Nem volt különösebben betervezve hogy megnézem az »Alkonyat« sága új darabját, az Újhold címűt, de aztán ma Ingriddel mégis beültünk a filmszínház egyik nívós termébe. Kevesebb volt ez, mint az előző rész, és nem csak azért, mert mögöttünk a szexuális kiéhezettségben fokozottan szenvedő tizenéves, részben külföldi és biztosan bölcsész-beállítottságú fiatal leányzók megtapsoltak majdnem minden színészt, és sírtak egy-két jelenet alatt, a többit, ami esetleg meg érdekes lett volna, azt ugye végigbeszélték.
Kezdem rögtön a lényeggel. A második rész azért rossz, mert jobb mint az első. Ezt rögtön meg is magyaráznám: az Alkonyat nem volt rossz film. Sokan leszólták és úgy mutatták be, mint valami rettenetesen igénytelen munkát, amit lehetetlen ép ésszel végignézni, pedig nem erről volt szó. Az első rész tökéletesen kielégítette a célközönséget, akik nem titkoltan a tizenhét és húsz év közötti hölgy nézők. Ennyi a trükk. Értelemszerűen nem a filmművészet csúcsát kellett keresni benne, egyszerűen így kellett hozzáállni, és rögtön láthattuk, hogy a film majdnem tökéletes: könnyed, fiatalos, jó zenék, színes és hangulatos fotózás, szerelem, szép lánykák és szép fiúk jobbról is, balról is. Nem adott keveset, de nem is adta meg azt a kicsivel többet, amitől azt mondaná az ember, hogy váó. Nem akart komoly lenni egy komolytalan világban, vagy mi. Ennyit ígért, ennyit adott, aki másra vágyik, ne ebben keresse.
Aztán jöttek az Újholddal, és beleraktak egy adag drámát és komolyságot, ami sokkal igényesebbé tette az egészet, a The Twilight Saga világába viszont kevésbé fér már bele. Ráadásul hülyén vette ki magát, hogy egy komolynak tűnő filmben muszáj kigyúrt meztelen indiángyerekeket mutogatni, hogy a fent azonosított célközönség úúúú
meg áááá
kiáltások közepette nedvesedjék a nézőtéren. El kellett volna dönteni, hogy most akkor maradunk a kvázi popcorn hangulatnál, vagy komolyabbra vesszük a dolgokat. Ez például kifejezetten jól sikerült Rowlingnak a Harry Potter-sorozattal, minden egyes kötet egy évvel idősebbnek mutatta be a szereplőket, egy fokkal komolyabban és egy fokkal drámaibban; az olvasó gyakorlatilag együtt növekedett és komolyodott a hősökkel.
Voltak azért jó megoldások is, például ahogyan a két rész, a két szerelem közti különbségeket mutatták be (a vér, a hideg-meleg ellentét és így tovább).
Őszinte leszek: nézhetőbb volt mint az első rész. Biztos vagyok benne, hogy aki az első alatt szenvedett, ezalatt annyira nem fog. Zeneileg kicsit gyengébb volt a felhozatal, de így is kellemes, jól volt elosztva időben, egyáltalán nem lehetett érezni az időhúzást, ráadásul az utolsó jelenetben Michael Sheen színészi játéka (mert azért ismerjük el, hogy abból az első részben sem volt túl sok jó, mármint a színészi játékból) szóval mondjuk úgy megkoronázta az egészet.
Ettől függetlenül nem tudom azt mondani, hogy tetszett, mert egyszerűen nem tudok szabadulni attól a kettős érzéstől, ami végigkövette az egész filmet. Olyan volt, mintha még több nézőt akartak volna megnyerni és becsábítani (pedig így is majdnem tele volt a terem, és akkora sor volt, hogy azt nem részletezném). Mintha egyszerre akarna nagyon laza és nagyon komoly lenni, de a végén inkább csak vicces lesz az egész.
| Eredeti cím: | The Twilight Saga: New Moon |
| Műfaj: | romantikus |
| Időtartam: | 130 perc |
| Megjelenés éve: | 2009 |
| Főszereplők: | Kristen Stewart, Robert Pattinson, Billy Burke, Taylor Lautner, Michael Sheen |
Értékelés: 3 pont
