Sosem idegesítettem magam fel azon, ha valaki névtelenül beszól nekem, mert mért tegyem. Egyrészt gyakran megesik (»például itt«), másrészt gerinctelen dolognak tartom. Ha Zsukov odajön hozzám, hogy hülye vagyok, és elmondja mért, akkor miután herétől garatig felvágtam és megkavartam kétszer végiggondoltam amit mondott, herétől-garatig felvágom és megkavarom kétszer. Amikor viszont kvázi nem létező személyek mindenféle összehasonlítási alap nélkül oktatnak engem, arra csak a vállamat tudom söprögetni.
A dologban az bosszant, vagy nem is bosszant, hanem foglalkoztat egy kicsit, hogy az ilyen ember tényleg azt hiszi, hogy én vagyok a hülye, és ő a nálamnál okosabb és gerincesebb személy. Vica-versa a dolog persze, mert én tartom magam ahhoz, hogy jobb vagyok az ilyeneknél.
