Az imént érkeztem haza az ebédelés, bérlet- és bevásárlás hármasából, és a kapu előtt néhány méterrel az alábbi mondat hagyta el számat, persze csak úgy félhangosan:
Na elmész ám a jó kurva anyádba, oda!
Persze ebben semmi újdonság nincsen, hiszen élőben elég sokat káromkodom, bár mostanában igyekszem kevesebbet káromkodni, egyelőre ugyanennyi, azaz kevesebb sikerrel, bár a bazmeg az nem számít káromkodásnak, vagy mégis, ki tudja.
Szóval a szitu úgy állt, hogy jött egy nálamnál fiatalabb, vagy talán velem egykorú srác a nálamnál fiatalabb, vagy talán egykorú barátnőjével (előbbi nyakán-kezén egy lakatosnak úgy félévre elegendő nyersanyaggal, utóbbi arcán
pedig egy lakótelepnek nagyjából két évre elegendő vakolatmennyiséggel), és miközben éppen egy cirka húszmillás(?) Mercedes SLR-be csüccsentek be, a csaj a kezében tartott papírra nézve közölte, hogy Ja, ez csak a szállodadíj nyárról, háromszáz-húszezer.
. Röviden így történt. Biztos az irigység volt.
És az hanyas, hogy a szupermarketben olyan király hűtők vannak, hogy a szeletelt sajt a csomagolásában gyakorlatilag úgy nézett ki mint valamilyen sajtkrém? Bele sem merek gondolni, hogy a húsok milyen állapotban lehettek.
A húsoknál meg valszeg húskrém volt :)