« Az idei első »

Megvolt végre az első idei nagyobb kerékpározás is, Salgótarjánnak gyönyörű környékén. Vicces egyébként hogy mennyit változik egy város, vagy legalábbis Salgótarján kábé fél év alatt, két új épületet fedeztem fel, ráadásul múltkor mikor a városba is bementem teljesen meglepett, hogy gyakorlatilag minden változott egy kicsit (vagy egy nagyot) mióta utoljára jártam arra. Hozzáteszem egyáltalán nem hiányzik Salgótarján, mely sajnos a nyolcvanas évek óta halott hely, és bár látszik hogy próbálnak ezen változtatni, de sok esélyt nem látok a tartós és látható fellendülésre. Ráadásul addig nem, amíg bizonyos emberekről nem gondoskodnak errefelé.

Ma már láttam krumpliárust meg tollat vásároló autósokat is, a sok virág és egyéb jeleken túl már tényleg egyértelmű, hogy tavasz van, sőt, néhol rögtön nyár.

Azt vettem egyébként észre, hogy tavaly mintha nem lett volna ennyire zöld a fű. De még 'pesten is a villamos mellett lévő kis csomók is sokkal-sokkal zöldebbek, mint tavaly. Lehet persze hogy csak rég volt már jó idő, és emiatt van a dolog, de nem hinném. Talán ahhoz lehet köze, hogy idén februárban még ennyire nem volt jó idő, a tavalyi évvel ellentétben.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Jó az idei fű hue-ja :D
Lev: a saturation se rossz. :D
én egész évben bicigglizek megállás nélkül, télen is. anyám kempingbringájával ofkorsz. csak sajna most eltört a kormány :D olyan fos a tömegközlekedés, hogy más szóba se jöhet. meg ez a természetes, így nőttem fel. itt mindenki mindenhová bringával megy :)
persze békéscsabára gondoltam, pesten nincs biciklim, de nem is látom sok értelmét. túl sok védőfelszerelés kell hozzá :d
wing: télen képtelen lennék kerékpárra ülni, túl kényelmetlen és túl fázós vagyok, meg nem is igazán egészséges az ízületek szempontjából. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

PEZ (2011. június 09., 11:56:20)
Best (2007. július 25., 08:59:07)
Nyugatvége (2007. december 01., 08:39:07)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1147 napja született, 270 szóból, és 1192 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: