« Feloszlik a Kaukázus »

Feloszlik egyik kedvenc magyar zenekarunk, a »Kaukázus«. Nem mondom, az utolsó album nem volt a legjobb és talán lehet, hogy ők csinálják jól; egy inkább sikeres és befutott zenekarként büszkén fejet hajtva levonulnak a színpadról, úgy, mint akik elértek önnön erejükből nem keveset, az erőltetett folytatás és lejtőn lecsúszás helyett.

Mindenesetre hiányozni fognak, rengeteg kellemes emlék fűződik hozzájuk.

A hivatalos oldalukon láthatók az utolsó koncertdátumok; január másodikán a Gödörben lesz a búcsúkoncert. (Már látom előre a hisztis nőféleségeket az első sorban öngyújtóval.)

És akkor: ami pedig a vizet hozza, az zöld-rozsdás lesz még egyszer utoljára:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
én nem sajnálom őket, van még rajtuk kívül egypár ugyanilyen banda :|
pont otthon leszek a búcsúkoncert napján…
oh, nem is tudtam. kár :(
wing, kurvara latszik amugy, hogy nem ismered a majdnem kina albumot
hat pont ez a baj, ha hallottad volna mar akar egyszer is, tudnad, hogy ok az elejen utanozhatatlanok es egyediek voltak
Nem tudom emlékszel-e még Mefi arra a plurkömre, amiben KHJ-ról raktam ki egy régi koleszos képet. Akkor írtam azt, hogy készül valami, csak nem szeretnék pletykálkodni. Nos most már elmondhatom: erre gondoltam.
Viszont nagy bánkódásra szerintem nincs ok, mert bár a Kaukázus feloszlik, viszont egy „apró” tagcserével új néven tovább fog élni…..
Máriusszal volt szerencsém beszélgetni a februári debreceni koncerten. már akkor mondták, hogy vége a dalnak. csak búcsúkoncertnek a szigetes buli volt belőve most nyáron…eddig bírták. *egy perces néma autómozis szünet*
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Füstölgő földalatti (2011. április 28., 01:50:43)
Mézespuszedli (2007. december 25., 01:38:12)
Hírességek a BKV járatain (2009. május 29., 01:04:59)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 946 napja született, 234 szóból, és 1270 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: