A hétvégémet javarészt sorozat- és filmnézéssel szerettem volna eltölteni, az ágyban eldőlve, egyik oldalamon doromboló macskát, másikon pedig szőke cicát cirógatva, a kettő között valahol pedig édességgel. Ehelyett kétnapos tanulás (avagy számítógépes grafika házi feladat készítés) volt a program.
Ellenben most egy tál tejbegríz elfogyasztása közben két dolog foglalkoztatja kicsiny agyacskámat. Az egyik, hogy bár mindenki ellenzi, én a kakaót-fahéjat-porcukrot mindig összekeverve, nem pedig a szélétől befelé haladva fogyasztom. Tudom hogy úgy néz ki mint a fos, és lassabban hűl ki, de ez már megmarad.
A másik pedig, hogy Shamalt régi blogját olvasgatva újra azt éreztem, hogy a régi sHaMaLtbLOG megszűnésével más lett kicsit az a blogvilág (blogszféra, ha még szabad ezt mondani), amit én megismertem és amiben én elkezdtem írni.
Furcsa dolog néha belegondolni, hogy mikor lassan öt évvel ezelőtt elkezdtem a kis HTML-alapú blogomba tehetségtelenül, mindenféle mások számára teljesen jelentéktelen témákban bejegyzéseket (tudom, ez nem változott) irkálni, mikor még gőzöm sem volt mi az a komment vagy mi a »gravatar«, és naponta két egyedi látogatót könyvelhettem el, ebből egyik a Google keresőbotja volt. Akkor annyira nem hatott meg a dolog, csak csináltam, mert jópofa dolognak tartottam.
Ma lassan ötezer-körüli megírt bejegyzés után teljesen máshogy áll a dolog. Azért csinálom az egészet, mert egyfajta kötelességtudat alakult ki bennem. Hülyén hangzik tudom, meg get a life, nerd, de tényleg. Úgy vagyok vele, hogy ha már elkezdtem, és az évek úgy hozták, hogy látszólag van néhány ember, akit tényleg érdekel amit csinálok, akkor azért is csinálom, és igyekszem maximálisan csinálni, kritikákkal játékokról, zenékről, filmekről, sorozatokról, könyvekről; tudósításokkal, receptekkel, nagyobb(nak szánt) gondolatokkal és esetleg másokat segítve.
És mindezt miért? Mert egyrészt jól esik látni az érdeklődést, jól esik néha elolvasni egy-egy pozitív visszajelzést, és mert úgy általánosságban jól esik kijelenteni, hogy van valami az interneten, ami csak az enyém, amit én csinálok, amit én irányítok, és ami ha jó, akkor az én érdemem, ha pedig rossz, akkor tudom hogy én miattam az. Talán ezért éri meg legjobban számomra csinálni, még akkor is ha időt vesz el, még akkor is ha sokszor nyűg, és még akkor is, ha sokszor a fejemhez vágják, hogy beteg vagyok.
És persze lehet azt mondani, hogy engem nem érdekel hányan olvasnak
, ez valahol igaz is, mert én is folytatnám rendületlenül akkor is, ha megint a Google és egy ember figyelné, de azért tényleg jól esik egy-egy pozitív e-mail, vagy ha egy blogban azt írják, hogy amit csinálok, az jó.
Bár észrevettem, nem említettem meg, de az elmúlt időszakban két visszajelzés esett nagyon jól. Az egyiket (mely egyébként ettől függetlenül az egyik kedvencem) találtam, és így szólt:
A Kreatív blogger díj meglehetősen szubjektív dolog, nálam is. Ha figyelembe veszem a blogkülsőt-blogbelsőt, Mefit tartom kreatív bloggernek, mert olyan tartalmas, komplex és egyedi dolgot hozottt össze (és hoz össze napról napra), amivel még nem találkoztam az általam ismert blogberekben.
A másikat pedig írta:
Mefi, aki fiatal és tele van lendülettel, ötletekkel és szerintem tök jól csinálja amit csinál. Iszonyat tempóban küldi fel a posztokat, ráadásul nem is rosszakat. Befogadó, a világra nyitott, empatikus emberke és a posztjai ezért hol vidámak, hol szomorúak, hol pedig rém izgalmasak. Csak el kell olvasni azokat. Filmek, könyvek és napi történések vegyesen.
Köszönet nekik ezúton is.
Valamint Zsuki nagy örömére szeretném bejelenteni, hogy a halottnak tűnő »blogboncnok« téma hamarosan folytatódni fog.
Ezúton is köszönöm ha elolvastad, Kedves Olvasó, ha pedig már harmadik-negyedik-ötödik éve olvasod folyamatosan, akkor különösképpen. Még akár egy olyat is írhatnék ide, hogy kettőspont-csillag.
