« Hé, homokos a veséd! »

Ma mindenki ellenem van, előbb a Firefox ette meg a bejegyzést, na de megkíséreljük megint bepötyögni, mi az a párszáz karakter ugye.

Szóval tíz éve lehetett, hogy egy tányér húsleves elfogyasztása közben édesanyám rámszólt, hogy csínján a sóval, mert később kiugrik majd a vesém és táncolni fog, mármint nem ő, hanem én a kíntól. Akkor egy legyintéssel elintéztem, mondván a húsleves sósan jó (mai napig tartom magam ehhez). Ez mondjuk rá, hogy kereken tíz éve volt. Ma meg eljött a táncolós nap: itt ülök a fotelben, a derékfájásomról, ami pedig egy éve hű társam, kezd bebizonyosodni, hogy vesekő vagy vesehomok egyik megnyilvánulási formája. Persze nem komoly, nem változott a vizeletem színe, nem érzem úgy hogy egy tűpárna mászik lefelé a húgyhólyagomon ürítés közben és nem találkoztam másodszor a hatalmas adag rakott krumplival, akihez néhány órája volt szerencsém.

A vesehomok és -kő házilag is kezelhető: vény nélkül kapható görcsoldóval, sok-sok-sok folyadék fogyasztásával, de persze az orvost mindenképpen fel kell keresni. A napi átlag három liternyi folyadékbevitelemet ma olyan szinten növeltem, hogy most a negyedik másfél liter kapacitású ásványvizes üveggel kacsintgatok, és már-már arra vetemedek, hogy egy korsó sört is legurítok, a vesehomok elűzésére ugyanis ez is kiváló. Ellenben ha húsz év alatt nagyjából ugyanennyi igényes és kevésbé igényes márka megkóstolása után sem nyerte el tetszésemet a keserű és büdös ital, akkor most se fogja. Azért az vicces, hogy még a végén azért leszek beteg, mert nem iszom alkoholt.

Szóval holnap lesz pár kellemes futásom, háziorvosnál meg urológusnál mondjuk, de kemény vagyok, és hát egy év után nem is árt elmenni. Tudom én, hogy rossz hozzáállás, de hát az orvoshoz járást igazából senki sem szereti. Ha pedig tíz éve tehettem volna, ugyanúgy jól megsózom azt a húslevest. Ma azért nem tettem.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hallgass várakozás(orvosnál) közben Kafkázt, ott az oldalsávon az album.

(Most gondolom nem illik beírni, hogy nagyon jó bejegyzés, végigröhögtem?)
vesekőre pálinka! mindent gyógyít. múltkor is addig ittuk a pálinkát a többiekkel, amíg a náthásnak elmúlt a náthája (szóismétlés, egyes).

hakkni: menj vissza kafkazt hallgatni, ejjhát.
RaszP.: Skandináv dizájn, kutyás naptár, kistakaró, vesemelegítő, kősó, mennyi mindent megvenni lenne jó!
jobbulást. ha pedig már sokat iszol, akkor ne csapvizet, hanem ásványvizet legalább.
nekem is volt már szerencsém egy vesekőhöz (kövecske igazából), lábon kihordtam szerencsére miután ultrahanggal szétlőtték a cuccot odabent
hányás meg ilyesmi nekem nem volt, egyszerű fájdogálással indult de azért volt olyan is, hogy vasárnap este fetrengtem a fájdalomtól, másnap meg suli.
ugrándozás, testmozgás is segít elvileg, gondolom maga a gravitáció is. :)

nekem nem túlsózott leves miatt, hanem szar minőségű pezsgőtablettáktól volt valószínűleg.

üdv a klubban :)
„a keserű és büdös ital”

A betegség itt kezdődik. :)
hakkni: kösz a tippet. És illik, mert jobbtól mindig jól esik a dicséret. :)

RaszP.: sört tanácsolják, pálinkáról nincs infóm. :D

gergő: köszi. Írtam is hogy ásványvíz, Szentkirályi alá nem adjuk. :]

sylverdevil: huh, nem lehetett kellemes. Remélem ez nem ilyen komoly, bízom benne hogy csak homok.

Matthew: ezt már kitárgyaltam plörkön, nem tartom gáznak hogy nem ízlik egy ital. Ha te nem szereted a pacalpörköltet, akkor nem fogsz tudni megenni egy adaggal belőle, mert undorodsz tőle.
Mefi: a sör tipikusan az az ital, amiből az első hektoliter nem ízlik. a másodikat már néha megkívánod. a harmadikat…
RaszP.: Pontosan így voltam én is anno. Évekig utáltam aztán egyszer voltam az osztrákoknál egy sörházban…
A sok folyadék fogyasztás pedig cukorbetegségre utal… :D Hajjaj, mi leszel, cukrosbácsi? :D De ha az asszonkának fehérfolyása lesz, akkor majd csinálhattok habcsókot. :D :D :D
RaszP.: ezt sokan mondták, de úgy vagyok vele,hogy ha nem kívánok valamit, nem ízlik valami, akkor minek. :)

sxboy: nem fogyasztok sok folyadékot, napi három liter a testsúlyomhoz ajánlott átlagos fogyasztás.
gergő: Múltkor olvastam a HVG-ben, hogy nyilatkozták teljesen felesleges plusz ásványi anyaggal terhelni a szervezetet (egészséges táplálkozás mellett).

Mefi neked pedig úgy általában jobbulást meg ilyesmiket. Ötletet nem írok, amiket mondhattam volna, te is említetted már.
Aurus: köszi. :) Ez tényleg ennyire átlagos probléma, hogy szinte mindenkinek van tapasztalata?
Mefi: Nem konkrétan nekem, nagyapámnak. Nem iszik eleget az öreg, hiába javasoljuk neki (vagy az orvos). Mondjuk mostanában már nincs problámája, vagy csak nem mondja.
múljon hamar! szerencsére engem ilyen veszély nem fenyeget… a sört se vetem meg és amúgy is átlag napi másfél liter narancslé meg még legalább ugyanannyi ásványvíz… talán ez megteszi.
Vesetisztító kúrát ajánlok. Az tud segíteni. Esetleg belőni egy vizeletminta alapján, hogy mekkora a karbamid és a kreatinin szinted, nincs-e más probléma.
Levee: jaja, holnapra lett tervbe véve az orvoshoz menés.
Mefi: Jah vesetisztíts. Egy 20 perc szauna, és utána 4 üveg hideg sör. Az nyer aki tovább bír állni a mellékhelység előtt, és nem megy be. Játszunk?
Apukámnak kb. 1 éve vették ki a vesekövét, kb. akkora volt mint egy üveggolyó, mondván, hogy inkább most, mint egyszer, amikor már olyan rosszul lesz, hogy felkelni se tud. Nagyon vigyázni kell, mert ha egyszer megvan, azután már az étkezés se lesz az igazi, hiába veszik ki. Egyébként ha már megvan, akkor a folyadék sem ér semmit, max. egy kis megelőzés.

J.
Biztos? Én úgy tudom, hogy a vese maga belül teljesen érzéketlen, csak akkor kezded el érezni, mikor kijön a vezetékbe. Ott meg egy évig csak nem pocol:O

Jobbulást :)
hakkni: hehe. :D

Jhonny, Zsuzsán: egyelőre úgy néz ki, hogy nem tudni hogy néz ki, elküldtek ortopédiára, meg kaptam hasi UH-ra is beutalót, kiderül.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

MOM Wellness (2011. november 04., 12:02:28)
A legigénytelenebb Match (2011. május 05., 11:06:54)
(2008. március 18., 08:09:07)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1346 napja született, 425 szóból, és 1897 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: