Elfogyott már az összes olyan itthon megtalálható könyv, ami mostanában érdekelne, ezért egy hirtelen ötlettől vezetve lekaptam egy King-regényt, ráadásul egy különleges King-regényt a polcról. De mielőtt arról írnék, muszáj kis kitérőt tennem, hogy megemlítsem az A holtsávot. Történt ugyanis nagyjából régebben, azt tudom, hogy még nem voltam középiskolás sem, hogy könyvrendezgetés közben kezembe akadt egy régi, a ragasztás lazulása miatt három darabban álló könyv. Az volt ráírva, hogy STEPHEN KING – A HOLTSÁV
, meg volt rajta egy autó és egy ember, épp úgy, mint itt balra a képen.
Hallottam már Stephen Kingről, tudtam hogy ő az a nagy író, akinek könyveit még olyanok is olvassák, akik egyébként nem szoktak olvasni, és hasonlók. Szóval nekikezdtem. Nem tudom pontosan mennyi idő alatt értem a végére, de tudom, hogy nem tartott egy hétig. És amikor az utolsó lap utolsó mondatához értem (nem ahhoz, amelyiken a nyomda adatait részletezik), akkor még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Talán, de tényleg nem emlékszem már pontosan.
A könyv története nagy vonalakban úgy néz ki, hogy egy srác, egy teljesen átlagos srác, akinek még a neve is annyira átlagos, hogy észre sem veszik, egy jégpályán balesetet szenved, beüti a fejét, és bár nem is figyel fel rá, de innentől kezdve ráérez bizonyos dolgokra. Egészen addig nem figyel fel rá, míg végül egy vidámparkban elviszi egy többszáz dolláros nyereményt. Ám ekkor üt be a krach: autóbalesetet szenved, és képességei még erősebbek lesznek, mint valaha. Ám a baleset miatt több évre kómába esik, és ezalatt a néhány év alatt megváltozik élete. Képzeld csak el, hogy most ebben a pillanatban, ahogy olvasod e sorokat, megszakad valami a fejedben, és a következő emlékképed az, hogy fekszel egy ágyban, és 2012-t írunk, például. Hátborzongató.
Mint ahogyan az egész könyv is az. Hátborzongató. Persze itt nem életszerű drámáról van szó, ami bárkivel megeshet, de közben mégsem kell hozzá nagy fantázia, hogy elhidd: veled is megtörténhetett volna. Szép lassan bontakozik ki, a végén pedig egy akkora pofont ad, hogy vörös lesz az arcod. Vagy a szemed.
Kiváló történet, emlékszem, hogy megjegyeztem, és bár eltelt mondjuk öt-hat év, mire újra Stephen King írását kezdtem olvasni, de rögtön ismerős volt az érzés. Az érzés, ami minden könyvnél más, és ez a fajta érzés utoljára évekkel ezelőtt kerített hatalmába.
Értékelés: 5 pont
