« Kedves marketinges bácsik és nénik! »

Ti ott, akik a hadd ne mondjam, vagyis írjam már le, hogy melyik nagy-nagy bécsi, Első pénzintézetnél dolgoztok!

Szóval ha egy másik nagy-nagy bank bácsikból és nénikből álló marketinges csapatja, jaj, TÍMJE bemutat egy reklámot – még ha átvett reklámról van is csupán szó – amiben egy buzgómócsing banki alkalmazott szerepel (nevezzük mondjuk Emesének), és a népnek ez tetszik, és bevonul a köztudatba, hovatovább mém lesz belőle, emlegetjük, utalgatunk rá, akkor mondhatjuk, hogy a reklám marketing szempontból sikeres, mert az emberek emlegetik Emesét, emlegetik a bankot ahol dolgozik és talán ezáltal a bank szerez néhány új ügyfelet. A munka elvégeztetett.

És ha a nálatok magasabban álló (ülő-fekvő-akármi) bácsik és nénik azt mondják, hogy nekünk is kell ilyen jó reklám, akkor ne azt csináljátok már, hogy fogtok néhány ismert magyar színészt, beöltöztetitek mondjuk Mátyás királynak vagy Mozartnak, majd összecsapott, erőltetett, nagyon-nagyon gáz és már-már vállalhatatlan szövegekkel és helyzetekkel fárasztjátok a népet. Mert ezzel nem csak felidegesítitek az embereket, elérve ezzel hogy fejüket lehajtsák, és homlokukat tenyerükkel finoman megérintsék (az internetes jelenség neve: facepalm). Persze marketing szempontból lehet hogy ez is jó, mert már rólatok beszél mindenki, vagy legalábbis én, de nekem mégis az előző megoldás tetszik jobban.

Szóval nem koppintani kellene a másikat, hanem letenni valami legalább olyan jó cuccot. Mert ez attól messze van. (Közhely-hely-hely.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hát még nagyon nem tudom miről beszélsz, de majd jól figyelek a tévében! :D
Toi: ERSTE bank reklámokról konkrétan. :D
Az Emesés reklámoknál csak jobbat lehet csinálni…
ez hol koppintas, hagyjuk mar :D
denes44: az Emesés reklámok bármelyike ezekhez képest egy kiváló darab. :D
Mefi: én akárhányszor láttam azokat a reklámokat rögtön agyhugykövet kaptam tőlük
Reklámt bírod?

Amúgy inkább a Mátyás király, mint a búvárruhába öltözve, fejét a vízszint alá nyomva klotyót súroló háziasszony esete a minőségi tisztítószerrel.
Nfol: meg a távol-keleti kisfiú, aki éppen nagydolgát végzi. Vagy mondjuk a zsiráf, akinek százlábú és görény ikrei vannak.
ZsuKovhoz csatlakozva, szerintem sem koppintás :)
sylverdevil: nem tudom, nekem az elsőről, nem is inkább a Mátyás királyosról rögtön az Emesés reklám ugrott be.
sztem sem koppintás, és nem is rossz :( ciki-e?
Ha az álruhás Mátyásnak az ügyintéző hölgy azt mondaná, hogy „Á, Zámbó úr, már vártuk Önt!”, az megérne egy kalapemelést.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Nigger (2006. december 09., 11:02:25)
Koszos (2007. szeptember 22., 12:29:19)
Microsoft (2006. február 16., 07:42:37)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1141 napja született, 309 szóból, és 1553 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: