Nem tudom, milyen gondolatok száguldozhatnak most éppen a szomszéd háztömb lakóinak idegpályáin, így néhány perccel a bűvös éjfél után, de valószínűleg a kinyírom
a legalacsonyabb szintű kijelentés, ha az erőszakosság a mérce.
Történt ugyanis, hogy a szomszéd házban egy lakást eladtak, az új vevő pedig gondolta tatarozni fog. Ezzel alapjáraton nem is lenne probléma, csak ez a felújítási folyamat különleges körülmények között zajlik. Ugyanis este kilenckor állnak neki, és éjfélig be sem fejezik. Este tizenegykor pedig nem a dekopírfűrész kellemes muzsikáját hallgatná az ember, amint éppen apró darabokra szelnek vele egy ablakkeretet, majd beillesztik az újat TOLJAD MÉG, JÓ LESZ!
kiáltásokkal kísérve. Illetve lehet hogy vannak ilyen elfajzott emberek, bár én már semmin nem lepődöm meg. A hiányzó ablakkeret előnye egyébiránt, hogy nem csak a ház lakói, hanem az utca és a környék is szenved. Kombó!
Én is felkeltem rájuk az egy évben kétszer megejtendő délutáni-koraesti szundikáim egyikén (melyet pont ma tartottam) és felhúzhattam volna a reluxát hogy egy szál férfi nemi szervben, csipás szemmel átmorzsoljak egy férfias kurvaanyádat, de nem tettem. Mert »toleráns« vagyok. Meg jóarc. Meg álmos is.
