
Múltkor több onlájn és régimódi antikváriumot, könyvesboltot néztem meg Fleming-regények után kutatva, de leginkább csak a korábban már olvasott könyveket találtam meg. Vicces máskülönben, hogy mennyire nehéz beszerezni a 007-es regényeket, a Royale Kaszinót például sehol sem találtam meg eddig. Végül aztán az Andrássy úton hazafelé sétálgatva teljes elkeseredettségemben botlottam véletlen egy antikváriumba, ahol végül rátaláltam erre a kötetre, egész jó állapotban, nyolcszáz magyar forintért. Bár a borítón Timothy Dalton van, a tengeralattjárós jelenet meg a filmből jön, ahol viszont Connery játssza a főszerepet, magam sem tudom miért.
A történet nagyvonalakban arról szól, hogy miután Bond visszatér egy gyógyfürdőből (amit manapság valószínűleg wellnessként neveznének), komoly bűnözők eltérítenek egy nukleáris fegyverrel felszerelt repülőgépet, váltságdíj fejében, amit ha nem fizetnek ki a megbeszélt határidőig, akkor a két atombombát amerikai célpontok ellen használják. Persze a CIA, az MI6 és az összes többi szervezet azonnal munkába lát, így indul kedvenc 007-es ügynökünk is az elveszett gép nyomába. Fontos pont ez egyébiránt Bond-sztoriban, hiszen itt ismerjük meg a magát FANTOM-nak nevező szervezet zseniális bűnöző fejét, Egyes Számot, vagyis Ernst Stavro Blofeldet, aki Bond egyik legnagyobb ellensége.
Annyira nem volt lebilincselő, mint korábban a »Goldfinger«, néhol kicsit vontatottabb volt a történet, de ezt leszámítva sem volt rossz.

Értékelés: 4 pont


Rengeteg orvosi krimiről írtál korábban véleményt. Nincs kedved megnézni az Avira Bloemfontein: Megpecsételt sorsok c. 2008 november 10-én megjelent orvosi krimimet, és véleményt írni róla?. Eddig csak pozitív visszajelzésem volt, de a TE véleményedre is kíváncsi lennék. Ha ötleted van rá, hogyan tudnám ismertebbé tenni a neten keresztül, azt is örömmel fogadnám. Legolcsóbban tőlem lehet megszerezni (2800 Ft)
Remélem váaszolsz.
Egyébként BUÉK!
Üdv
Avira