« Majd van hitel, ne félj! »

Mondták anno, mikor a válság úgymond kezdett beindulni, kezdett egyre rázósabb lenni, és így az ország szénája is kezdett egyre rosszabbul állni, szóval ekkor azt mondták, hogy semmi pánik, mert a Nemzetközi Valutaalap nem hagy minket benne a kakaóban, melyen csak ó nincsen, ó nem ám! Kapunk majd segélyt, mondták akkor. Hát igen. A segély az én szótáramban azt jelenti, hogy vissza nem térítendő támogatás, jelenleg ugye anyagi. Aztán jött is a nagy segély, egy húszmilliárd eurós (nem akarom beírni, hogy ez mennyit jelent forintban, mert felfoghatatlanul sok) hitel keretében. Hitel, ami adósságot hoz, adósságot, amiből pedig van nekünk bőven. És ha jobban belegondolunk vicces, hogy a hitelválságot is egy hitellel kezeljük. (Értem én hogyan működik ez, de vicces. Akárcsak az egész gazdasági kártyavár.)

Akkor mondták hogy igazából ez a segély ugye hát egy hitel, amit majd azért illik visszafizetni, de semmi pánik, mert ez a hitel még nem a miénk, ez csak egy gazdasági elismerés az IMF részéről, hogy mi jók vagyunk, semmi pánik, mi is megkaphatunk egy ekkora hitelt, megbírja az ország. Meg hát! Szóval nem nyúlunk hozzá, valahol egy monitoron villog egy húszas meg sok nulla, előtte egy kis trikolór zászlóval, mellette pedig az avaialable felirattal. Bármikor hozzányúlhatunk, de nem fogunk. Tényleg nem.

Egészen ma reggelig, mikor is 4,9 milliárd eurót ebből a bizonyos számlából a másodperc törtrésze alatt átelektornizáltak a MNB számláira. Az összegből mintegy 300 milliárd forintnak megfelelő összeget a bankok tőkejavítására szánnak.

Négy egész kilenctized milliárd euró.

Segély.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Na igen, tök szépen visszacsinálták azt, amitől anno Hornék alatt sikerült megszabadulni. Az IMF-hitelektől.

Még egy elkúrás itt a végére, aztán majd lehet röhögni a következő kormányon, hogy lúzerek mert nem tudják visszafizetni a hitelt. És persze megint a mocskos Orbán lesz a hibás, mint most is, az elmúlt hat évben mindenért.
Na igen. Szarban a Haza… A „poén” csak az, hogy annak ellenére, hogy minden évben törlesztünk, az ország tartozása évről évre csak nő. Valamint hagy idézzem az egyik parlamenti képviselővel folytatott beszélgetésem:
„A: És mi a véleményed erről az ”IMF-től felveszünk egy nagy rakás pénzt" dologról?
B: Hát figyelj, te mit csinálsz, ha tartozol sok pénzel valakinek, de nem nagyon sikerül visszafizetni?
A: Kölcsönkérek valakitől.
B: Eddig OK, de senki nem tud, vagy nem akar neked adni.
A: Hmm, akkor gondolom marad a bank.
B: Na de a bank sem ad neked, ilyenkor mit csinálsz?
A: Hát nincs sok öltetem…
B: Na látod; ekkor jön képbe az IMF!"
Ralesk: je, egy normalis gondolkodasu ember a mefiblogon. Ritka az ilyen.
Ralesk: Ez nem teljesen igaz azért, az orosz válságnál is kaptunk IMF-től hitelt.

Ha nem kapunk rakás pénzt, akkor az ország becsődöl. Ez van. Ne az IMF-et tessék rugdosni, hanem azt, aki annyira elkúrta a dolgokat, hogy idáig fajult a helyzet. Nyilvánvalóan az IMF sem jótékonysági intézmény, csak egy lehetőség. Lehetőség, hogy bizonyos feltételek mellett, pénzt kapjunk, amivel elkerülhetjük az ország felszámolását. Mert egy Izland jött volna, ha ez nincs, az tuti. És mivel a probléma alanyai a bankok (főleg az MNB, a forint siralmas esése miatt), nyilvánvalóan ők kapnak ebből a pénzből, jó sokat… :S

Mindezek ellenére én sem értek egyet az egésszel, de más nem adott volna kölcsön… ez a szörnyű, minek vagyunk benne akkor az EU-ban?
Levee: Az EU is szarban van, azért nem segélyeznek. Amúgy elég durva a helyzet, durvább, mint azt hétköznapi emberek érzékelik. Itt hétköznapin azokat értem, akik nem olvasnak elemzéseket, jelentéseket, HVG-t, stb.

Én sem olvasok, de idösapám banknál dolgozik, így valami eljut hozzám. Mondjuk alapból a válság híre is tőle jutott el, mert tvm nincs.
tiny: No, azért aki HVG-t olvas… > :]
Lehet, hogy én vagyok korlátolt, de minek adunk a bankoknak támogatást, ha már egyszer bebizonyították, hogy szarul csinálják a dolgukat.

Az IMF-hitelben pedig az a gáz, hogy akkor is fizetünk a pénz rendelkezésre állásáért, ha egy fillérhez sem nyúlunk. Ezért volt szerintem hülyeség feltornászni az összeget.
Azért adtak a bankoknak segítő csomagot, hogy ne menjenek csődbe, és így az emberek ott tárolt pénze megmaradjon. Legalábbis én így tudom.
(Két éve olvasom a blogot és ez az első komment. És milyen komoly témában :)
azért adnak a bankoknak, hogy a bakok adhassanak a kIsjózsi vállalkozásnak, és ő munkahelyet meg bevételt teremtsen az országnak is, meg fizesse a hitelt. Nem plazmatévére adják, elvileg.
pitbull: ha nem kapna a bank pénzt, holnap éhen halnál. Így nem közgázul fogalmaztam meg, hanem magyarul. Jobb? :)
Javaslom mindenkinek megnézni a ma reggeli Mokka adását:

http://webcast.tv2.hu/dynamic/inde[…]

Ezek után világosabb kedves kommentelők?
egykettő: Nem érzem túl hitelesnek az interjúalany személyét ;)
Ralesk: jogos – sajnos.

Levee: én pontosan azokat hibáztatom, az IMF sokat nem tehet erről.

pitbull: gondolom félnek egy teljes csődtől, és inkább annak újabb eltolását választják.

Immortalfish: ezesetben üdv. :) Értem én hogy mért adnak, csak ha belegondolunk vicces, hogy a bajt bajjal gyógyítják.

human: csak az a baj, hogy kisJózsi nem fog tudni hitelt felvenni, mert addigra lehúzhatja a rolót. :/

Levee: :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Meghalt Michael Jackson (2009. június 26., 06:56:59)
Ne higgyetek az appeknek (2012. március 25., 11:59:19)
Újra magashegyi az underground (2009. április 03., 11:10:33)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1290 napja született, 354 szóból, és 1652 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: