Épp e pillanatban is.
A testemben, méghozzá.
Apró, szabad szemmel láthatatlan kis szörnyetegek pusztítják belülről sejtjeimet. Hihetetlen gyorsasággal szaporodnak, és vasökölnek tűnnek immunrendszeremhez képest, mely gyöngécske homokvárnak bizonyul. Minden védekezésnek szánt cselekvése hasztalan, s csak az energiakészleteimet meríti.
Avagy egyszerűbb szavakkal: beteg vagyok, megfáztam.
Durva azért, hogy három hónap alatt most harmadszorra lettem beteg, és ebből kétszer mástól kaptam el, egyszer pedig hülye voltam. (Bár ma is kicsit felelőtlennek tűnt rövidnadrágban és egy szál pólóban battyogni Kispest és a belváros között, de hát ha lúd, akkor legyen már kövér.)
Bár még nem szólom el magam, mert csak kapar a torkom, izzadok és folyik az orrom, de érzem hogy holnap lesz itt még móka.
Haha, biztos sertésinfluenza!
– lelövöm ezt a poént, még mielőtt kommentben jönne. :]
magyar írásbeli előtt két nappal jött rám az évi kettő torokfájásom egyike, ettem strepsilst, strepfent, kalmopirint, kupicányi mézes-ágyast, neocitrant (nem egyszerre persze), mind hatástalan maradt, míg az írásbeli alatti negró-falás teljesen kigyógyított. vagy ami még be szokott válni, hogy a rizikó ellenére, hogy esetleg még rosszabb lesz, elmegyek testmozogni (sic)