Nem tudom ki hogy van vele egyébként: nekem felért egy kisebb orgiával, hogy végre nem a havas latyakban, hanem (az esetek többségében legalábbis) száraz vagy csak nedves úton kellett közlekednem. Mondjuk a belvárosi házakról csepegő víz elég idegesítő, pláne olyan szűk utcákban ahol nem lehet kikerülni. Raádásul nekem mindig volt egy olyan félelmem, hogy valami keményebb vagy undorítóbb is jön a vízzel, tégla vagy galambfos, például.
Valamint azon már meg sem lepődök, hogy ha egy idősebb, vagyis nálam idősebb, mondjuk harmincöt körüli-feletti hölgyet engedek előre egy szűk utcában félreállva, akkor mosolyogva megköszöni, ha pedig egy nála fiatalabb cafkát, akkor önelégült én-vagyok-a-nő-neked-ez-a-kötelességed-csávókám-és-igenis-még-három-centivel-feljebb-tudom-emelni-a-fejemet-és-tudok-úgy-tenni-hogy-nem-is-látlak-hah
arckifejezéssel modellkedik odébb. Vagy ha például előre engedem egy ajtóban, esetleg liftben, akárhol. Ilyenek.
Meg azt is megfigyeltem még, hogy egy intézményben az udvariasság és a rendfokozat egyformán növekednek. Vagyis a legkisebb senki, mondjuk egy biztonsági őr vagy takarító (nem személyeskedem, tapasztalatból mondom) biztos hogy mogorva és beléd köt, míg a legfelsőbb szinten irodában ücsörgő igazgató mosolyogva köszön rád és megfogja neked az ajtót. Tudom, hogy vannak esetek amikor ez egyáltalán nem így van és hogy értelemszerűen egy igazgatónak kevesebb gondja van mint egy takarítónak (és hogy sokszor ez sem igaz), de az esetek többségében sajnos mégis ez megy. Például azt sem hiszem el, hogy miután a biztonsági őr harmadszorra bámulja meg a suliban a csaj mellét, akivel bemegyek, nem jegyzi meg hogy már kétszer megmutattuk a belépőkártyát. Biztos véletlen egybeesés.
Egyebet nem.
