« Kedvenc sorozatom »

Ha most valaki odajönne hozzám azzal az egyszerű kérdéssel, hogy Te Mefi, neked mi a kedvenc jelenleg is futó sorozatod? akkor bizony bajban lennék. Egyrészt van hat-hét jelenleg futó sorozat, amit egy igazi sorozatrajongó életében kötelező darabnak tartok, másrészt pedig mindegyiket másért szeretem, és tényleg nem tudnék különbséget tenni az igazán nagykedvencek között.

Viszont ha valaki mondjuk egy fegyvert szegezne a homlokomra, hogy mégis mi a legjobb, akkor vagy azt mondanám hogy a »24« vagy pedig azt, hogy a »Lost«. Előbbi az egyik legkiválóbb akciósorozat, ráadásul a hetedik évad eddig kb. ötször olyan jobb, mint bármelyik másik, és 12 rész után még egy sem volt kevésbé izgalmasabb mint az előző, sőt. Jack Bauer egy isten, de hát ezt eddig is tudtuk.

A Lost írói pedig egyfajta kínzóspecialisták lehetnek, ugyanis minden egyes rész átlagosan negyvenhárom percnyi tömény izgalom. Vagy rejtély. Vagy meglepődés. Vagy dráma. Hihetetlen. Ráadásul múltkor belegondoltam, hogy hol kezdődött az egész az első évaddal és hová jutott mostanra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon így volt betervezve eredetileg is, vagy csak később alakult eképpen a helyzet. Nem tudom, de engem az egész megvesz, tényleg, zseniális.

Szóval ezek mennek, meg a taknyos papírzsebkendők.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Lost FTW! És most 1 hét szünet ha jól tudom (ABC-n) =[
Lost detto :) Plusz BSG.
biztos nem, anno olyan dolgokat interjúztak, hogy mindenre lesz tudományos magyarázat, meg, hogy nem lesz időutazás, stb
Én csak visszakérdeznék, hogy a mim? :D Még mindig nem nézek egyet sem és kezdem úgy érezni, egyedül vagyok ezzel a fóbiámmal :D
A Tűzvonalban is király mostanában… 24: Orbitális lemaradásban vagyok vele, de az a négy rész amit eddig láttam a hetedik évadból, jó volt. Aztán van még House, Prison Break, Fringe. + A BSG-t is be kellene pótolni majd az elejétől fogva.

Csak győzze idővel az ember. :)
„Kíváncsi vagyok, hogy vajon így volt betervezve eredetileg is, vagy csak később alakult eképpen a helyzet.”

Damon Lindelof 2005-ös nyilatkozata:

„Már az első évadban választ adunk bizonyos kérdésekre, például arra, hogy kicsoda Ethan, miért nem szült még Claire, és mi a füstszörny. A sorozat nagy titkaira mind van tudományos magyarázat, igaz, kissé meredek, de erről még a tudományban gyökerező válasz. A Lostban nem lesz időutazás, meg ilyesmi. Pontosan tudjuk mindennek a magyarázatát, racionális válaszaink vannak.”

(forrás: comment.blog.hu)

:)
Lost tényleg jó sorozat. Csak kár, hogy ennyi magyar csatornán adják és persze össze-vissza…
A Lost szerintem az elso evad utan felejtos, es addig is jatszik a retesteszta efektus.
Mindenidok legjobb sorozata a firefly, bar igaz, hogy csak 13 resz keszult belollle, de az ut
ProZsolt: Szerintem ezt így kijelenteni nem biztos hogy jó… Mindenkinek más, Részemről B5…
Bodi: igen? Az gáz. :(

ndavid42: BSG kimaradt nekem.

thingol, ballack_g: ezeket nem tudtam, köszi!

csibike: igazából addig jobb, míg nem kezded el, mert hihetetlen addiktív dolog. :D

Zsoc: jaja, Tűzvonalbant is szeretem, talán leginkább a beszólások miatt.

Milhó: én ezért nézem a kinti sugárzás szerint. http://eztv.it/ :)

ProZsolt: megértelek, én is így voltam. De ha lenne időd mondanám hogy egyszer nézd végig az összes részt, teljesen más irányba megy, mint amilyet mutat az elején. A Lostban az az igazi poén, hogy senki nem tud semmiről semmit. :)
Uh meg tudjátok mi marha jó sorozat még? Maffiózók!!! The Sopranos az eredeti címe. Idehaza is játszották, de nagyon későn. Érdemes megnézni, nekem nagyon bejött!
Mefi: erről az oldalról még nem hallottam. Becsekkolom, vagy mifene! :P
six feet under, the shield, lost a top3.

lost meg könnyen lehet majd első is, egy elfogadható befejezéssel.
Zsoc: Eretnek.

A Firefly az út a csíhez, nem a gagyi skins.
Milhó: http://mefi.be/muti/3158/maffiozok/ :]

FlasH: Six Feet Under ismerős, de nem néztem még. A The Shield meg egyszerűen csak kimaradt.

hakkni: a Skinst bizonyos berkekben legagyizni felér egy öngyilkossággal, jelzem. :|
hakkni: Hívj aminek akarsz… Én a Firefly első két részén elaludtam, tovább meg már nem volt kedvem nézni.

OFF: Az új Star Trek trailert ki látta? OMGWTF!!! Pedig sose szerettem.
Zsoc: Én láttam, nagyon tetszett :) [Igaz én „rajongó” vagyok.]
Skins rulz! ^^
A Skins is bennevan az alapműveknek számító sorozatok tömbjében, ezért is mondom hogy lehetetlen a legjobbat kiemelni.
Lost nem jön be nálam, túl vontatott.

Az én befutóim: Heroes, Tűzvonalban, The Unit, Flashpoint
István: mennyit láttál a Lostból? :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Opera Wii (2006. december 25., 02:20:09)
Tigáz (2007. július 25., 09:27:54)
Mekkora már! (2008. november 14., 01:09:49)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1176 napja született, 295 szóból, és 1480 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: