nekem csak nyolcadikán, és gondolom én vagyok az egyetlen ember az országban, aki már várja.
Ahogy elnézegettem az Olaszországban és Szegeden készült képeket, kicsit elszontyolódtam, hogy véget ért a nyár. »Akkor« olyan rövid időnek tűnt, közben olyan hosszúnak a végefelé pedig rohamléptekkel, arcán kéjvigyorral közeledett az óriási baltát kezében tartó dátum: szeptember elseje. Vége a nyárnak. Nem arra gondolok, hogy a nyári szünetnek, hanem konkrétan a nyárnak. Hogy rövidnadrágban és pólóban beülünk egy sétálóutcai kávézó teraszára vagy csak egy padra olvasgatni és jegeskávét kortyolgatni, hogy elmegyek kirándulni, hogy csobbanok egyet, hogy biciklizek, hogy éjszaka sétálgatok az Andrássy úton, hogy mindezeket már hamarosan nem lehet csinálni, mert jön a rossz idő, jön a sötétben kelés, az utcán didergés villamosra várva, és egyszóval: jönnek a szomorkásabb idők. Persze nem feltétlen lesznek azok, de ilyenkor egy kicsit mindig.
Az időjárás szerencsére még pár napig, talán egy-két hétig nem fog rohamosan változni, így még egy kicsit élvezhetjük a nyarat, aztán jónéhány hónapon keresztül csak emlékezhetünk rá, hogy milyen is volt az.
