Vagy legalábbis úgy néz ki, hogy utoljára.
Nemrég írtunk róla ugye, hogy »feloszlik a Kaukázus zenekar«, aminek sokan örültek, sokan kevésbé és sokan el sem hitték igazán.
Amit lehet tudni: lesz Kafkaz és lesz Magashegyi Underground, de Kaukázus ebben a formában nem. Lehetett látni a miérteket, én legalábbis látni véltem, aztán mindenki magyarázza bele maga.
Részemről a Kaukázus egy nagyon kedves emlék marad mindig, melyet Zsukovnak köszönhetek. Rengeteg kellemes pillanatot szereztek nekem pusztán a zenéjük meghallgatásával, a koncertekre járásról nem is beszélve. Itt ismertem meg például , akivel azóta is jóban vagyok.
A koncert nekem személy szerint tetszett, a számok kiválóan voltak válogatva, inkább a régi, értékesebb darabok kerültek előtérbe, ami kifejezetten jó volt, bár maga az előadás néha kicsit furcsának tetszett, talán a torz szó lenne rá a legjobb. Sok vendég is csatlakozott a zenekarhoz a koncert alatt, olyan emberek, akiknek valaha valami közül volt a zenekarhoz, ez is sokat dobott az élményen. Én örültem, hogy ott lehettem. Még egyszer utoljára.
És az a ránc, ami előbukkan, soha nem megy vissza.


persze ehhez hozzá kell kapcsolni egy hatalmas kaukázus-függő lány-barátot, aki miatt a búcsúkoncerten valórészvétel nem opció hanem kellemes kötelesség volt :)