Mefi vagyok, a köpönyeges bosszúálló.
Sajnos vannak olyan esetek, amikor egy bejegyzés megírását, avagy inkább publikálását személyes okokból mellőznöm kell. Most sem lenne ez másként, de vannak olyan esetek is, amikor inkább megvonom a vállam, és nem törődök vele. Mert például amiket most leírok, ugyanúgy megmondanám az illetőnek is, csak sajnos nem vagyok benne biztos, hogy megértené mondandóm lényegi részeit. Meg azért is, mert nem vagyok én pornószínész, hogy csak nyeljek. Néha kell a vér is.
Van az isiben egy srác. Nevezzük mondjuk Károlynak, mert a Károly egy k-betűs név, amelynek valójában most nincs is jelentősége, de ez jutott eszembe. Károly természetesen fiktív személy, bármilyen vélt vagy valós kapcsolat élő személlyel csak a véletlen műve lehet.
Hazugság volna azt vagy csak hasonlót állítani, hogy Károllyal valaha is különösen jó viszonyt ápoltunk volna, de mondjuk úgy hogy köszöntünk egymásnak, és akinek én köszönök, és akivel nekem különösebb bajom nincsen, azt a háta mögött nem röhögöm ki, nem mutogatok rá ujjal, és nem bólogatok lekezelően. Különösképpen akkor nem, ha a kinézete miatt többszörösen veri őt az élet. Nem úgy értem hogy jaj csúnyácska, hanem hogy olyan igazán ronda valaki. Nem vagyok kétszínű ember, aki nem szimpatikus, annak nem is köszönök, vagy csak nagyon kimérten viselkedem az illetővel.
Ám amikor ő minden különösebb ok nélkül elkezdte az előbb felsorolt tevékenységeket űzni, ráadásul a hátam mögött, amire valamilyen okból kifolyólag különösen érzékeny vagyok, úgy döntöttem, hogy a dolog bosszúért kiállt. Nem vagyok valami nagy bosszúálló típus, néha megesik az efféle, de az esetek többségében idiótaságnak tartom. Most viszont – magam sem tudom mért – de amikor bizonyos információkhoz hozzájutottam, azonnal megvolt a konkrét haditerv az egész műveletre.
Holnap. Holnap csata lesz. Verbális, természetesen, mert az erőszak a gyengéknek való. (Ha-ha.) Gyors és kíméletlen. Utána meg nem tudom, talán bekapok egy meggyes pitét.
