« Programozás »

Amikor valami programot írok, mindig a kis fájlméretre törekszem. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy rövid függvény, vagy modulneveket akarok adni. Ilyen volt pl. a wt(); nevű függvény is, ami egy szám alapján visszadja a téma nevét. Aztán rájöttem, hogy a WhereTheme(); hosszabb ugyan, de sokkalta könnyebb megjegyezni, és két hét után is emlékeztem rám. Az előbbi függvényt pedig keresgélni kellett, hogy mit is csinál.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
A rövid függvénynevek nem rosszak, ha megfelelően dokumentált a program amit írsz.
Na igen, ez az ami hiányzott az előző adminfelületről. Most szépen lekörmöltem, hogy melyik függvény mit csinál. Viszont folyamatábrát nem csinálok, mert azt rühellem. :)
Folyamatábrát én sem csinálok, viszont nem a függvények nevein kell spórolni, az az egy-két kilobájt plusz nem számít.
Ha egy-két kilobájtot foglal a függvényed neve ott már probléma van azért :Đ
Én meg lama vagyok, de nem érdekel, hogy a kód milyen amit írtam, csak műkködjön. Afféle M$ mentalitással dolgozom azaz a mai net sebesség, és szerver teljesítmény mellett hülye leszek napokat azzal tölteni, hogy minimális és tökéletes legyen a kód, a lényeg, hogy műkködjön. Aztán majd egyszer, ha baromi sok időm lesz megcsinálom addig viszont van jobb dolgom, mint gép előtt kockulva minimalizálni.
Haszprus: :D :D

smv: Azért ez nem teljesen így van, mert előveszed fél év múlva a kódot, és csak nézel, hogy mi ez a szar. Mert ugye fél év alatt – általában – fejlődik annyit az ember, hogy ügyesebben meg tudjon írni egy kódot, mint fél évvel ezelőtt. Másrészt, gondolni kell a modemsekre, és azokra akik mobilról nézik az oldalt.
Haszprus: egy függvény neve nem, de ha mondjuk százszor (meg még két-háromszor ;]) meghívom, és 10 karakterrel hosszabb a neve (de legalább érthető ), az már megvan plusz egy kilobájt fájlméret. Nemdebár?
a_vilag_leghosszabb_fuggvenyenek_neve_olvashato_itt();
mefi a zokni[kukac]mefi[pont]be-re ment mail tőlem, lécci majd nézd meg, köszi!
Már válaszoltam is rá (még akkor rögtön).
smv: Nem kell napokat eltölteni vele, elég, h amikor leírod, akkor rövidítesz. Egyébként én úgy szoktam, hogy ha többtagú az összetétel, akkor a hosszabbikat lerövidítem, a töiire meg szarok. De ezt sem azért, hogy kisebb legyen, hanem mert lusta vagyok 8-nál több karaktereket egynél többször leírni :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

My little blue umbrella (2007. október 25., 03:34:15)
Square - bankkártyás fizetés bárhol-bármikor (2010. január 20., 11:14:08)
Mennyből az angyal: Lightroom 2.4 (2009. június 29., 12:47:44)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2295 napja született, 94 szóból, és 461 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: