Nyílt egy RETROAD 80-90 nevű klub itt a sarkon, ahová még sosem sikerült benéznem, mert mindig zártkörű rendezvények voltak; a hangszigetelés tökéletes, semmi nem hallatszik fel a lakásba, ellenben azért hihetetlen, hogy ilyen tekintetben is mennyire degenerált az átlag magyar szórakozni járó-vágyó, nem is igazán fiatal korosztály ráadásul: kiállnak öten-hatan beszélgetni az ajtó elé, meg itt telefonálnak hangosan, meg üvöltöznek, pedig még csak nem is részegek. És ilyenkor nem igazán könnyű aludni, így mit tud tenni az ember fél kettőkor – azon túl persze, hogy bejegyzést ír és veri a –: gondolkodik.
És most éppen azon gondolkodtam, hogy volt-e valaha komoly kapcsolatom – ám itt rögtön megakadtam egy lényegi kérdésnél: mikor nevezhetünk egy párkapcsolatot komolynak?
Először ugye rögtön arra gondolnánk naivan, hogy az idő a kulcsszó. De ez nem feltétlenül igaz, hiszen hiába van valakinek kétéves kapcsolata, ha egyszerűen nincs meg az egészben a pesön vagy egyszerűen nem történik semmi komoly, ami komollyá tehetné magát a kapcsolatot is. Ugyanakkor a pesön tökéletes jelenléte sem feltétlenül hozza magával rögtön a komoly státuszt, mert ugye hiába a szenvedély, ha nem elég. Szeretkezés? Szintén kiesik, mert akkor minden egyéjszakás kalandot lehetne komoly kapcsolatnak nevezni. Házasság? Eszerint minden embernek egy vagy két, esetleg három komoly kapcsolata lenne életében? Nem kizárt, de nem is esélyes túlzottan. Tényleg nem tudom, mi lehet az a mutató, ami egyértelműen azt mondja, hogy ez nem járás, hanem komoly kapcsolat, aláhúzva és vastagon szedve.
De talán amikor mind a két fél komolyan gondolja úgy az egészet, vagy azt hogy leírja vagy kimondja: hallod, szeretlek
, mondjuk pont hét hónapja sokadjára, de mégsem megkopottan hanem mondjuk igen szenvedélyesen, akkor már talán nem hülyeség azt mondani, hogy komolyodik a helyzet.
