« Löncs »

Estefelé majdnem láttam ahogy meglincselnek egy autóst, és bevallom őszintén hogy nem bántam volna ha a negyven négyzetméternyi izomkolosszus egy finom pofont lekever miszter laza vagyok a BMW-vel úrnak.

Az Andrássy úton ugyanis valahogy nem szeretnek megállni az autósok, ha pirosra vált a lámpa, és amikor éppen meg is állnak, sikerül ezt úgy, hogy az autó egyik fele a gyalogátkelőhelyen landol, aztán meg csodálkoznak ha csúnyán néznek a gyalogbusszal közlekedők. Szóval, a mostani csákó egyszerűen áthajtott a piroson, de nem úgy hogy kicsit nagyobb lendülettel jött és túlment a sárgán, de még éppen a gyalogos zöld előtt, hanem már jócskán zöld volt nekünk gyalogosnak, mikor legalább hatvan kilométeres óránkénti sebességgel átzúgott előttünk-mellettünk-mögöttünk. Tényleg nem sok híja volt, hogy egy csúnya baleset legyen a dologból. Aztán megállt, lazán becsapta hátramenetbe a járgányt, és ment volna visszafelé, de ekkor egy izmosabb gyalogos karlendítve (mármint nem úgy) ment felé, néhány válogatott káromkodás hangoztatásának kíséretében.

Venném el az ilyen jogosítványát azonnal, ami azt illeti.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hat engem ugyanilyen lapitott ki majdnem a balahan. Es meg neki allt foljebb.
Errefelé tornádóval (elektromosbicikli) hülyék a népek… ha lehet választani: inkább ezt :)
engem már ütött el kocsi, bibibííí
most megint elmondhatnám, hogy engem rendszeresen ledudálnak/túrnak az útról olyan autósok, akiknek igen sietős a dolguk. Csak azért, mert betartom a speed limitet. Meg amúgy is. Tegnap megálltam a zebra előtt, hogy átengedjem a gyalogosokat. Az egyik oldalról elindultak, de a másik oldalra intenem kellett, hogy menjenek már, mert nem akarok letáborozni. Lehet, hogy nincsenek a gyalogosok az udvarias sofőrökhöz szokva?
Az ilyen hülye gyerekek meg is érdemlik…
pitbull: Igen, valóban nincsenek hozzászokva…
Ha nő akar áthaladni a zebrán, valamivel könnyebben megállnak az ilyenek is, de csakis derékig érő szőke haj, miniszoknya, kibuggyanó mellek esetén. Babakocsis kismama viszont már szóra sem érdemes…
Penya: Blaha rlz.

sylverdevil: azt szerencsére itt nem szoktam látni.

RaszP.: úthenger? :|

pitbull: sőt, nagyon valószínű.

csibike: sokszor sajnos nagyon igaz.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Smells like... (2006. november 08., 03:40:39)
Régebben (2007. április 10., 09:31:02)
Hitlerblog (2006. február 03., 01:23:28)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1191 napja született, 241 szóból, és 1138 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: