Szeretném idézni: nyarat akarok, legalább huszonöt fokos meleget, ISO 100-at és fagyit. De egyelőre azzal is megelégednék ha az orromban található jégcsapok követnék a tegnap hullott hómennyiség példáját, és elkezdenének olvadozni. És ha nem túl nagy kérés, a hullamerevségtől szenvedő ujjacskáim is csatlakozhatnának.
Ma várnom kellett húsz percet a Határ útnál, és az ellenőrtől néhány lépésre azon tanakodtam, hogy bár elég undorító munka, tény, de közben érdekes is. Figyelni a rengeteg embert aki áthalad, mindenki a saját problémájával vagy örömével. Az egyik éppen telefonba üvöltözik, hogy ő már pedig lekapcsolta – hogy mit azt nem tudni, mert sodorja a tömeg és már jön is a következő aki éppen a gyerekét neveli kicsit emeltebb hangerővel, hogy ilyet még egyszer meg ne merjen próbálni, majd újabb lökéssel a háttérből kis meleg szellő társaságában egy pár érkezik, akik mosolyognak és szerelmesen néznek egymásra, majd őket követi valami idősebb emberke, aki sós perecekről mormog magában valamit. Hasonlók. Pedig én csak húsz percet álltam ott.
Valamint beszélgettem egy hajléktalannal (vagyis ő mesélt, én pedig figyeltem), aki elmondta hogy szörnyen megfázott a hidegben, az ebédre kapott krumplifőzeléket is csak harmadjára tudta megenni és hogy a szállóban legalább jó meleg van. Aztán hirtelen megkérdezte hogy nincs-e apróm. Nem volt, tényleg nem, bár nem is értem hogy ha evett, de nincs étvágya, akkor mire neki. Gondolom inna. És mondhatnám persze hogy ne igyon, de mi más vidámsága lehet azt a feles rumot vagy tudom is én mit leszámítva.
Ezek vannak.
Szerintem ezt te át szeretnéd olvasni még egyszer. :D