« Elmondanám nektek »

Az lesz a mai programom, hogy az elmúlt kéthónapos őrülethullámot letudó nyugalmi időszakot kicsit megelőlegezve a felpakolom a »HTPC-t« a nemrégiben beszerzett »Hugóra«, teleengedem a kádat forró vízzel, belefekszem, és végignézek egy sorozatrészt végre nyugodalomban, nem törődök most egyszer a házival, a forráskódokkal és a prezentációkkal, holnap majd megkötöm a nyagkendőm (sic!), kivasalom az ingemet és elmegyek a TDK-ra, aztán húsz óra múlva már csak vigyorgok – vagy így, vagy úgy. És végre átalszom egy éjszakát, a doromboló Kázmérral magam mellett, úgy, hogy nem agyalok mindenféle szaron, ami mostanában történt.

Ha valakit érdekel, holnap ez lesz a program:

10.45Tanulmányi rendszer fejlesztése
12.15Internetes konferenciaszervezés

Előtte-közte-utána még sok-sok más buzgó fiatal előadó, részleteket a suli honlapján találtok, be lehet jönni elegáns megjelenésben, a biztonsági őröknek persze szólni kell, hogy helló. A helyszín 1119 Budapest, Mérnök utca 39; könnyen megközelíthető a 18-as, a 41-es vagy a 47-es villamossal a hengermalom úti megállóhelyig, vagy a 103-as busszal a Hengermalom út és Etele út kereszteződéséig, a színes panelházakig közlekedve. Az épület az ELTE sporttelepe mellett van, ha ez segít esetleg.

Ennyit akartam csupán.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
SOK SIKERT!!!
Ezek szerint Kázmér már jobban van? (Ja és sok sikert, persze.)
Mefi! Ott voltam a Gábor Dénes teremben. Gratulálok az eredményedhez! Tényleg nagyon ott volt a szeren az előadásod. Nekem a Zeusz jobban tetszett mint a 2., úgy tűnik a zsűrinek is. No, hali!
Toooofi: köszi, megvolt!

Péter: nem akarom elszólni, de talán. Köszi!

Jamo: köszönöm szépen, örülök ha tetszett!
Szóval jól sikerült. Még1x Grat :D
Andrei: még egyszer köszi! :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Trendmagazin - divat, életstílus, polgárosodás

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Taggin' (2006. július 02., 07:00:02)
Az a fránya időlyárás (2009. október 22., 07:41:11)
Ízes levélke (2006. szeptember 13., 06:45:16)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 303 napja született, 320 szóból, és 1707 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

Trendmagazin - divat, eletstilus, polgarosodas