« Utálom ezt a taknyos időjárást »

De állítom, hogy csak itthon okoz ilyen problémákat ám.

Nem azért utálom, mert hideg, nyálkás és undorító, hanem mert ilyenkor egyszerűen meghülyülnek az emberek.

Az persze alap, hogy ötször annyi autó van az utcákon, azt is megszoktuk már hogy ha nem figyelünk oda, lefröcskölnek minket. De ezek mellé még ilyen apróságok, hogy megyek át a zebrán, valami piros kocsi (autó!), ami nagyjából záróvonalon állt meg, benne néz hátrafelé a sofőr, valamit babrál a hátsó ülésen, eközben gondolom véletlenül megindul előre a járművével, és majdnem átmegy rajtam. De ugye semmi bocs, hanem csak néz mereven maga elé.

Meg ilyen apróságok. Komolyan, máshol én még nem láttam ilyet, csak itthon, hogy minden lépcsőn, minden utcában, minden megállóban tízcentis víztócsa áll. De ami a legjobb, hogy az egész aluljáróban áll a víz, tényleg mindenhol, kivéve a vízelvezetőben, mert az csontszáraz.

És ilyenkor még lökdösődőbbek, még tolakodóbbak, még mogorvábbak és még még még.

A 47-es villamos is persze ilyenkor akad el valami miatt, az ígért pótlóbuszok sehol nem voltak, én meg ott álltam húsz percet a szakadó esőben.

Gyűlölöm ha ilyen az időjárás, egyszerűen gyűlölöm.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
A járda meg utca az hagyján, de itt a dunaparton úgy építették meg végig a 6-os utat, hogy ha 5 percig esik az eső, már akkor is centi vastagon áll az egészen a víz. És azért ezen a szakaszon 80-nál lassabban nem megy senki, de a legnagyobb vicc az egészben az, hogy ott a Duna kb. 5 méterre, ennyire kellett volna elvezetni a vizet. Mert igaz, hogy megdöntötték az utat, hogy lefolyjon róla a víz, de nem építettek padkát, hanem föld van ott szal megáll az úton az egész. Köszönöm a figyelmet.
Ma valahogy nekem is tapló emberekkel volt dolgom, a korábban kedves könyvtárosnéni egy 'Nem lehet' kombóval letudott, a postás a levelet csak félig dobta be a postaládába, hogy hadd ázzon szarrá, meg ilyenek. Pedig nem szoktam ennyire negatívan tekinteni az emberekre, de ma megdöbbentő durvaságokkal találkoztam.
ps.: nem lehetne jelezni h a számok összegét _számjeggyel_ kell beírni? hiszen minek írnám számjeggyel, ha előtte betűvel van, de betűvel meg nem eszi meg…
Te nem az időjárást utálod, hanem azt amit a világból (országból, városból, kinek hogy) kihoz. :)
Albérletet kerestünk barátnőmmel egész délután kedvenc fővárosunkban, mit ne mondjak, ronggyá áztunk. A zoknimból facsarni lehetett volna a vizet, a kabátom 3 kiloval nehezebb lett. A buszok 3 méterre kicsapják a vizet az útról, persze rád, miért is ne?
Nem voltunk idegesek..meg tényleg ez a sok rohadt tócsa, eszem megáll.
én azt szeretem csak ilyenkor, hogy az egyetemről hazafelé csatakvizes leszek bokáig, mert olyan a járda, mintha meteorrajok simogatták volna mikor még friss volt. mindennek tetejébe közvilágítástól mentes, lábmosóként funkcionál a járda, és mehetek haza szökellve-anyázva, esőben. :)
Hát most sikerült nekem is kifognom. Épp Budapesten. Nem szerencsés ebben a tré időben szambázni. Sebaj, szombaton irány haza.
Lüktet az egész nyakam a torokfájástól, szóval jah, én is hasonlóan érzek.
Lev: ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar építészek KIRÁLYOK.

cheoppy: ilyen könyvtárosnéniben és egyéb egyébként normális emberekben csalódni különösen rossz, szerintem. (Jelezni fogom, nem te vagy az első aki kéri.)

Mainframe: az időjárást is, de nem hülyeség amit mondasz.

Toooofi: és akkor még a gödrökről szó sem esett.

sylverdevil: igen, nekünk is a suli előtt világításmentes az út, érdekes, pedig azért gondolhatnának rá hogy fiatal lányok is járnak ott.

Andrei: nem is tudtam hogy itthon vagy. :)

wantoo: jobbulást!
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Replika (2006. október 25., 03:18:28)
Paradicsomlé (2006. április 15., 06:14:07)
Trévé (2006. február 17., 06:01:18)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 899 napja született, 283 szóból, és 1228 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: