« OMG, elmaradt a blog! »

Hopp, a blág megléte óta most történik meg először, hogy nem technikai okokból kifolyólag vagy előzetes bejelentés szerint maradt el a napi mefiblog-betevő adag. Pedig azért ha figyelembe vesszük, hogy 2005 novemberében indult a dolog, most meg 2009 júniusa van, akkor azért nem rossz teljesítményről beszélünk. (Már csak tartalom kéne, igeh.)

Félreértés ne essék, sosem csinálom erőltetetten, vagy kezelem nyűgként a bejegyzésírást. Napi rutinná, vagy inkább apró kis szertartássá vált. Olyan ez nekem mint másnak egy szál cigaretta, vagy egy bögre kávé. És ezt már sokszor leírtam úgy itt, mint máshol is, hogy anno amikor elkezdtem elhatároztam, hogy a napi egy mindig meg lesz. Nem fogok olyat csinálni, hogy két-három napig szünet, aztán beböfögöm hogy jaj de régen nem írtam ide. Ha valami oknál fogva napi nagyjából tíz percet mégsem tudnék erre áldozni, akkor pedig vagy lehúznám a rolót, vagy átalakítanám az egészet egy hetente megjelenő médiummá (heh).

A héten két, egyébként személyes ismerősöm mesélte – akikkel a neten szinte egyáltalán nem tartom a kapcsolatot –, hogy olvassák a blogot, és mindketten azt mondták, hogy jól esik nekik feljönni néha, és két-háromperces kikapcsolódásként az én hülyeségeimet olvasni. Próbálom az ilyeneket szerényen kezelni, pedig hihetetlenül jól esik, még mindig.

Ma (vagyis tegnap) egyébként pókereztem, aprópénzért (tíz forint, száz zseton váltással). Régen pókereztem már társaságban, így jócskán bele kellett jönni, de azért a végén sikerült megelégedetten felállnom az asztaltól.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
omg omg, mi lesz most, jaj.
:)
titkon vártam ezt a napot. *evil grin*
blog helyett póker? mefi elindult a lejtőn:\
RaszP.: Te viszont már jócskán a hegy alján vagy.
v150r: folyamatok indultak el. :O

gergő: gonie vagy :(

RaszP.: legközelebb már a kurvák jönnek, mi? :/

Marci: te neked paranoid skizofréniád van, vagy csak szimplán hülye vagy? :)
Marci: ugyan már, mindig van lejjebb :) perpill az aljasságon dolgozok.

amúgy ez a hegy alja, ez egy érdekes kép lett.
Hígul a szakma, egyes informatikusoknak már barátnőjük is van.. XD
RaszP.: hagyjad, ő szegény nyomorék.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Helló, Tampere! (2010. április 11., 10:35:01)
-1 (2007. április 01., 01:38:09)
Kóborkutyák (2005. november 01., 03:00:00)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 1063 napja született, 352 szóból, és 1582 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: