« eRepublik »

Ezt a bejegyzést wing hozza most, fogadjátok szeretettel.


Először is szeretném megköszönni Mefinek, hogy helyet biztosított a blogjában ennek az írásnak.

Gondolom sokan hallottatok már az eRepublik nevű társadalomszimulátorról. Ez a román fejlesztésű játék az egyik legnépszerűbb böngészőben játszható MMO, jelenleg körülbelül 300 ezer játékossal rendelkezik, melyből 15 ezer magyar. Olyan nagy volumenű fiatalok is tagjai ennek a közösségnek, mint Zsukov, illetve szerény személyem.

eRepublik logó

A játék a valóság leképezése: országok és szövetségeseik háborúkat vívnak, a gyárakban munkások dolgoznak, a katonák harcolnak, a pártok politizálnak, ahogy a valóságban is. Mégis, a játék a valóság eseményeitől független, önálló, lüktető világ. A gazdaság apró rezdüléseit több száz hozzáértő követi árgus szemekkel, a nagypolitika játékosai országok sorsáról döntenek. Népszerű újságírók, nagykövetek, hírszerzők, katonák, cégtulajdonosok és az egyszerű polgárok formálják és teszik változatossá ezt a nagyszerű játékot, melyben Magyarország kiemelkedő helyet foglal el.

Ez azonban nem volt mindig így. Hajdanán csupán két régióra szorult vissza az ország területe. Az akkor kicsiny Magyarországot Románia szinte teljesen elfoglalta, nem maradt más, csak néhány dunántúli terület, ez volt a magyar ellenállás fészke. Kilátástalan volt a helyzet, a gazdaság romokban hevert, még a kenyeret is külföldről kellett importálnunk. Ám az összefogásnak, a közös erőfeszítésnek, és az ennek eredményeképp érkező több ezer új játékosnak köszönhetően Magyarország idővel ellentámadásba lendült, szövetségeseivel együtt városról városra szerezte vissza a román megszállás alatt lévő magyar területeket, majd egy véres, hónapokig tartó háborúban két vállra fektette az eRepublik akkori legerősebb országát, Romániát. Azóta megjártuk a csúcsot, tankjaink Alaszkában őrizték az olajmezőket, és egy időre Washington is ősi magyar föld lett. ;) Ám a játék nem állt meg, újabb tízezrek érkeztek. és bár Magyarország még mindig a legerősebb államok közé tartozik, létszámban visszacsúszott a hatodik helyre, közvetlenül Oroszország mögé. A sort egyébként Lengyelország vezeti 44 ezer fővel, köszönhetően a lengyel egyetemisták november óta tartó regisztrálási hullámának.

Magyarországnak tehát nagy szüksége van új, lelkes játékosokra, akik friss lendületet adnak az országnak. S ki tudja, idővel talán közülük kerül majd ki az ország következő elnöke is…

Ha kedvet kaptál, márpedig miért ne kaptál volna kedvet, regisztrálj ezen a címen, mely a saját referrer linkem (csak hogy ne maradjon a jutalom a román adminoknál). Ne ijesszen el, hogy a játék elsőre bonyolultnak tűnik, és az első pár nap nem sok tennivaló van - idővel rengeteg új lehetőség nyílik meg előtted. Szerencsére az eRepben a karakter fejlettsége nem függ a ráfordított időtől, mivel az alapvető dolgokat 2 perc alatt el lehet intézni néhány kattintással, így vizsgaidőszak alatt sem kell parázni :)

A hivatalos magyar chat a http://www.mibbit.com/chat/ címen az #erep szobában található.

Találkozzunk Bukarestben!

Üdv,
Wing

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Kevés annyi fanatikussal találkoztam eddig egy játékban bármikor, mint az eRepen. Ráadásul amikor én még játszottam, nagyban ment hazai szinten is a sz*rdobálás, ami leginkább elvette a kedvem az egésztől.

Ettől független egy élvezetes játék, ha nem válik az ember pártbérenccé.
Zsoc: az megvan most is, nyilván. Én a játékban kisgazda vagyok, de mi csak traktorokról és csajokról írunk, sok vizet nem zavarunk :)
Ahahahah, tényleg jó cucc. De jöhettek az én referrer linkemre is :D

http://www.erepublik.com/en/referr[…]
vizsgaidőszak után is jó lesz? ;)
szerintem adok neki egy esélyt, bár régóta leálltam a mindenféle „jáccással”
babyBOOM! : )
jelzem, hogy ettől a cikktől a napi átlag 180 helyett tegnap 430-an regeltek :D
mobilverzió nincs? akkor ellennék vele… :)
ZsuKov: pomb. (power of mefiblog)

azdie: nem tudom, majd wing az érdekelt, ő válaszol ha tudja a választ. :)
azdie: na ez jó kérdés, nekem régen ment a nokiámon, de egy ideje már problémázik.
Az iPhone-on megy. :]
Mefi: :P a nokia gyári böngészője egy kalap szar sajna.
wing: nokián szigorúan az opera 10 használatos.
wing: marad az Opera, ja. Mondjuk én szerettem az Operát, bár mentségére a Microsoftnak a mobil IE úgy-ahogy jó.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Isten hozott öcsém (2010. augusztus 25., 09:39:34)
Tigáz (2007. július 25., 09:27:54)
Jáccunkmár! (2007. augusztus 26., 03:00:00)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 870 napja született, 758 szóból, és 3537 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: