« Bezár a bazár »

(Most, hogy így leírtam a címet jut csak eszembe: vajon hány gondolták első olvasásra, hogy a blogra gondolok? :])

Ma el akartam intézni négy-öt dolgot suliból hazafelé jövet, de ezek közül egyet sikerült csak, mert minden bezár négy óra után. Bezár a bank, bezár a kábeltévé-ügyfélszolgálat és így tovább. Namost felvetődik a kérdés, hogy az átlag ember mikor ér rá: este ér rá, mert négyig biztosan dolgozik, és aki négykor végez, az bőven szerencsésnek mondhatja magát, azt hiszem. És akkor felvetődik a kérdés, hogy egy átlag dolgozó ember mikor intézze el az ilyen ügyesbajos dolgait, amikhez ugye muszáj befáradni személyesen ügyfélszolgálatunkra. És nem eldugott utcákban található fiókokra gondolok egyébként.

Ilyen téren is az IKEA-t lehet jó példaként emlegetni (sok más vállalat mellett), ahol rájöttek arra, hogy a késői-későbbi nyitva tartással sok vevőt hozhatnak. Kicsit más dolog, de ők például arra is rájöttek, hogy az XY-123-BBA típusjelzés helyett sokkal jobb ha elnevezik a terméket. (Megint más kérdés, hogy ki bírja megjegyezni a sokszor vicces és érdekes, a valóságban amúgy rém egyszerű jelentéssel bíró svéd szavakat.)

Ennyit akartam, megyek enni mert éhes vagyok.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Már elsütötted legalább egyszer, így senki :)
en bevettem :)
Marci: régen volt már az. :)

Penya: nem volt szándékos. :]
április elseje már elmúlt, úgyh fel sem merült. :D
Olvasva az előző kommeneteket, már nem is tudom mire akartam vélaszolni…
v150r: :D

zazu: lehet hogy az eredeti témára. :)
Másik szemszögből nézve (pl. édesanyáméból, aki üzletes) nem olyan fun naponta 12 órát dolgozni, plusz vasárnap, karácsonykor és húsvétkor is melózni délig, amikor az irodai dolgozók már egy hete nem melóznak.

Szóval csak annyit akarok ezzel mondani, hogy meg tudom érteni azokat, akik négykor bezárnak és csókolom, ugyanakkor meg tudlak érteni Téged is, aki négykor végez és csak akkor ér rá.

Nincs ez jól kitalálva, na.
netman: tudom, apum kocsmáros, karácsonykor is dolgozik, meg a családban mindenki volt már vendéglátós, szóval értem mire gondolsz.
Neked is? Én apum is kocsmáros. :)
netman: lol, nem is tudtam. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Szori bát áj kent (2006. október 16., 06:07:59)
Helló, Debrecen! (2011. július 25., 03:33:43)
Villám (2007. június 14., 09:42:25)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 961 napja született, 271 szóból, és 1236 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: