« Nyarat akarok! »

Szeretném Haszprust idézni: nyarat akarok, legalább huszonöt fokos meleget, ISO 100-at és fagyit. De egyelőre azzal is megelégednék ha az orromban található jégcsapok követnék a tegnap hullott hómennyiség példáját, és elkezdenének olvadozni. És ha nem túl nagy kérés, a hullamerevségtől szenvedő ujjacskáim is csatlakozhatnának.

Ma várnom kellett húsz percet a Határ útnál, és az ellenőrtől néhány lépésre azon tanakodtam, hogy bár elég undorító munka, tény, de közben érdekes is. Figyelni a rengeteg embert aki áthalad, mindenki a saját problémájával vagy örömével. Az egyik éppen telefonba üvöltözik, hogy ő már pedig lekapcsolta – hogy mit azt nem tudni, mert sodorja a tömeg és már jön is a következő aki éppen a gyerekét neveli kicsit emeltebb hangerővel, hogy ilyet még egyszer meg ne merjen próbálni, majd újabb lökéssel a háttérből kis meleg szellő társaságában egy pár érkezik, akik mosolyognak és szerelmesen néznek egymásra, majd őket követi valami idősebb emberke, aki sós perecekről mormog magában valamit. Hasonlók. Pedig én csak húsz percet álltam ott.

Valamint beszélgettem egy hajléktalannal (vagyis ő mesélt, én pedig figyeltem), aki elmondta hogy szörnyen megfázott a hidegben, az ebédre kapott krumplifőzeléket is csak harmadjára tudta megenni és hogy a szállóban legalább jó meleg van. Aztán hirtelen megkérdezte hogy nincs-e apróm. Nem volt, tényleg nem, bár nem is értem hogy ha evett, de nincs étvágya, akkor mire neki. Gondolom inna. És mondhatnám persze hogy ne igyon, de mi más vidámsága lehet azt a feles rumot vagy tudom is én mit leszámítva.

Ezek vannak.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
„De egyelőre azzal is megelégednék ha az orromban található jégcsapok követnél a tegnap hullott hómennyiség példáját, és megkezdene olvadni.”

Szerintem ezt te át szeretnéd olvasni még egyszer. :D
Tudom, nagyot kell akarni, de én már tavasszal, 15 fokkal, ISO 100-al (na az, amiből nem adunk „feljebb”) és melengető napsütéssel beérném :)
suexID: agyam is meg volt dermedve kissé. :D

Péter: én most annak is örülnék.
és a hajléktalan elmormolt magában egy jó nagy adag „k*rvaanyukádat” ha már elregélte élete történetét te meg otthagyod egy „bocsnincsnálambocs” -csal :)
lecko: nem figyeltem sajnos ezt.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Vegyél olyan ruhát amilyet szeretnél (2011. március 25., 07:04:09)
Fantasztik (2007. január 02., 01:03:54)
Helló, Virrat! (2010. április 13., 01:32:19)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1193 napja született, 359 szóból, és 1721 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: