« A forgószék okozta halálát »

Életét vesztette egy tizennégy éves kínai fiú, miután gyakorlatilag felrobbant alatta az irodai szék. A halálos baleset január 14-én történt a Shandong tartományban lévő Jiaozhou-ban, írja a blog.livedoor.jp/dqnplus blog.

(Index)

Nincsen pontos adatom, de szerintem tíz éppen olvasó emberből kilenc alatt gázrugós szék van, és ebből legalább hat jóérzésű, hátsó fertályát féltő ember azonnal kirúgja maga alól a fenti sorokat olvasva. Természetesen lehetséges, hogy az egész csak kamu, de azért van a dologban valami elgondolkodtató, kiváltképpen hogy nagyon kevés ember vásárolhat elsőosztályú, százezres árkategóriájú széket magának. Ráadásul azt mondják hogy a nagyobb testsúlyból adódó folyamatos terhelés is okozhatta a balesetet.

Kellene kísérleteket csinálni, hogy milyen könnyen robban fel egy gázrugó, olyan MythBusters stílusban.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
„Ráadásul azt mondják hogy a nagyobb testsúlyból adódó folyamatos terhelés is okozhatta a balesetet.” – ezen már akkor felb.sztam az agyam, amikor az Indexen olvastam. A srác 80 kiló volt, ami lehet, hogy a korosztályában elhízott, de a felnőtt férfiak körében ez egy átlagos testtömeg, ennyit egy ilyen széknek simán ki kell bírnia…
ahus: kínai volt, lehet, hogy ott a 40 kiló a felnőtt max határ :D
Na, megyek is a Praktikerbe merev tartószerkezetű székért. :D
Amúgy nekem is gyanús a dolog. Elvileg egy 25-30 kilós terhet már nem tud kinyomni a gázrugó, mennyire lehet az erős? :D Arról nem beszélve, hogy hol van a gyerek vére? :D
Heistmonkey: Vámpírszék!

Tesztelést fémlappal lenne érdemes végezni. Kellene még bukósisak meg lábvédő is.
Ha ezek megvannak, szólj nekem Mefi, megfelelő távolságról kilövöm alólad a gázrúgót! :)
ahus: igen, a nyolcvan kilót én sem értettem, de apum pl. száz kiló körül van, akkor az már különösen veszélyeztetett.

Lev: jogos. :D

Heistmonkey, Karbonade: ezen a képen nem a gyerek széke van, hanem egy korábban hasonlóképpen felrobbant szék. :)
lehet, hogy 40 kilós létére valami szumósoknak készült über-rotátor széket vett, amiben egy billenősZIL munkahengere van, a forgatásról pediglen egy An-225 hajtómű gondoskodik, nem is lenne csoda, ha a csórikámat a rektális erőhatások beépítették a plafonba.
Lev: erre meg én nem gondoltam. :D

Heistmonkey: ha meg olcsó kínai merev tartószerkezetű széket veszel az összetörik alattad és beléd áll a merev tartószerkezet. :D
mikor olvastam én is felálltam egy pillanatra a székemből és sandán néztem rá.
gergő: egen, azóta én is finomabban ülök le. :D
Hülye kínai. Szék ocso
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ákos 40+1 turné (2009. március 04., 07:21:18)
Logahead (2006. február 25., 06:39:56)
Nyilvánossággal a spamküldők ellen (2006. január 25., 06:19:49)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1188 napja született, 204 szóból, és 1064 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: