« Én nem vagyok lábtörlő »

Én egy segítőkész embernek tartom magam.

Ha egy néni jön föl ötkiló krumplival a lépcsőn, számomra a legtermészetesebb dolog hogy segítek neki felvinni. Az is természetes, hogy ha például valaki feltűnően nem tudja hol van, megkérdezem hogy esetleg segíthetek-e. Néha bátorkodom egy szintén feltűnően elveszett külföldivel is kommunikálgatni, hátha. Ha valaki megkeres, és azt mondja, hogy te figyelj már, szükségem volna egy szívességre, nem panaszkodom, hanem rögtön mondom hogy hát ugyan ne viccelj, miről lenne szó.

Az persze oké, hogy a barátaimnak mindenféle viszonzás nélkül teszek szívességet, hiszen a barátság erről szól. Én szívességet teszek, egyszer ő tesz majd, és egyébként is szeretjük egymást. De szívességet teszek különösebb viszonzás nélkül még azoknak is, akiket nem szeretek.

Viszont amikor ráüzenek valakire, akinek nem egyszer segítettem már, hogy egy aprócska segítségre lenne szükségem, és kvázi közli hogy leszarja, akkor azért fel tud menni bennem a pumpa annyira, hogy felnyomjak belé egy pumpát annyira, hogy a pumpa belső pumpája annyira felmenjen, hogy egy másik pumának felnyomjon egy pumpát annyira.

Szóval arra akarok utalni, hogy én fényezés nélkül egy roppant segítőkész embernek tartom magam, nem pedig kéz- és lábtörlőnek, aki csak akkor kell, ha szutykos az ember keze-lába. Illetve lehet annak is használni, csak akkor nem kell meglepődni, hogy mért leszek bunkó.

Jobban belegondolva különösebb haszna nem lesz hogy leírom, mert a célszemély valószínűleg nem jár erre, de legalább kiadtam magamból a feszültséget.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
kéz és lábtör(l)ést :)
Na, akkor már nem csak nekem telt be a pohár ma…
Tudom, hogy ez a poszt nekem szól, de már ezerszer elmondtam, Mefi, hogy NEM fogok veled elmenni a salgótarjáni óvodába pedofíliásat játszani!!!!!!!!!!!!!!4444444444444444444nyolc
chezzy: köszi. :]

Péter: annyira be azért nem telt, csak kicsit morcos lettem emiatt

wing: hogy szólhatna neked ez, ha te soha rám sem írsz. :|
:) sok helyen magamra ismertem, mily meglepő. én is így vagyok vele, szívesen segítek másoknak, legyen az vadidegen vagy barát, de amikor nekem kellene segítség, és senki nem akar nekem segíteni, akkor viszont nagyon bús panda tudok ám lenni. faterom is megmondta egyszer, az emberek soha nem segítenek, ha neked kell valami. kicsit túlzott, de bőven van benne valami.
Jótett helyébe, jót ne várj! :/
Gyarló az ember…
krys: „mindig annak ad igazat ki többet ígér”
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Küldetés teljesítve (2006. június 01., 03:43:06)
Nem kapcsoltam ki, Tibi! (2008. május 03., 01:33:45)
A Kálvin téren jártam (2009. július 29., 02:19:50)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1123 napja született, 348 szóból, és 1611 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: