« Túl a százon »

Ma átléptem a bűvös százas számot a felsőoktatási bélrendszer labirintusának kreditalapú számháborújában.

Mondhatni, a fele megvan. Nem morzsoltam el könnycseppet, de nagyon mosolyogtam. Hazudnék, ha azt mondanám hogy rettenetesen nehéz volt és akkor is, ha legyintenék hogy semmi volt az egész. Két év. Azért kemény.

Hátra van még durván öt vizsga, ebből négyre illene keményen tanulni, egyrészt mert olyan anyag, amire tudom hogy később is szükségem lehet, sőt, lesz is; másrészt pedig az elvek.

Figyelmesebb olvasónak feltűnhet, hogy ez a bejegyzés gyakorlatilag semmiről nem szól. Ez annak köszönhető, hogy az agyamban lévő egyébként sem túl hatalmas szerkezetben található Duracell-elemek merülőben vannak.

De alvás helyett inkább programozási technológiát fogok tanulmányozni.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
„Figyelmesebb olvasónak feltűnhet, hogy ez a bejegyzés gyakorlatilag semmiről nem szól.”
Semmi gond, Mefi. Már megszoktuk.

(Jk. :D És gratula!)
dead-brain post, szeretjük :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Az valahol elszomorító (2010. május 25., 11:08:21)
Jegyautomata (2007. november 25., 11:48:45)
Olasz felvágott (2008. január 25., 07:21:26)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1094 napja született, 175 szóból, és 829 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: